Ellenszenv és szerelem |✔

12. fejezet

A második napom itt elég hamar elment. Mollyval a belsőről tanultunk, Harper megtanított önuralmat alakítani, Nate és Sam pedig harcolni. Borzasztóan sajgott mindenem, a fejemet ezerszer beütöttem és éhes vagyok. Molly sütött nekünk rántott húst, ami egy picit meglepett, de ők jóízűen kiröhögtek, és azt mondták, hogy attól még emberi kajákat esznek, hogy farkasok. Pedig már azt hittem, igazi nyers húst kell ennem. Ble. Akkor inkább vega lettem volna. Ha van egyáltalán vegetáriánus vérfarkas.

Daniel volt az egyetlen, aki egésznap került. Végig Jacknél volt, aki még most sem tért magához. Rossz úgy látni. Nagyon rossz. Látom a többiek arcán, hogy nehezen bírják. Kár lenne nem bevallani, hogy hiányoznak Jack éles beszólásai, és a modora. Hiába a legmocskosabb szájú, hiába a legkegyetlenebb, mégis ő volt az, aki meg volt törve.

Éjjel olyan hajnali kettő körül a ház előtt hangos matatásokat hallottam. Átfordultam a másik oldalra, Jack oldalára. De Ő nem volt itt. Lehunytam szemeimet és próbáltam visszaaludni, de a lenti zörej egyre hangosabb lett, én pedig teljesen megijedtem. A lehető leghalkabban másztam ki az ágyból, osontam le a lépcsőn, és néztem ki az ablakon. Korom sötét volt, semmit sem láttam, de ekkor beugrott, hogy a szemeim „túlvilágiak", és felvetettem vörösben pompázó tekintetemet. Végigkémleltem a terepet, de így sem láttam semmit. Vagy senkit.

A legnagyobb félelemmel, de kinyitottam a bejárati ajtót. Kiléptem a vaksötétbe, halkan becsuktam magam után az ajtót, és elléptem tőle egy méterre. Magam előtt összefontam karomat, hisz éjszaka egyáltalán nem volt kellemes az idő, főleg hogy az erdőben vagyok. Átváltoztattam szemeimet vörösre, és úgy kémleltem körbe a ház területét, de itt se láttam semmit. Már épp fordultam volna vissza, mikor az oldalam felöl hörgést hallottam. Szívem majd' kiugrott a helyéről, megmozdulni sem tudtam. Testem úgy remegett, mint a kocsonya, hallottam ahogy szívem lüktet. Az a valami átfordult a másik oldalamra, hörögve, morogva. Nem tudom mi volt, de az biztos, hogy megzavartam valamiben, amiben nem kellett volna.

Legnagyobb döbbenetemre felé fordultam, mire ez a szörnyeteg megijedt, és ugrásra készen állt. Már épp sikítottam volna fel, mikor a semmiből egy emberi alak elém ugrott, egy hirtelen mozdulattal leterítve az állatot. Egy farmer volt rajta, csupasz felsőtestét szabadon hagyta.

- Te tényleg nem tudsz magadra vigyázni? – szólalt meg indulatosan, az állam pedig a földet simogatta. Végignéztem, ahogy egy fiú elbánik egy sokkal testesebb állattal, ami végül kipurcan. Nagy levegőket véve felállt Ő, és felém fordult.

- Nem, tényleg nem. – ráztam fejemet döbbenve, és hogy Ő is fokozza döbbenetemet, felnevetett és magához rántva megcsókolt. Nagy keze belesimult hajamba, így tartva intenzív csókunkat. Kezeim testem mellett voltak elernyedve, mozdulni sem tudtam. Annyira meglepett ez az egész, de jó volt. Tetszett. Végül a maradék bátorságomat összeszedve végigsimítottam mellkasán, és örömmel vettem észre, hogy a sérülés nyomai nem voltak testén. Bőre puha és sima volt, akárcsak haja. A bizsergés végigtáncolta a gerincemet, gyomrom liftezett ettől. Ez a csók sokkal nyugodtabb, meghittebb, és szenvedélyesebb volt, mint a múltkori. Akkor csak az akarat beszélt belőlünk, most viszont a vágy. Ki tudja már mióta akarta ezt megtenni, de most ebben a percben látta a legjobbnak, ahogy én is. Talán ha nem foglalkozom a matatásokkal, ez meg sem történne most. Talán várhatnék még, talán még sokáig el kell viselnem Jack ellenszenvét egy ilyen csókért. Viszont még akkor is megérte volna. Nem ismerjük egymást olyan nagyon régóta, de azt tudjuk, hogy kettőnk között erős kapocs van, és hiába szívnánk egymás vérét, ez csak erősödne. Tudom, hogy most tört meg az a bizonyos jéghegy, amit emlegetett nekem. Ha nem törne meg, csinálna ilyet? Az egyetlen amit tudok, hogy mérhetetlenül szerelmes vagyok Jackbe.