Az elődök bekavarnak

7. Fejezet

Helló Mindenki!

Itt is van az új fejezet. Megtanulandó információ: ilyen ünnep tényleg létezik Kínában, mind a mai napig. Lélekben készüljetek arra, hogy a következő fejezet, is hasonló stílusban íródik, hiszen Jie-Jie története még nem ért véget! Nem ígérek semmit, demivel jövő héten őszi szünet lehet, hogy dupla rész lesz. Még annyi, hogy élvezzétek ezt is, és ha valami problémátok van vele, kommentben vagy privátban el lehet küldeni.

Sziasztok! Fanni

Marinette szemszöge:

Eltelt néhány nap. Az iskola nagyjából ugyanolyan volt, mint mindig. Az egyetlen változás az volt, hogy már Adriennel is beszélgettem többnyire dadogás-mentesen. Az újságírók már nem zaklattak, ennek ellenére megtapasztaltam, hogy milyen, ha az embernek nyalizik valaki. Pontosabban mindenki. Még Chloe is. Ezt az egészet azonban Tikkinek és az elődeimnek hála jól bírtam, mivel mindig bátorítottak, vagy vigasztaltak, ha arra volt szükség. A szuperhős életem is rendben volt: Macska nem említette azt a kis puszit, még akkor is, ha nem volt valami nagydolog. A hétvége is eljött, ami egy ünnepnapnak számított a családom körében. Az egész az őseinkről szól, vagyis a régi kínai őseinkről anyuval, de apu is követi a hagyományokat, azóta, hogy anyával összeházasodtak. Az ünnep lényege, hogy szórakozzunk és tisztelettel emlékezzünk meg az őseinkről. Anya minden évben más-más ősünket emeli ki; egyeseket azért, mert feltaláltak valami hasznosat, másokat, mert háborúkban szereztek dicsőséget vagy megint másokat azért, mert valamilyen magas rangú tisztségük volt. Sok nő is szerepelt az ünnepségeinken Daiyu nyolcadik dédnagynénikém vagy Jia harmadik üknagyim is. Aznap hajnalok hajnalán keltem teljesen magamtól. Még Tikki sem volt ébren. Egy negyed óra alatt elkészültem és miután elrejtettem az alvó Tikkit lerobogtam a konyhába. Anyuék már ott vártak rám.

- Kezdhetjük! - mondtam izgatottan és anyuék bólintottak. Anyu elővette a családfánkat tartalmazó papírtekercset és felolvasta az idei nevet.

- Jie-Jie Ming-Mei - lefagytam. Ilyen nincs! Jie-Jie a rokonom? Anya feltekintett a tekercsről. -Ugye emlékszel rá Marinette?

- Emlékezni? Emléksz... Mármint miért kéne emlékeznem?

- Kiskorodban ő volt a kedvenced. Nem emlékszel? Este elalvás előtt néha olvastam neked az őseinkről - bólintottam. Erre tényleg emlékeztem. - És a kedvenc szereplőd Jie-Jie tizenharmadik üknagymamád volt. És tudod, hogy miért?

- Úgy tartották, hogy Jie-Jie igazából egy szuperhős? - motyogtam az orrom alatt.

- Pontosan! - nevetett fel apa. - Kiskorodban te is szuperhőssé akartál válni, pont, mint Jie-Jie nagyid - és ez valóban így történt. Persze erről anyuék nem tudtak. Ők csak egy átlagosan tökéletes lánynak gondoltak (elvégre mégis ők a szüleim!), aki a légynek sem árt.

- Alya oda lenne ezért - tereltem el a témát. - Bár ő is itt lehetne!

- Mi lenne, ha elhívnád? És még néhány barátodat? - kérdezte apu.

- És mi lenne, ha a délelőttöt a hagyományok szerint ünnepelnénk, ebéd után pedig áthívnád a barátaidat? - anyu ismét megtalálta a tökéletes megoldást. Vidáman bólogatva válaszoltam egy igennel és jó néhányszor megszorongattam őket. A legjobb szülők a világon!

Ezután az ünnep hagyománykövető része következett. Ez abból állt, hogy elkezdtünk sütögetni és sorban felhívogattuk a rokonainkat. Nagyon vártam már az ebéd végét. Alyának már több mint egy órája megüzentem, hogy fél egy körül jöjjön át egy fontos program miatt. Nem ellenkezett, csak megkérdezte, hogy hozhat-e magával még pár embert. Arra gondoltam, hogy a húgait hozza, ezért igent mondtam. Úgy képzeltem, hogy a kistestvérei nagyon fogják szeretni a szuperhősös történeteket, mint ahogy én is oda voltam értük kiskoromban. Kezdem azt, hinni, hogy nekem sose lesz igazam, mert ez a sejtésem se jött be. Ugyanis amikor kinyitottam az ajtót, nem Alya hugicáival találtam magam szembe, hanem Adriennel, aki épp Ninoval és Alyával társalog. Teljesen lefagytam. Szerencsére ezt a fiúk nem látták, mert Alya odarohant hozzám és jól megölelgetett (mint utólag kiderült azért, hogy eltakarja az arcomra kúszó mániákus vigyort) és beinvitálta a többieket. Gépiesen menetelve mentem fel és a szüleim viszont éppen lefele igyekeztek. Ezt utólag meg kell köszönöm nekik. Mármint azt, hogy átadják a helyet nekünk a konyha-nappalinkban. Amint leültek Alya izgatottan faggatni kezdett: