Az elődök bekavarnak

18. Fejezet

Helló Mindenki!

Igen, még élek, virulok, és nem hagyom abba az írást. Mint tapasztalhattátok, néhány hétre eltűntem. Ennek egy egyszerű oka van: úgy éreztem, hogy kell egy kis pihi, mert már nem megy annyira ez az írás-dolog. De, mint azt láthatjátok sikerült kiküszöbölnöm ezt a problémát is és most már visszajövök a heti egy résszel.

Szólnék néhány szót a könyv népszerűségéről is; mialatt én a telefonomon bámultam különféle animációs sorozatokat vagy filmeket, ti szorgosan olvasgattatok illetve csillagoztatok. Így a könyv már majdnem elérte a 8K megtekintést! Megkockáztatom azt is, hogy mire ,,completed" állapotba kerül, meg lesz a 10K is. És én meg majd nézek, mint borjú az új kocsira, hogy ez meg mi? Pont, mint amikor felfedeztem, hogy hetven ember is követ. (Ami, ha belegondolunk ijesztő, nem? Hetven ember követ mindenhova!) Szóval csak annyi, hogy nagyon köszönöm! És sok puszi nektek!

Így utolsó pontként elmondom, hogy ez a fejezet inkább átvezetés a következő izgalmaiba. Ismételten köszönet drága barátnémnak, Szyszyyynek, hogy ennek a megírásában is segített és nem vált olyanná, mint én, ott és akkor. (Tudom, hogy te tudod, hogy miről beszélek ;)

Azt hiszem, hogy ennyi.

Úgyhogy most jöhet a szokásos:

Ciaó!

Fanni, aki újult erővel tér vissza a szivárványok Wattpadnak nevezett világába 

Adrien szemszöge:

Amikor beugrottunk Alyáékhoz, hogy összeszedje a dolgait, megrohamoztak a kishúgai. Nagyon édes kislányok voltak. Egész ottlétem alatt (megjegyzem: kemény öt perc) végig a sarkamban voltak és folyamatosan beszélt hozzám az egyikük. Természetesen, mint minden rajongó, ők is többnyire kérdésekkel bombáztak. A legkisebbik volt a legaranyosabb, amikor megkérdezte:

- Volt nyelves puszid Katicával, ugye? - majdnem elnevettem magam. Alya viszont nem találta túl viccesnek, mivel kizavarta a testvéreit és kijelentette, hogy szeretne indulni.

Hamar odaértünk a megbeszélt helyre, és Marinette, vagyis most Katica már várt minket. Pont, ahogy gondoltam. Kedvesen mosolygott ránk és ugyanígy üdvözölt minket. Mondanom sem kell, hogy nem repestem az örömtől, amikor Alyát megölelte, engem meg csak egy intéssel köszöntött. De rögtön eszembe jutott egy mentő-ötlet. Közelebb lépkedtem hozzájuk. Alya épp lelkendezve mesélt neki valamiről, amikor odaértem Bogárkám háta mögé.

- Rólam megfeledkeztél? - ha meg is ijedt, mint ahogy terveztem, nem mutatta. Helyette, pont úgy, hogy Alya, mint blogíró is hallja, válaszolt:

- Ha jól emlékszem, azt beszéltük meg, hogy még nem hozzuk nyilvánosságra azt, hogy járunk... - itt abba kellett hagynia, ugyanis Alya visítani kezdett. Nem is túl halkan. És én lehettem az a szerencsés, aki még jobban halhatta annak köszönhetően, hogy macskafüleim vannak. Bevallom, hogy tényleg nem értem, hogy miért ezt a legjobb módja annak, hogy egy lány kifejezze határtalan örömét. Kész szerencse, hogy Marinette nem ilyen. Bár, ha azokat a plakátokat nézzük...

- Ti jártok? Ez király! - a barna hajú úgy ugrabugrált, mint az előbb a húgai. Bár velük ellentétben, nem miattam. Vagyis nem csak miattam.

- Hát nem terveztük elmondani, de most, hogy így itt vagyunk... - kezdte Marinette, de Alya ismét közbe vágott:

- Ezt fel kell venni videóra! Minden Ladynoir fan meg fog őrülni a boldogságtól! - mikor befejezte, percekig csak egy valamire tudtam gondolni: hogy mi van?