Ellenszenv és szerelem |✔

8. fejezet

Az éjszaka közepén felébredtem. Tulajdonképpen nem az volt a bajom, hogy nem tudok aludni, hanem a tőlem fél méterre fekvő Jack. Felé fordultam, hogy megnézzem Őt. Békésen szuszogott, nyoma se volt annak, amilyen ő valójában. Sokkal inkább láttam egy kisfiús félmosolyt arcán, orrát édesen felhúzva morgott valamit. Nem tudom, miért álcázza magát. Tudom, hogy ő másmilyen. Ő nem az a tipikus rossz fiú, aki minden második lányt megfektetett. Ő csak ezt az álcát használja. Nem tudom, miért. Már majdnem kimásztam az ágyból, mikor egy halk morajlást hallottam mellőlem és összerezzentem.

- Miért nem alszol? – kérdezte a félmeztelen fiú hátam mögül. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Miatta? Vagy nem tudok aludni?

- Nem tudok aludni. – a második lehetőség mégis jobb válasz, mint az első. Továbbra sem fordultam felé.

- Miért? – kérdezte.

- Ettől az egésztől! Itt vagyok egy fiatal idegen ágyában, túl gyorsan változott meg az életem, átváltoztattál valami ördöggé. – soroltam a gondjaimat, amivel Jacket az őrületbe kergettem.

- Ahj, gyere már ide! – sóhajtozott megint, felemelve a közös takarót. Félig megfordultam, döbbenten néztem rá. Hirtelen nem is tudtam, hogy miért tette ezt, és hogy bemenjek-e mellé, a személyes terébe. Hisz mégis Jackről beszélünk, az ellenszenves vérfarkasról. – Leszakad a karoooom. – forgatta szemét fáradtan, aztán félénken ugyan, de bemásztam mellé. Gondosan betakarta a hátamat, és csupasz mellkasára húzott. Hajamat simogatta, majd így szólt:

- Olyan puha hajad van.

- Jack, nem értelek. – ráztam fejemet amennyire csak tudtam. Szemeim folyamatosan csukódtak le, ahogy Jack simogatott.

- Én se magamat. – fújta ki tüdejéből kiáramlott levegőjét, majd gyengéd köröket rajzolgatva csigolyámhoz, elnyomott az álom.

Másnap reggel tíz óra fele ébredtem fel. Az ágy borzasztóan össze volt gyűrve, emlékeim szerint nem forgolódtam annyit, hisz Jack karja egyhelyben tartott. Várj, hol van Jack? A mellettem lévő fekhelyre bámultam, de a fiúnak hűlt helye volt. Kikászálódtam a bombarobbantott ágyból és félénken bár, de kiléptem az ajtón túlra. Gyorsan végignéztem magamon, és mivel találtam magamon nadrágot, a fürdőhöz igyekeztem. A kilincsre helyeztem kezemet, de az ajtó előttem azonnal kinyílt, én pedig majdnem beestem az ismeretlen srác ölébe.

- Te meg ki a franc vagy? – nézett rám mérgesen, az egyensúlyomat pedig megtaláltam, így nem estem rá. Bizonyára nem ilyen fogadtatásra várt, de én sem.

- Ne haragudj. – sütöttem le szemeimet, de a srác csak gonoszan felnevetett.

- Nem a sajnálatodat kértem, hanem azt, hogy áruld el nekem a nevedet! Ha Jack mocskos kis kalandja vagy, akkor jobb, ha eltűnsz innen a lehető leghamarabb, mielőtt én téplek széjjel! – fenyegetett, agyarai előbújtak, ahogy szeme színe is változott. Vörös. Vajon nekem is vörös a szemem? Hátráltam egy lépést, ő közelebb egyet. Vészesen vigyorgott agyarai alól, féltem tőle. Hiába vagyok én is olyan, mint ő, én nem élvezem ennyire. – Na mi van cica, elharaptad a nyelved? – vonta fel kegyetlenül szemöldökét.

- Hé, Daniel! – hallottam a lépcsőoldaláról Jack dühös kiáltását, aztán se perc alatt már előttem állt. – Vedd le róla a mocskos tekintetedet, és nehogy még egyszer meg merd fenyegetni, mert ő is ugyan úgy széjjel tud szaggatni, mint ahogy te azt elképzelted! – bökött ujjával Daniel mellkasára. Daniel szemében már nem láttam az ölési szándékait, de akkor is ugyan olyan ellenszenvvel nézett rám, mint Jack. Vajon testvérek? Rokonok?

- Jack, Daniel? Mit műveltek? – jött fel megint a lépcsőn egy lány, aki mindhármunknál idősebb lehetett. Barátságos arca most kérdően nézett a két fiúra, majd rám siklott tekintete. – Heather? – mosolyodott el barátian, mire Daniel szemei elkerekedtek, Jack pedig szitkozódott magában. Erőtlenül bólintottam.

- Én Molly vagyok, Jack nővére. Ha jól tudom, már te is közénk tartozol.

- Öhm.. i-igen. Azt hiszem. – még magamban sem voltam biztos, nemhogy ebben a szituációban. Molly elmosolyodott megint.

- Mutasd a szemedet! – kérte, de én csak meredten bámultam rá. Nem tudtam, hogyan kéne megmutatnom azokat a vad tekinteteket, amit a lány észre is vett. – Hunyd le a szemeidet – kezdte – Gondolj a belsődre. Gondolj a szemed színére, és csak arra koncentrálj!

Aztán felnéztem. Élesebben láttam mindent a kelleténél. Először beleszédültem, olyan volt, mintha egy nagyon erős szemüveget raktak volna rám, de utána megszoktam.

- Azt hiszem el kell beszélgetnünk veletek. – mutatott rám és Jackre, aki még most is halk morajlásokat hallatott, és éles tekinetét belém fúrta.