Az elődök bekavarnak

25. Fejezet

Helló Mindenki!

A mai részben egy kis szerelmes, könnyed történetrészlettel találkozhattok - Avagy Hélosz meséjével, hogy hogyan is találkozott Larával. Lényegében ugyanaz, ami az előző fejezetben volt, de jobban és hosszabban van leírva.

Gondolokodolololtam. Ugye jó az, amit csinálok? Mert úgy érzem, mintha sokan itt hagynátok. Egyedül. A sötétben. És nem jó érzés. Ezért a kicsit borús részletért bocsi, de hát...

Na, jó, mindegy. Tudom, hogy most nem a Fanni-féle szentszövegek érdekelnek, hanem a sztorim (már ha érdekel egyáltalán) szóval most megyek és hagylak olvasni.

Ciaó!

Egy búskomor Fanni    

Visszaemlékezés, ezúttal Hélosz szemszögéből:

,,Egy szép augusztusi napra virradt a világ. A nap fénye bekúszott a szobámba, és mint már oly sokszor, most is felébresztett. Felkeltem, majd egy rövid mosakodást követően elindultam, hogy körbe fussam az apám kastélyát körülölelő tavat. Pont ugyanazt a harminc kört, mint amennyit szoktam, majd - még mindig a szokásos reggeli rutinomat követve -, visszamentem a szobámba és átöltöztem a reggelihez. A közös étkezések nagyon sokat számítanak apám szemében. Főleg azóta, hogy rájött, az ilyen alkalmakkor nem menekülhetek el az újabb és újabb házassággal kapcsolatos elképzelései elől. Hangosan sóhajtoztam, miközben a folyosókat róttam. Apám képtelen megérteni, hogy nem vagyon és szépséges képek alapján szeretnék magamnak feleséget találni. Anyámmal egyszerre értem el az ebédlő ajtaját, így udvariasan előre engedtem. De, most sem szólt hozzám. Amióta csak az eszemet tudom, elutasítóan viselkedik velem. Csak akkor beszél velem, ha muszáj, de akkor is igyekszik a sablonbeszélgetéseknél maradni. Egy halk sóhajjal követtem. Rettenetesen rosszul esett az elutasítása, pedig mindent megpróbáltam: igyekeztem mindenből a legjobb lenni, utazásaim után elhalmozni őt a távoli vidékek kincseivel, de semmi eredménye nem volt, így lassan már beletörődtem, hogy az anyám jobban örülne, ha meg se születtem volna.

- Jó reggelt, drágám - köszöntötte őt apám, majd mikor észrevett engem is, izgatottan felpattant a helyéről. - Jaj, Hélosz, drága fiam, de jó, hogy jössz! El sem tudod hinni, hogy milyen jó hírekkel szolgáltak nekem ma hajnalban!

- Csak nem egy újabb eladó sorban lévő hölgyről van szó? - tettem fel a kérdést gunyorosan, mégis érdeklődő arcot vágva. Apám megrázta a fejét.

- Ennek semmi köze sincs a házasságodhoz - jelentette ki, mire nekem egy hatalmas kő esett le a szívemről. A megkönnyebbülés valamennyire meglátszódhatott rajtam, mert apám így folytatta: - De persze arról is fogunk ma még beszélgetni! Ám, előbb lásunk neki a reggelinek - döntött, majd intett az egyik szolgálónak, hogy hozzák be az ételeket. Miközben kiválasztotta a kedvenc ételeit a tányérjára, folytatta a beszédet: - Ma hajnalban egy kémünk felkeresett és jelentést tett nekem - erre már felfigyeltem. Mindig is érdekelt az országunk hadserege és más birodalmakkal, államokkal vagy országokkal vívott küzdelme. A kémek pedig általában szaftos információkat hoztak.

- Kérlek apám, folytasd - szólaltam meg, látva, hogy inkább az előtte sorakozó sültekre fordította figyelmét. Most azonban felkapta a fejét.

- Hát persze - helyeselt észrevéve engem. Tűntetőleg a szájába vett egy falatot és szép lassan megrágta, majd lenyelte. Néma csöndben vártam a művelet végét, hisz ismerős volt a helyzet, ugyanis valahányszor apámnak el kellett mondania valami fontos vagy kínos dolgot, mindig így csinált. Időt hagyott magának, hogy megtalálja a legjobb szavakat, amikkel kifejezheti magát, arról nem is beszélve, hogy imádta teletömni a hasát.