A szabadulás....

111 6 4
                                    

Earl sikeresen kinyitotta az ajtót. (Már este volt.)Kirohantunk az udvar részre,majd a nagy kerítések felé vettük az irányt. A kerítés tetején szöges drót volt. (Olyan volt mint egy börtön kerítése.)
Egy kicsit gondolkodtunk,hogy jó ötlet e lenne itt kimászni,de hamar döntöttünk.
-MÁSSZUNK!-kiabált Earl.
Mind a hárman a kerítésre ugrottunk és fürgén mászni kezdtünk. A kerítés tetején a drótokba olykor-olykor beleakadtunk. Nadrágjaink sem úszhatták meg. Szakadtak szét,de minket nem érdekelt. Mi csak másztunk tovább. Mindenki sikeresen földet ért,csak én nem. Megkönnyebbülve ugrottam le,de amint földet értem hatalmas és kínzó fájdalmat éreztem a kezemben hisz,kezem beleakadt a drótkeritésbe és ahogy leugrottam,végigvágta. Nemtudtam,hogy sírjak e a fájdalom miatt,vagy nevessek e a sikeres szabadulásunk miatt. Szemeimből fürgén szöktek ki könnycseppeim,de arcomra mosoly ült.
Earl hozzám rohant,majd pulcsijával elszorította mély vágásomat és nyugtatni kezdett.
-Nem lesz semmi baj.-simogatta meg az arcom.
Hatalmas füstfelhő képződött az elmegyógyintézet felett,ami leginkább két idegességtől izzó szemre hasonlított. Közeledni kezdett felénk. Jane futásnak eredt.
-Várj!!-kiabált utána Earl,de Jane nem állt meg. Amint az uttestre lépett 2 fénycsóva jelent meg,mely elvakította őt. Ezután csak egy puffanás hallatszódott és Jane hangos és fájdalomteli nyöszögése...
......
......

A SzellemházWhere stories live. Discover now