A kamera mögött || ✔️

18.

- Ezennel lezárom a tanévet - mondta ki az igazgató végre, mire akkora taps tört ki, mint még anno, amikor a március 15-ei beszéd közben megszólalt az ig. helyettes csengő hangja, ami nem más mint, Byealextől a Részeg. Akkora üdvrialgás fogadta, mint mint szeretett Lajost, aki bejelentette a tanév lezártát. Emlékeztek még a High School Musical egyik jelentése, amikor dettó ugyanez van és csengőhang után, mindenki elkezdi énekelni a What time is it - et? Na, pontosan olyan feeling volt most az egész suliban.

- Azért ennyire nem kell örülni. Az osztálytermekben még az osztályfőnökök átadják a bizonyítványotokat, majd töltsétek el pihenéssel a nyári szüneteteket. Ne hozzatok szégyent az iskolákra és találkozunk szeptemberben - zárta le Lajos bá a beszédét. Végre, mert innen sose szabadulnék ki, ha rajta múlna.

- Ez vajon mikor akar nyugdíjba menni? - súgta a fülembe Lotti, aki már folyamatosan jártatta a lábát, annyira unta az ünnepséget. Délutánra csakis ezért behívni minket szemétség. Máshol lezavarják ezt délután, de nem. Itt a suli célja, hogy minnél jobban kitoljon szerencsétlen diákokkal.

- Majd ha mi elmentünk - morogtam, miközben mindenkit tereltek be a saját osztálytermébe, mint a birkákat.

- Minden köcsög akkor fog elmenni, figyeld meg.

- Én ezt nagyon is jól tudom- fintorogtam, mert a tipikus iskolaszag megütötte az orromat már megint.

- Kami - állt mellém Csongi.

- Hm?

- Mennyi idő lehet ez az egész cécó? Mert Áron már kint vár rád és ahogy nézem marhára elege van ebből a melegből.

- Szerintem egy 20 perc. Engem aztán hagyjon békén, hogy neki mennyire melege van.
Én vagyok ünneplőben nem ő - forgattam a szememet, majd beültem Lotti mellé.

- Neki is ma volt az évzáró, nem? - érdeklődött Lotti.

- Aha, csak délelőtt - legyintettem, majd kényelmesen hátradőltem a székben, hogy végighallgassam szeretett osztályfőnököm megható búcsúzását tőlünk, valamint azt, hogy már csak 2 év van hátra és elválnak az útjaink. Ez mind szép és jó, de a mai napig gyakran eltévszeti a nevemet. Ennyit arról, hogy mennyire a szívéhez nőttünk.

- Kamilla - szólt utánam a némber, mikor már a bizivel a kezemben siettem Lottiék után.

- Igen? - lepődtem meg, hogy eltalálta a nevemet. Általában Karolinát szokott mondani.

- Tudom, hogy nem rám tartozik és semmi jogom nincsen beleszólni, de biztos, hogy te ezt akarod? - vette lejjebb a hangját.

- Öööhmmm, miről van szó? - zavarodtam össze, mert nem igazán tudtam, hogy pontosan mire is céloz.

- Nem kell úgy tenni, mintha nem tudnád. Ez járta végig az egész tanárit is. Akkor gondolom, hogy a diákok körében ez már régebb óta el van terjedne - mutatott a telefonján nekem egy képet. Méghozzá nem is akármilyet. Ez az volt, amelyiken Marci, én és Áron látható, még az annoi gólyabálon. Tudtam, hogy terjeszti a képet, amit eddig le is szartam, de az, hogy ilyen formában és mennyiségben, már megint felvitte az agyvizemet. Ráadásul a képre még az is rá volt írva, hogy "Csapatban a legjobb". Hogy szakadna rá egy tehén, aminek megy a hasa.

- Igen, sajnos ezt én is láttam már - szorítottam meg a csuklómat, hogy megmérjem a pulzusomat. Ha 100 felett van, akkor mindenki meneküljön, mert ha én meglátom Marcit, nekimegyek.

- Kamilla, te nem ilyen lány vagy....- kezdett bele a monológba Edit asszony, mire félbevágtam.

- Nyugalom tanárnő. Petró csak tönkre akarja tenni az életemet, de nem igaz az, amit a kép mond vagy következtetni lehet róla. Az igaz, hogy megcsókolt, de sajnos azt kihagyta, hogy utána kapott is érte egy....egy pofont - finomítottam a dolgokat. Hmm...csak 92 a pulzusszám. Ez még belefér.