Pierce kiment, hatalmas zajjal becsapva maga mögött az ajtót, csak az embereit engedve át rajta. Tudták jól, hogy most csak Dorothy fékezheti meg az érzelmeivel viaskodó katonát.
És a lány pontosan ezt tette, ugyancsak hiába.
Buckyt újra kiverte a víz, mint 1991-ben, teste megremegett, izmait megfeszítette. Száját sípoló, reegő lélegzetvételek hagyták el.
- Nem, nem...- Suttogta maga elé, kezeivel a lepedőt markolászva.
- Figyelj ide!- Dorothy a jól bevált módszert használta, saját nyugalmát megőrizte, példamutatássképp. - Fontos, hogy ezt kibírd, múltkor már jobban bírtad...
- Nem!- Bucky felpattant az ágyról, kezeit ökölbe szorította, majd kiengedte. Kék szemeiben a félelem tükröződött, idegességében beletúrt a hajába.
Dorothy nem tudott mást tenni, egy pólót nyomott a kezébe, majd meg fogta a karját, és az ajtó felé kezdte húzni.
De a férfi keményen ellent tartott, nem mozdult egy tapodtat sem, akárhogy rángatták is, közvetlenül felébresztés utáni határozottsága úgy olvadt szét, mint a hó.
- Ne csináld ezt!- Szól rá Dorothy, hangjában l csattant. - Legyél egy kicsit határozottabb, legalább értem!
Ez hatott, Bucky teljes figyelmét a lánynak szentelte, mert ha valamit érte kell megtenni, azt bármikor megcsinálja, minden idegsejtjébe ez volt kódolva.
Előre lépett egyet, még egyet, s Dorothy vezetésével elindulnak kettesben a folyósokon, kéz a kézben. Buckyt csak ez tudta akkor megnyugtatni igazán, egy meleg érintés, attól, akit a legjobban szeret...
Útjuk éles kanyart vett, és a csempék mintáját, egy rács kemény szilárdsága vette fel. Kisebb volt ez a szoba, mint 1991-ben. Szinte alig lehetett helyet találni az orvosok sokaságában.
Dorothy belépett, maga után húzva barátját, és mint mindig, határozott lépésekkel a szék felé sétált. Aztán határozottan lenyomta belé Buckyt, beszíjazta. Az egyik orvos valamit szeretett volna tenni a férfi szájába, de az elrántotta a fejét. Aztán belépett Pierce, a jelenettől gúnyos mosolyra húzva a száját.
- Vegye be, katona, nem harapja el a nyelvét!- nevetett. Bucky bekapta amit nyújtottak neki, és ráharapott a gumira. Furcsa íze volt, bizsergette a szájpadlását.
Pierce Dorothyra nézett.
- Maga mit keres itt?- Kérdezte.
- Az újraindításoknál jelen szoktam lenni- válaszolta a lány határozottan, miközben Bucky nagy kék szemeket meresztett rá a székből. A pillantását kereste, de nem találta.
Pierce megrázta a fejét.
- Ez mostantól nem így lesz, már így is zsúfoltan vagyunk- mutatott körbe, majd a mögötte álló biztonságiakra pillantott. - Vigyék ki!
Dorothyt elvitték, hiába harcolt ellene, kiáltani se tudott, mert száját befogták.
Bucky elől végképp eltűnt a zöld tekintet, s amint ennek tudatáta ébredt megpróbálta kiszabadítani magát, sikertelenül. Jobb karán kidagadtak az izmok, s vasbilincse halkan megcsikordult, de tartotta magát. Egész felsőtestét előredöntötte, nekifeszült, mire az orvosok hátrahőköltek, Pierce viszont maradt. Érdeklődve figyelte a jelenetet.
Pár pillanat múlva Dorothy kisétált Bucky a hatóköréből, és a férfire nem hatott a Gyengepont.
Tekintete megkemémnyedett, arcáról eltűntek az érzések, kezesen engedelmeskedett, hátradőlt a székben.
A fájdalomba, ami ezután jött, Bucky egész teste beleremegett...
Dorothy az ágy hátuljánál ült, a földön, barátja kiáltásai, halkan ugyan, de elértek hozzá. Hamarosan vége kell, hogy legyen, gondolta. De a kiáltások nem halgattak el.
A lány érezte, tudta, őt próbálják kitörölni Bucky fejéből.
Viszont azt is tudta, ez lehetetlen, olyan keményen beépült a férfi tudatába, hogy azt nem lehet akármivel kitörölni.
Egymás fejében élnek örökké...
YOU ARE READING
Weakness (HUN)
FanfictionBucky állandó orvosi kísérője Dorothy, aki a helyes működésére felügyel, hogy a katona pontosan végezhesse munkáját. Mindketten az 1900 évekből maradtak vissza. Dorothynak viszont különleges képessége van: egyedül ő tud érzelmileg hatni a rideg Buc...