Bucky állandó orvosi kísérője Dorothy, aki a helyes működésére felügyel, hogy a katona pontosan végezhesse munkáját. Mindketten az 1900 évekből maradtak vissza.
Dorothynak viszont különleges képessége van: egyedül ő tud érzelmileg hatni a rideg Buc...
Először egy kis beszéddelindítanám ezt a részt, ugyanis bejelenteni valóm van!
A Weaknessen belül lesz egy ciklus. Ez a Dormant in Winter, avagy a szunnyadó tél. ( Remélem jó lett a fordítás...) Nyilván érti mindenki, hogy a tél alatt nem az igazi telet értem.
Ez a ciklus nyolc részt fog tartalmazni, minden évszakból kettőt, és a Polgárháborúig eltelendő két évet fogja elmesélni. Remélem remélemtetszeni fog nektek, mert az utolsó télen meglepitek lessz, és fangörcsben fogtok szenvedni... XD
- Biztos ez a jó?- Kérdezte Dorothy, a hatalmas bukaresti háztömb előtt állva. - Mert én nem hiszem...
- Jó ez- Mosolygott Bucky, s csókot nyomott a vörös fürtökbe. - A Tavasz az ujrakezdés ideje, te magad mondtad egyszer.
Beléptek, az ajtó panaszosan recsegett, majdnem kiesett a keretből, ők ketten pedig egymásba karolva mentek tovább. Az egyik fölsőbb emeleten volt a kibérelt lakásuk, piciny termetével eltörpülve a többi mellől. Ablakaiból szép kilátás nyílt a házak tetejére, konyhája nem volt nagy, de kényelmesen el lehetett benne férni, láttak helyet a kanapénak és a francia ágynak is. Tökéletes hely két ember számára.
- Hát, nem olyan rossz- jegyezte meg Dorothy, s elhűzta a szakadozott függönyöket. - Jó a kilátás, ez a te világod.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Bucky mellé lépett, kezeit összekulcsolva a lány derekán. Csillogó tekintettel nézett a messzeségbe.
- És ha akarod, megmutatom...- Suttogta, majd kilépett az ablak előtti párkányra, Dorothyt húzva maga után, átlépett egy másik tetőre, mi annyira szorosan állt az ő házuk mellet, hogy alig kellet nyújtóznia. Mint egy macska, olyan óvatosan lépkedett, hajába belekapott a szél. Bukarest kitárulkozott előttük, megmutatva Románia lüktető szívét.
- Bucky, jó ötlet ez?- Rántotta vissza Buckyt a valóságba a lány. - Tuti leesek...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nem, nem esel. Ha mégis, utánad ugrok!- Engedett meg magának egy mosolyt, aminek jutalma egy finom kis puszi lett az arcán. Kezdett vissza zökkeni benne minden, emlékei lassan szállingóztak vissza, igaz, esti rémképek formájában. De szerelme mindig ott volt vele, ha kellett, segített neki túllépni a dolgain. Úgy szerette, ahogy van, nem félt tőle. A múzeum óta mind a ketten mások lettek...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Bucky?- Hátranézett. - Nem megyünk? Esteledik és kezd hidegebb lenni...
- Megyünk, igen.- Bucky magához húzta Dorothyt, testével melegítve, hogy ne fázzon. - Így jobb?
- Igen... Örökké így tudnék veled maradni...
Sajnos, a pillanat végül nem tartott örökké, s kénytelenek voltak visszatérni a lakásba, az ablakon keresztül.
Dorothy készítette el a hideg, vajas kenyérből álló vacsorájukat. Minek elfogyasztásához csak egy rozoga kis műanyag asztalt tudtak keríteni.
- Tudod, ez az első, igazi közös vacsoránk.- Mondta Buckynak, mikor az odaért hozzá a két tányérral.
- És meg szeretnéd ünnepelni?- Kérdezte vigyorogva a férfi, összekulcsolva kezeiket.
- Aham...
Mélyen egymás szemeibe néztek, s elvesztek azokban. Csak ők voltak, ketten egymásnak, nem akartak véget vetni a pillanatnak...
- Szeretlek Bucky- suttogta Dorothy.
- Én is téged- suttogott vissza Bucky, egy csókkal pecsételve meg a szavait...
