Az elődök bekavarnak

1. Fejezet

Helló bogárkáim!

Szeretném bejelenteni, hogy hetente sajnos csak egy részt tudok feltölteni. Ezek pénteken vagy szombaton jönnek. Lehet, hogy a rövidke ,,prológusom"-ra nem lehet sok mindent írni, de ha lehetséges ezek után írjatok kommenteket! Lehet kritikát is írni csak ne olyan: ,,Hagyd abba ezt a bénaságot hülye gyerek!" stílusban, ha kérhetném. Nem is szövegelek tovább jöjjön az első fejezet. Így a végére egy szokásos szöveg; Ha tetszik nyomj rá a kis csillagra, kommentelj és kövess be!

Pusszancs:

Fanni

Ui.: Bemásoltam ide a 0,5. Fejezetben szereplő pár sort, hogy ne vesszetek el. Remélem segítettem. (17. 12. 20.)

Marinette szemszöge:

Mint mindig, ma reggel is fáradtan keltem. Félálomban ránéztem az órámra és láttam, hogy tíz perc múlva kezdődik az első óra. Gyorsan felugrottam és kapkodva készülődtem. Közben meghallottam kedvenc kwamim, Tikki hangját:

 - Marinette ma van a nagy nap!

 - Milyen nap? - kérdeztem miközben bevágtam a táskámba a holmimat.

 - Ma fogunk találkozni az elődeiddel! És hova készülődsz? Ma nincs iskola, hisz szombat van!

 - Szombat? - kérdeztem vissza, majd egy hangos sóhajt követően leengedtem a karom. Úgy tűnik, most megúsztam, gondoltam. Aztán Tikkire meredtem. - Az elődeimmel? Azokkal a Katicákkal, akik évszázadokkal ezelőtt éltek?

 - Igen - kicsi barátom boldogságtól sugárzott.

 - Mikor indulunk? - kérdeztem izgatottan. Tikki elmagyarázta, hogy ne vigyek magammal semmit és ne aggódjak amiatt, hogy valakinek feltűnik a hiányom, mivel az idő- és dimenzióutazásnak hála olyan lesz, mintha soha nem is mentem volna el. Miután minden hasznos információval felvérteztem magam (nem akartam megismételni első akumatizált gonoszunk esetét), felkiáltottam:

 - Tikki irány a Csarnok! - Most is éreztem az átváltozásomnál megszokott kellemes bizsergést. Ez megnyugtatott és ellazított. Lehunytam a szemem, hogy ne zavarjon a rózsaszín fény, amely alapvetően szintén az átváltozásomat kíséri. Amikor kinyitottam a szemem már máshol voltam, Fekete Macska társaságában.

Szóval ez a Hősök Csarnoka. Olyan volt, mint egy oszlopos templom-csarnok. Talán görög stílusban? Tűnődésem közben feltűnt, hogy Katicaként vagyok itt. Sajnos nem volt időm tovább nézelődni, mert - az amúgy mellettem álló - Macska ezt a pillanatot választotta az eldőléshez. Rettenetesen megijedtem: Vajon jól van? Épp ezért érthető, hogy odarohantam hozzá és a mellkasára hajtottam a fejem. Hazudnék, ha azt mondanám nem tűnt fel milyen izmos, és ez eléggé elterelte a figyelmem. Adrien az Adrien, de az ember lánya találhat tetszetős tulajdonságokat másokon is, nem? De miután normalizálódott a légzésem (és túl léptem egy pánik-rohamon), meghallottam az ütemes szívdobbanásokat. Végre fellélegeztem:

- Életben van.

- Persze, hogy él, csak alszik - hallottam meg egy számomra ismeretlen hangot, amit egy fekete, zöld szemű, macskaszerű kwami adott ki. - Plagg vagyok, a Fekete Macska kwami. Örülök a találkozásnak. Tikki hol van?

- Tikki? De hiszen át vagyok változva. - Meglepődtem. Az ilyesmi egyáltalán lehetséges? Egy, a fejem mellett elzúgó piros fénycsík szerint igen. Ugyanis a fény Plagg előtt termett, és immár Tikkiként átölelte őt.

- Még hogy a camembert jobb, mint a lányok, igaz Plagg? - megfordultam és Macskára meredtem, aki épp egy hosszú és jóleső nyújtózkodás kíséretében felállt. Most én voltam az, aki rohant és ölelt.