Valahol máshol... (BTS FF ~ BEFEJEZETT ~ Átírás alatt)

Miért??!!

Emelje magasba a kezét az, aki szintén rühelli a változásokat.

Új város, új élet, új emberek, új ház, új környezet, új suli, új arcok, új tanárok, új minden! Minden! Az ember legszívesebben becsukná magára az ajtót, hogy kizárja mindezt, hogy ne jöhessen be és vihesse magával akarata ellenére.

Mi az, hogy egyik napról a másikra döntenek helyettem és kiragadnak egy helyről, környezetből, amit annyira szeretek és nem akarok elhagyni?! Most hisztiznem és toporzékolnom kéne, hogy ne?! Kiabáljam apám arcába, hogy tojok az új munkájára, tojok a hülye miniszterünkre, aki ezt az utasítást adta neki? Egyáltalán mi az, hogy csak úgy elküldi őt a világ másik végére?  Mit képzel ez magáról?

Dühösen csaptam be a kocsim ajtaját és azonnal feltettem fejemre a fejhallgatómat. Belépve a házba biztos voltam benne, hogy anyám kiabál nekem a konyhából, de hát én zenét hallgatok és nem hallom. Igaz?

Felmentem a szobámba, lehajítottam a táskám és azonnal bekapcsoltam a laptopom. De mikor betöltötte a közösségi oldalakat, amiket automatikusan hozott be, egyszerre elment az egésztől a kedvem. Senkivel sem akartam beszélni.

Lecsaptam a laptopom és elterültem az ágyamon. Hirtelen letéptem a fejemről a fejhallgatót. Nem bírtam most ezt hallgatni. Egyszerűen kikészített.

A következő pillanatban felpattantam, újra bekapcsoltam a gépem, és míg az töltött, én fogtam és minden posztert letéptem a falamról. Na jó nem téptem, csak leszedegettem. Nem volt szívem eltépni

A képeket egymásra pakoltam az asztalomon, majd a laptop következett. Kivettem egy üres pendrive-ot a kis dobozkámból, ami az asztalomon volt, és bedugtam. Rátettem az összeset, majd töröltem a gépről.

Aztán jött az mp3 és mp4. Mindent töröltem. A pendrive-on viszont rajtahagytam. 

Kihúztam a fiókom, kivettem belőle az összes CD-t és DVD-t, majd elővettem a mappám és kivettem belőle az összes rajzomat. 

Kimentem a szobámból, le a földszintre a tárolóba. Elővettem egy megfelelő méretű dobozt és felvittem, majd mindent belehajigáltam. Képek, pendrive, rajzok, CD-k, DVD-k.

Aztán eszembe jutott valami. Könnyes szemekkel léptem az ágyamhoz. Leguggoltam és félrehúztam a lelógó takarómat. Lassan kinyújtottam a karomat, közben egyre szorongatott a sírás.

Egy füzetet vettem ki az ágy alól. Kicsi, bőrkötéses. Semmi extra nem volt a külsejében, de annál több a belsejében. Magamhoz öleltem és immár zokogásban törtem ki.

A szívem szakadt meg tőle, de meg kellett tennem. Felálltam remegő lábaimmal és a könnyeimet a pulcsim ujjába törölgetve nagyokat szipogva beletettem a dobozba.

Nem bírtam tovább nézni a tartalmát, így lefedtem. Vettem egy nagy levegőt, de mikor kieresztettem volna csak hörgésszerű zokogás tört ki belőlem.

Itt kell hagynom az egész eddigi életemet. Ezekre nincs többé szükségem.

Felemeltem és beraktam a szekrényem legaljára és rápakoltam mindent, amit találtam. Eszem ágában sem volt elásni kint a kertben. De nem bírtam nézni, hallgatni és úgy egyáltalán tudomást venni róla.

Könnyek között csuktam be a szekrényem ajtaját és visszamentem a laptopomhoz.

Beléptem youtube-re, de ott egy halom olyan videó fogadott, amiket látni sem akartam.

Gyorsan beírtam az első bandát, ami eszembe jutott.

Nirvana. Tökéletes.

Meg se hallgatva egyetlen számukat sem, letöltöttem egy egész albumot és a leghíresebb számaikat, majd rátettem mp3-ra.

Újra végigterültem az ágyon és bekapcsoltam. Próbáltam nem tudomást venni a tényekről és kikapcsolni az agyam.

Nem sikerült. A legkevésbé sem tudtam elterelni a gondolataimat. 

Szöul?? Áhh...