Offline

>> Huszonhét <<

N I N A

"Be alone. Eat alone, take yourself on dates, sleep alone. In the midst of this you will learn about yourself. You will grow, you will figure out what inspires you, you will curate your own dreams, your own beliefs, your own stunning clarity, and when you do meet the person who makes your cells dance, you will be sure of it, because you are sure of yourself." - Bianca Sparacino

Ezt az idézetet találtam este Tumblr-ön. Az érzés, amit kiváltott belőlem, hihetetlen. Gyakorlatilag megerősített benne, hogy jó úton haladok, igenis egyedül kell lennem és akkor megtalálom majd, amit és akit akarok.

Az egyetemre például már rég leadtam a jelentkezést, és hiába adtam be a barátaimnak, hogy ide meg oda akarok menni, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy tényleg azt akarom. Csak egy "Úgyis felvesznek!" kijelentés kíséretében legyintettek, és már el is terelődött a beszélgetés másra. Mert a barátaim már megkapták az "Örömmel értesítjük, hogy..." kezdetű leveleiket, míg nekem még várnom kellett. Ilyen az, ha nem az Államokban tervezel továbbtanulni... Dehát ez volt az egyetlen dolog, amit tudtam: a helyszín. A szakokat csak egy vállvonás kíséretében írtam be, mert fogalmam sem volt, mi akarok lenni, "ha nagy leszek".

***

- Jézusom! - csattantam fel matekon, amikor már nem bírtam tovább a fiúk ordibálását. - Hét faktoriális per kettő! - mondtam meg a megoldást, majd hirtelen tanárnőre néztem, hogy tényleg annyi-e. Mrs Blake bólintott. - Egy embert lerögzítünk, bárhol, ő ott fog ülni. Az asztal körül még marad hét hely, az elsőre még ülhetnek heten, a másodikra már csak hatan, aztán öten és így tovább, az utolsó helyre csak egy ember marad. Ez hét faktoriális. És a körüljárási irány miatt kell kettővel osztani, mert egy kör alakú asztalnál mindegy, hogy a lerögzített személy melyik oldaláról nézed a sorrendet, az ugyanaz.

Befejeztem a mondanivalómat, amit síri csend fogadott. Egyszerűen meguntam, hogy a fiúk minden hülyeséget bekiabálnak, de gondoltam, ha már a megoldást megmondom, akkor el is kéne magyaráznom.

Körbenéztem, de mindenki tátott szájjal bámult, úgyhogy összefontam a karomat és mereven előrenéztem. Nem fognak zavarba hozni. Mégis, mindenki közül talán Mrs Blake tűnt a legmeglepettebbnek. Az arca pont olyan döbbenetet tükrözött, mint a szüleimé, amikor először közöltem velük, hogy külföldre akarok egyetemre menni.

- Helyes válasz - köszörülte meg végül a torkát. - Mindenki érti?

A többiek lassan bólogatni kezdtek és visszatértek a füzetükhöz, a tanárnő pedig rátért a következő feladatra.

- Nina, gyere csak, légy szíves - intett magához óra végén már megint Mrs Blake. Már majdnem rávágtam, hogy "Nem beszéltem Logannel". - Mennyi a szabadidőd mostanában? Lenne itt egy elsős lány, akit korrepetálni kéne... - mosolygott rám, a válaszomat várva.

- Hát, de én... Nem hiszem, hogy... Hogy én lennék a megfelelő korrepetitor - nyögtem ki végül. A fejemben csak annyi visszhangzott, hogy "MI VAN?". - Elsős koromban hármas voltam matekból - tettem hozzá szemöldökráncolva.

- Pontosan ezért gondoltam rád - bólintott. - Végignéztem a fejlődésedet, felzárkóztál a legrosszabbaktól a legjobbakig. Most is, ahogy megmagyaráztad a feladatot órán... Na meg Logannek is segítettél pótolni, de hiszen te is tudod, hogy jobb lett az eredménye, mint sok olyan diáknak, aki negyedik éve jár ide és nem három hónapja!

- Köszönöm Tanárnő, de én nem hiszem, hogy...

- Hát higgy magadban egy kicsit jobban! - vágta rá. A hátsójával a tanári asztalnak támaszkodott, és levette a szemüvegét. Rövid, festett barna haja tökéletes hullámokban omlott a vállára, mi diákok mindig is irigyeltük. Ráadásul mindig kifejezetten elegánsan járt, igaz, hogy is festett volna a rengeteg egyenruhás diák között farmerben? - Nézd, Nina, láttam, hogy hova tudtál eljutni. Ez a lány pontosan abban a helyzetben van, mint te voltál három éve. Mi van akkor, ha azt mondom, nem a matekot kéne megtanítanod neki, hanem hogy higgyen magában? Tudod jól, hogy te sem azért vagy most a legjobbak között, mert hirtelen rájöttél, hogy van "tehetséged" a matekhoz. - Ennél a szónál tényleg macskakörmöket rajzolt a levegőbe. - Rájöttél, hogy igenis meg tudod csinálni, és keményebben kezdtél dolgozni érte, vagy nem jól mondom?