Az elődök bekavarnak

10. Fejezet

Helló Mindenki!

A mai fejezettel egy kicsit szenvedtem, de miután sikerült elterelnem a figyelmemet, és, ha belegondolok, akkor nem lett olyan rossz. Ismét köszönet Szysznek, amiért igaza volt. (Sose hittem, hogy ilyet leírok, mert nem szeretem, ha másoknak igaza van) Kezdem azt hinni, hogy valaki felbéreli az embereket, hogy olvassák és csillagozzák a történetemet. Ha nem értenétek, elmondom, hogy túl sok a hogy és hatalmas köszönet mindenkinek, aki itt van és olvassa, csillagozza és hozzászólásokkal tarkítja a történetemet. Mivel most nem tudom, hogy mit írjak, ezért nem fogok tovább szövegelni, és hagyom, hogy nekikezdjetek a fejezetnek.

Fanni, aki szerintem nemsokára megőrjít titeket a kedvenc fejezetének emlegetésével és azzal, hogy ilyen hosszan ír

Marinette szemszöge:

Hétfőn jóslatomhoz híven időben értem be, és sikeresen megbeszéltem Alyával a mozit. Utána ámuló tekintettel kísérő barátnőmmel együtt megkérdeztük a fiúkat is. Pontosabban, én kérdeztem meg, ő csak bambán bámult maga elé. Nino belement, viszont Adrien nem. Nem mondott különösebb okot, ezért rákérdeztem:

- Miért nem tudsz jönni? Nagyon jó lenne. Régen mentünk mind a négyen - pillantottam Alya és Nino felé, akik már elindultak az osztályba. Nino épp valamit súgott Alya fülébe, amitől barátnőm feje paprikapirossá vált. - Bár, ha a többieken múlik, akkor dupla randi is lenne a dologból -nevettem fel.

- Apámmal kell megbeszélnem valamit. Valami fotózásom lesz már megint - sóhajtott egyet.

- Ha szeretnéd, elintézem, hogy az apád ne álljon közénk -arcomra pszichopata vigyor került. Adrien félve nézett rám. Hirtelen kiesett az előző beszélgetésünk. - Hogy kerülök ide? - néztem Adrienre. Megkönnyebbültem sóhajtott, majd megnyugtatóan rám mosolygott.

- Csak menjünk órára oké? - bólintottam, és hagytam, hogy a kezemnél fogva maga után húzzon. Amikor beértünk az osztályba Alya rám kacsintott, de figyelmen kívül hagytam, mivel teljesen elvesztem a gondolataim között. Nagyon gáz, ha semmire se fogok emlékezni Lara miatt. Mi lesz, ha valami olyasmit csinálok, amit utána megbánok?

A hétfői nap gyorsan elment. Délután elmentünk moziba Adrien nélkül, aztán estefelé megjelent egy akumatizált gonosztevő, és hajnali háromig üldöztük Macskával. A kedd is eseménytelen volt, az órákról annyi maradt meg, hogy meg voltak tartva, de ez most nem Démentalara miatt volt, csak én aludtam. A szerdai és a csütörtöki napot is hasonlóan töltöttem. Negatívum volt az is, hogy se Adriennek, se Macskával nem töltöttem sok időt. Alya meg el volt foglalva Ninoval. Az egyetlen pozitív dolog az volt, hogy sikerült befejeznem az elődös ruhaterveimet, és már a megvarrásukkal is majdnem készen voltam.

Eljött a péntek is. Ugyanolyan napra számítottam, mint az előzők, ezért nagy volt a döbbenetem, amikor az osztálytársaimat egy buszba láttam beszállni. Alya a sor végéről integetett. Elmosolyodtam látva, hogy Ninoval van.

- Jó, hogy ideértél kislány! Már majdnem elindultunk nélküled - Alya ezzel fogadott, amikor odaértem hozzájuk.

- Hova megyünk? - kérdésemre az éppen mellettünk lefékező Adrien adta meg a választ:

- Az... meglepetés... - lihegte. - Ne mondjátok el neki! – nézett Alyáékra. Ők csak bólogattak.

- Mit ne mondjatok el nekem? – néztem rájuk gyanakodva.

- Titok - tette a szájára az ujját Adrien.

- De... - kezdtem volna ellenkezni, azonban felszálltunk a buszra, és Alya elkezdett nekem magyarázni a legutóbbi Katica és Macska harcról.