Ellenszenv és szerelem |✔

7. fejezet

Most érkeztem el arra a pontra, hogy nem tudom mit gondoljak. Ha nem megyek el arra a bulira, ahol nem akar egy negyvenes vén faszi megerőszakolni, akkor sosem találkoztam volna Jackkel. Vagy igen? Hisz azt mondta, hogy „én vagyok az". Jack rendkívül ellenszenves. Nem tudom, hogy mindig ilyen volt, vagy esetleg valami kiváltotta ezt belőle, de valahogy meg kell puhítanom. Viszont az ellenszenvén kívül törődő is. Igaz, nem mutatja ki, de az.

- Térj vissza az álomvilágodból, megérkeztünk. – rám se nézett, úgy közölte. De én ránéztem. Fekete szemei végig a szélvédőn néztek ki, szempillái tették kisfiússá. De ebben a kisfiúban mégis annyi titok van.

- Nem álmodoztam. – forgattam szemeimet és Jack után mentem, aki egy nagy faház felé igyekezett. Időm se volt megnézni kívülről a házat, be kellett szinte ugranom a házba, mert Jack az orrom előtt akarta becsapni azt.

- Bárcsak kedvesebb lennél. – morogtam orrom alatt.

- Arra várhatsz. – nézett rám félvállról, aztán besétált a nappaliba és lehuppant a kanapéra. Én továbbra is ott álltam tehetetlenül. Komolyan, ebbe a fiúba semmi jó modor nem szorult?

- Életed végéig az ajtónál fogsz dekkolni? – hasított a levegőbe Jack éles hangja.

- Ha megmutatnál vagy mondanál nekem esetleg valamit, akkor nem.

- Mire vagy kíváncsi?

- Mindenre.

Néma csönd. Már kezdett volna idegesíteni, mikor a kanapén lazsáló tini végre sóhajtott egyet, és megpaskolta mellette a helyet. Letettem táskámat a földre és mellé ültem. Persze nem nézett szemembe, de én őt kémleltem. Komolyan, ezt a srácot élvezet nézni!

- Én sem így születtem, nehogy azt hidd. – kezdte – De jóval azelőtt voltam már ez, mint a nővérem. Őt nem én változtattam át. Ahogy senki mást sem. –Aha, szóval van egy nővére, akit nem ő harapott meg. De.. akkor mégis ki? És többen vannak? Még több vérfarkas? – Lassan hat éve élünk itt, mindannyian. Most már te is itt fogsz élni. – közölte ellentmondás nem tűrő hangon.

- De hát akkor miért három nap? Mi van ebben a három napban? – kérdeztem, mert semmit sem értettem.

- A kiképzésed. – vonta fel szemöldökét vigyorogva, de ez hamar el is tűnt. – Senki nem tudja a múltunkat. Egyikünk sem tudja, hogyan lettünk ilyenek, ki tette ezt velünk. Viszont aki tud telepatikusan kommunikálni – itt magára mutatott – vele egy ismeretlen hang közöl mindent. Veled együtt.

- Szóval egy idegenhang közli veled, hogy engem kell megharapnod? Miért? – ráncoltam homlokomat.

- Én tudjam? – nézett rám indulatosan.

- Rajtad keresztül üzenték! – emeltem fel két kezemet magam elé, védekező pozícióba.

- Attól, hogy rajtam keresztül üzennek ilyen dolgokat, én nem tudhatom miért!

- Jack, ne kapd fel a vizet mindenen! – álltam fel, hogy egyenlítsek mindent, de mint már mondtam, Jack sokkal magasabb nálam. Homlokom nagyjából a szájáig ér.

- Heather, ha nem tudnád, mindig miattad kapom fel a vizet! – mondta, a szívem pedig megint összetört.

- Mégis mit vétettem, hogy miattam vagy idegbajos? – tártam szét karomat.

- Azzal vétettél, hogy megjelentél az életemben. Hogy közöm van hozzád. – hányta szememre mindezt.

- Mégis milyen közöd? – emeltem fel hangomat idegesen.

- Hogy átváltoztattalak.

- Ha ennyire nem akartad, akkor miért tetted? – csillapodtam le, de hangomban még mindig bujkált egy kis ideg.

- Mert kötelességem volt. Ez volt a feladatom. – tárta szét ő is izmos karjait, fejembe meg felszaladt a pumpa.

- Szóval egy idióta feladatot teljesítettél? Csak egy feladat voltam? Tudod, azt hittem, hogy ami reggel történt az erdőben, amikor megcsókoltál, többé nem kell elviselnem az ellenszenvedet. Tévedtem. – dörzsöltem meg erőszakosan arcomat, mivel a könnyeim elő akartak törni, de nem akartam.

- Akkor van egy rossz hírem. – hiába, a szemeinél megjelentek a nevetőráncai, hiába akadtam ki most.

- Mintha az eddigiek nem azok lettek volna. Mi az? – karoltam át mellkasomat unottan.

- Egy szobában fogunk lakni.