Az elődök bekavarnak

27. Fejezet

Helló Mindenki!

Itt is vagyok az új résszel! Sajnálom, hogy tegnap nem tettem fel, de eléggé elfoglalt voltam - családi ügyek meg ilyenek, szóval szót sem érdemes rájuk többet pazarolni.

Ebben a részben végre egymásra talál két kis főszereplőnk és hivatalosan is kezdetét veszi a megoldásnak nevezett valami. Persze, a vége még jó néhány fejezettel odébb van, de lélekben mindenki készüljön az érzékeny búcsúra.

Na, ilyen szentbeszédem sem volt még! A filozofálást általában élőben végzem. De mindegy is!

Ciaó!

Fanni

Adrien szemszöge:

- Fu mester? Az a Fu mester? - hüledeztem. Lara komoly arccal bólintott. Apám érdeklődve nézett rám.

- Te is ismered, Adrien? - kérdezte, amire bólogatással válaszoltam. Hogy ne emlékeznék arra a találkozásra! Ha Lara nincs, sose gondolkozok el azon, hogy összekapcsolódik-e a találkozásom a mesterrel, azzal, hogy megkaptam a talizmánt. Valószínűleg akkor tesztelt, hogy érdemes vagyok-e szuperhősnek. Büszkeség öntött el a gondolatra, hogy igen, annak talált.

- Igen, igen nagyon szuper, meg minden - gúnyolódott Lara. Aztán megmerevedett ültében. Majd motyogni kezdett. Én is csak azért hallottam, mert mellette ültem. - Hélosz - suttogta a nevet, szeretetteljesen. Nem is tudtam, hogy tud ilyet. Mármint kedves és szeretetteljes lenni. De úgy tűnik, hogy sikerült neki.

- Mi történt? - kérdezte apám, aki kint volt a hallhatósági zónából. Lara felemelte a kezét, jelezve, hogy maradjon csöndben. Úgy nézett ki, mint aki valamit vagy valakit hallgat. Aztán megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Jól van - jelentette ki és elégedetten hátradőlt.

- Ki? - kíváncsiskodtam most én.

- Cseresznyevirág - hangzott a felelet, mire elállt a lélegzetem.

- Marinette? Jól van? - hadartam. Lara boldog mosollyal válaszolt:

- Soha jobban - csúnya tekintetemre kijavította magát. - Na, jó talán volt jobb helyzetben is. Viszont még nem hasadt szét a feje, szóval egész jól érzi magát.

- Remélem, hogy most csak viccelsz - szóltam elszörnyedve. Már elképzelni is rossz volt.

- Sosem tudhatod - susogta a lány, majd felállt. - Nekem most dolgom van. Ha szeretnél, gyere velem, Szöszi. Mr. Agreste, maga pedig maradjon itt. Nemsokára megjön az egyik segédem az Annabellről összeszedett információkkal. Biztosra veszem, hogy érdekelni fogja Önt.

- Annabell? - pislogott apa. Csodálkozott, hogy is ne tette volna! De közben a tekintetében felfedeztem a remény szikráját. - Köszönöm - rebegte.

- Semmiség - biccentett Lara, majd hozzátette: - De nem maga miatt csinálom. Hanem Marinette miatt.

- Marinettenek miért jó, ha megtaláljuk anyát? - értetlenkedtem. Lara lemondóan sóhajtott egyet. Jégkék szeme szinte villámlott. Heves vérmérsékletű egy lány, mit ne mondjak.

- Mert szeret téged te idióta, azért! - üvöltötte, majd mély levegőt vett és lenyugodott. - Most pedig, ha lennél olyan kedves és felemelnéd a hátsódat, elindulhatnánk - pirított rám.