Offline

>> Harminchét <<

L O G A N

Csak holnap lesz a bál, de Nina egész nap vibrált a feszültségtől. Ha hozzászóltam, tuti visszakérdezett, hogy mit mondtam, annyira nem figyelt a külvilágra. Néhány tanóráról el is kérték próbálni, az egyikről Austinnal együtt.

- Na, megjött már a papucs - biccentett Ryan, amint leraktam a tálcámat az asztalra az ebédlőben.

- Menjetek a francba - túrtam a hajamba idegesen, de vigyorogva, aztán leroskadtam közéjük. Látszott rajtuk, hogy alig bírják visszatartani a nevetést, én meg tiszta kényelmetlenül éreztem magam közöttük.

Már három napja ez ment. Kedden már az öltözőben hurrogva fogadtak, Fleming nekem dobott egy pólót. Tegnap kezdődött a papucsozás, amikor rájöttek, hogy kávét viszek neki, meg fánkot. Na és kitől jöttek volna rá? Egyenesen a barátnőjüktől. Én vagyok az új etalon, az "álompasi". Ami már csak azért is vicces, mert még mindig nem járunk Ninával.

De senki nem tudta, hogy milyen paraszt voltam vele sok ideig. Hol kedves voltam, hol nem... Megcsókoltam, ellöktem... És valahogy ki kellett engesztelnem a skizofréniámért.

- Az ebédet is te viszed neki? - kérdezte ártatlanul pislogva Fleming.

- Fogjátok már be - nevettem fel gyorsan. - Inkább azt mondjátok meg, hogy hol van most Austin?

- Uuu, kicsi Logan csak nem féltékeny? - érdeklődött Luke, én meg már komolyan elgondolkoztam, hogy itthagyom őket a francba.

- Csak próbálnak Ninával, Logan pajtás, nem kell itt felkapni a vizet - vonta fel az egyik szemöldökét Ryan, aztán beleharapott egy sült krumpliba. - De vajon mit próbálnak? - vonogatta a szemöldökét. Aztán a két ujja közé csippentett sült krumplit belemártogatta a ketchupba.

- De köcsögök vagytok - robbant ki belőlem a nevetés végleg. Még azt is megérdemeltem volna pedig, hogy Nina Austinnal jöjjön össze... Nem hibáztattam volna.

A srácoknak könnyű volt az én véremet szívni, pedig Ryan ugyanúgy megvárja Jesst edzés után, Luke Beccával megy vásárolni, Fleming meg mindig együtt vigyáz Gingerrel a kishúgára. Mindenkinek megvan a maga gyenge pontja, de poén engem szívatni, amiért én sem vagyok már "magányos farkas".

Az utolsó órán, francián Nina pont ott volt, de még a toll is kiesett a kezéből, annyira remegett. Ahányszor rákérdeztem, annyiszor intett le, hogy ő jól van, meg nem izgul... Aha, persze.

- Nina, állj csak meg - kaptam el a karját, még mielőtt szótlanul kirohant volna a teremből csengetéskor.

- Sietek Mackenzie-t korrepetálni - sürgetett, miközben egyik lábáról a másikra állt.

- Egész nap sietsz valahova, most Mackenzie is tud várni öt percet. Mi a baj?

- Semmi.

- Nina! Fejezd már be, látom, hogy van baj!

Kifújta a levegőt, és csak kapkodta a tekintetét.

- Mély levegő, be és ki - mutattam, hogy hogy vegyen levegőt. Azt csinálta, amit kértem, és már látszott is rajta, hogy nyugodtabb. Egy hálás mosollyal nézett rám. - Izgulsz?

- Istenem, nagyon! Azt sem tudom, hol áll a fejem, alig aludtam éjszaka, mert Mackenzie-nek csináltam feladatsort, a kezem állandóan görcsben van és állandóan azt látom magam előtt, hogy elrontom és leégek.

- Ezt már megbeszéltük, nem? Bármi történik, meg tudod csinálni - próbáltam biztatni, de most csak egy szaggatott sóhajt hallatott, és a padlóra kapta a tekintetét. - Tudod mit? Én is itt vagyok. Számíts bele. Bármin mész át, itt vagyok, szólj, ha segíthetek, ha panaszkodni akarsz, akármi. Oké? Itt vagyok, nem hagylak többé egyedül - hadartam. Szinte hallottam, hogy a fiúk ordítják, hogy "PAPUUCS!".