Offline

>> Hat <<

L O G A N

Megnyertük a meccset, mégsem tudtam semmi másra gondolni, mint Ninára. A lányra a világ legédesebb fogszabályzós mosolyával és a legaranyosabb sárga sapkájával.

Ha arra gondoltam, hogy hazavittem, úgy vigyorogtam, mint egy idióta. De nem kerülhetek közel hozzá. Nem ronthatom el az ő életét is. Olyan tiszta, olyan őszinte, én pedig mindenkinek csak bajt okozok. Ha nem törődnék Ninával, nem hagynám békén. De törődöm vele, pedig csak pár napja ismerem.

Az egész hétvégém azzal telt, hogy szétpakoltam a szobámban. Eddig még az ágyamat sem raktam össze - inkább a földön aludtam egy matracon -, de most úgysem volt semmi dolgom, úgyhogy mindent a helyére raktam. Szerencsére a szobának alapból szürke színű falai voltak, így festeni nem kellett - a fekete bútorok tökéletesen illettek a helységbe. Óriási ablak nézett az udvarra, azzal szembe állítottam az íróasztalom, és kipakoltam minden sulis cuccomat. Aztán a szekrényeket toltuk a helyére apával, a költöztetők ugyanis felhozták őket az emeletre, szerencsére. Bepakoltam a ruháimat - addig úgyse nagyon volt ruhára szükségem az egyenruha miatt -, elintéztem az ágyat, az ágyneműt, az éjjeliszekrényt, bedugtam minden lámpát, még a függönyöket is felakasztottam. Végül fáradtan, de örömmel néztem körbe.

A szüleim olyan életet biztosítanak nekem, amelyet meg sem érdemlek.

Mivel jelenleg összesen nulla baráttal rendelkezem, a szüleimen és a tesóimon kívül konkrétan senkivel nem beszéltem a két nap alatt. Az volt az érzésem, hogy a pénteki buliról se nagyon hiányoztam. Ugyan mit kerestem volna ott, két kibaszott napja járok oda. Hiába csinál úgy minden lincolnos, mintha a közösségbe tartoznék, én még nem találtam meg ott a helyem.

***

Kedden viszont máris sokkal jobban éreztem magam, mert nem esett az eső délután, ezért Nina barátai és a csapattársaim kedvükre rángathattak bárhova. A különleges alkalom miatt Nina kihagyta a cselló óráját, ami kicsit meglepett. Persze ez a program sokban függött az időjárástól, és ezért nehezebb eltolni, mint az együtt tanulást és a csellót, de mégiscsak az utolsó a fontossági sorrendben. Vagy nem?

Az első állomás a Starbucks volt.

- Tudtad, hogy a legelső Starbucks-ot Seattle-ben alapították? - kérdezte Nina, aki mellettem utazott. Nem akartunk konkrét konvojjal várost nézni, ezért bezsúfolódtunk két autóba, ahelyett, hogy mindenki a sajátjával jött volna. Velem jött Nina, Ryan, Jess és Becca, a másik kocsiban Ginger, Jake Fleming, Lucas Rhodes, Austin Kane, és Chris Vincent. Mindegyik kosaras, az előbbi három évfolyamtársam, Chris csak harmadikos. Volt egy kis idő, míg minden nevet megjegyeztem.

- Fun fact - tette hozzá unottan Jess, amire Ryan elvigyorodott és puszit nyomott a lány hajába.

- Nem tudtam - mosolyodtam el. Nina mellettem a szoknyáját próbálta lejjebb operálni.

Esélyem sem volt megjegyezni, hogy ki mit rendelt a Starbucks-ban. Annyit tudtam, hogy Austin jegeskávét ivott (mert én is ugyanazt), Nina karamellás lattét (mert azt figyeltem, hogy ő mit kér), és Ginger valami teát (mert azt mondta, nem szereti a kávét. Az ilyet megjegyzi az ember). Amint mindannyian megkaptuk az italunkat, együtt lesétáltunk a gum wallhoz, miközben a suliról beszélgettünk. Tanárokról meséltek vicces történeteket, amiken sokat nevettem, pedig nem igazán tudtam figyelni rájuk. Az előző sulim jutott eszembe, és hogy mit csinálnak most a többiek...

- Ugye mindannyian jöttök a téli bálra? - járatta körbe rajtunk a tekintetét Ginger, majd megállapodott rajtam. Témaváltásnak szánta?

- A téli bál január végén szokott lenni, ki kell öltözni, de semmi különös - fordult felém Nina. - És igen, én menni akarok - mosolygott Gingerre, aztán mintha elpirult volna.