A kamera mögött || ✔️

13.

A mai napomat ha szeretném jellemezni a teljes katasztrófa pont illene rá. A bál gondolata pedig megkeserítette az hangulatomat. Elvégre én antiszoc vagyok, utálom az ilyen dolgokat. Ha sorrendet állítanék a bulik után az elegáns összejövetelek szerepelnének. Az pedig, hogy Áronnal megyek a gólyabálba, hiába vagyok már tizedikes, egyszerre megrémiszt és tesz boldoggá. Vele kapcsolatban egyre több az ambivalens érzésem. Az esetek többségében meg tudnám fojtani a két kezemmel, azonban mostanság, ahogy közeledünk húsvéthoz keserűség tölt el. Pont olyan érzésem van, mint amikor egy párkapcsolatban sejti az egyik fél, hogy ebből szakítás lesz, már csak idő kérdése, hogy ez mikor következik be. Dettó ez van velem is, annyi különbséggel, hogy én tudom, mikor lesz ez a szent nap. Viszont olyanokat tett Majoros, amit életemben nem néztem volna ki belőle. Először a Gellért-hegy, a futóversenyünk, ahol csakis hagyott nyerni, mert tudta, hogy örülni fogok neki, aztán a szülinapi ajándékom, ami telitalálat volt a javából. Egyetlen dolog nyugtalanított csak el. Honnan tudta meg, hogy én mit akarok a szülinapomra. Hiszen senki se tudott róla. Ő pedig a gondolataimban olvasott vagy én nem tudom, de a lehető legjobbat adta. Nem nagy dolog, csak egy pulcsi, de akkor is. Annyira régóta kerestem egy ilyet, csak sehol se találtam, erre pont tőle kapok egyet. Pont leír engem a fekete kapucnis pulóver engem, főleg a felirat: "Eat a lot. Sleep a lot." Nem tetszik nekem ez, hogy merre tolódnak az érzeseim vele kapcsolatban. Nagy bajban leszek, az tuti.

- Mikor jösztök már? - szenvedett Lia a telefonba.

- Nemsokára - néztem rá az órára.

- 20 perccel ezelőtt is ezt mondtad - világosított fel arról, hogy akkor is ő hívott.

- Nyugalom. Megmondtam, hogy nem megyek el az elejére, mert nem vagyok kíváncsi a néptáncosok előadására, meg arra, hogy az igazgató milyen lelkesítő beszédet mond - forgattam a szememet, miközben a plafont bámultam.

- De az már megtörtént és képzeld el, hogy Hilda cipője leesett tánc közben és Zsombi előtt ért földet. Azt hittem meghalok, annyira vicces volt - nevette el magát, ahogy eszébe jutott az esemény.

- Hilda mindig tesz egy emlékezetes pillanatot. Emlékszel, mikor lecsúszott a szoknyája és mindenki őt takarta? - kuncogtam.

- Azt, hogyan lehet elfelejteni? A március 15-ei műsor tetőpontja volt.

- A többiek hogy érzik magukat? - érdeklődtem.

- Dalma idegesen rágja a ropit, akárhányszor csak hozzászól Patrik. Te, ezek annyira édesek lennének együtt, majd meglátod. Lotti Erikkel táncolgat, amit több, mint bizarr. Csongi Zsombinak a fárasztó poénjait hallgatja. Beni meg kifújja magát, aztán újból bevesszük a táncparkettet - ismertette a helyzetet.

- Hajaj. A kő még nem tört fel?

- Még nem, de ha rajtam múlik akkor fel fog - felelte kacéran. - Hallod. Németh elkezdett egyedül vonatkozni.

- Mondd, hogy most csak hülyülsz - hunytam le a szememet. Valahogy nem tudtam a dögunalom biosztanáromat elképzelni vonatkozni.

- Szerinted ilyennel viccelődnék? Mindenki elhúzott a közeléből, hát én ezt már nem bírom.

- Én nem megyek - határoztam el. Egy estére a táncoló Beni meg Németh sok. A kórházban fogok kikötni.

- Ha meg mered tenni, elmegyek érted, de hálóingben rángatlak el - fenyegetőzött.

- Nem hordok hálóinget.

- Akkor pizsamában. Tudod jól, hogy megteszem.

- Igen, tudom - sohajtottam.