Offline

>> Hét <<

N I N A

Úgy éreztem, teljesítettem a kötelességemet. Szereztem egy jó napot és barátokat Logannek, innentől kezdve szabadjára engedhetem. Na jó, még tanulok vele kicsit, de a srác már most is készen van.

Talán kitaláltam, hogy kosarazik, viszont minden másban félreismertem. Előítéletes voltam. Azt hittem, csak magára gondol, pedig csillogó szemekkel mesél a családjáról. Azt hittem, nagyképű, pedig csak nem beszél olyan sokat. Azt hittem, bunkó, pedig a legfigyelmesebb srác, akit ismerek.

Talán csak azért akartam bemesélni magamnak, hogy vannak hibái, mert én sem akartam elfogadni, hogy tetszik nekem.

Félek sebezhető lenni. Mi van, ha nem viszonozza? Ha részemről csak plátói az egész? Ha kinevet, és azt mondja, hogy is képzeltem, hogy egy ilyen lány mint én, meg egy olyan fiú mint ő..? Oké, ez nem túl valószínű, hogy megtörténik, de ilyen félelmeim vannak, realitás ide vagy oda.

Végül csak sikerült elaludnom, a fejemben cikázó gondolatok ellenére.

Másnap reggel pedig kipattant a szemem. Az ágyam szélére ültem törökülésben, és úgy vigyorogtam, mint egy őrült, miközben visszagondoltam az álmomra. Vele álmodtam.

Random megjelentem a házukban (ahol még életemben nem jártam és nem tudom, hogy néz ki), és a konyhájukban ülve vártam Logant. Egyszer csak belépett, és bár fogalma sem volt róla, hogy ott leszek; örült nekem. Láttam az arcán a meglepett mosolyt. Aztán megfogta a kezem, és a következő pillanatban a fekete BMW-ben ültünk és ő vezetett, én meg mellette voltam, és csodálatot láttam a szemében, ahogy rám pillantott. Kirázott tőle a hideg. Aztán azt mondta, hogy tetszik neki a sárga sapkám, mire reflexből elkezdtem igazgatni a fejemen. Aztán felébredtem.

- Komolyan azt mondta, hogy tetszik neki a sapkád? - nevetett Becca megállás nélkül a padjának dőlve. Vele szemben álltam, pont Logan padjánál, mindketten az utolsó sorban ültek. A matek órára várva beszélgettem Beccával, most sikerült időben beérnem.

Persze Logannek pont abban a pillanatban kellett megjelennie.

- Ki mondott mit? - kérdezte mosolyogva, és a táskáját a földre dobva beállt mellénk. Éles pillantást vetettem Rebeccára, de természetesen figyelmen kívül hagyta.

- Nina azt álmodta, hogy azt mondtad neki, hogy tetszik neked a sárga sapkája - árulkodott Rebecca vigyorogva. Logan csodálkozva rám nézett.

- Tényleg tetszik a sárga sapkád amúgy - közölte, mire lesütöttem a szemem. Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Mostmár tudja, hogy vele álmodtam. Köszönöm, Rebecca.

- Olyan hülyeségeket tudok álmodni - motyogtam elvörösödve.

- Az tuti - kuncogott Becca, ezért gyorsan rámeresztettem a szemem, de miért is érdekelte volna, hogy épp azt akarom üzenni: ne égessen tovább. - Tavaly egyszer azt álmodta, hogy egy csigalépcsőn futott fel valami magas gyárépületre, ahol a nővére várta, hogy megmondja neki, milyen szar ajándékot kapott tőle karácsonyra - vihogott Becca.

- Te megjegyzed az álmaimat? - néztem rá furán.

- Aha - törölgette a nevetéstől könnyes szemét. - Könyvet lehetne írni a hülyeségeidből.

- Köszi - tártam szét a karom gúnyosan.

- Ó, és egyszer meg azt álmodta - nézett megint Loganre, mire egy olyan "ugye ezt nem gondolod komolyan?"-pillantást vetettem rá. -, hogy a csellótanárjának az egyik koncertjén volt, és ott ült a tömegben, a lábán jégkori volt, és aztán a koncertterem koripályává változott, a tanár meg ott csellózott középen, és mindenki ott korizta körbe - röhögött Rebecca.