Offline

>> Harminc <<

N I N A

- Mehetünk - biccentett Ryan, miközben bekötötte az övét az anyósülésen a jobb kezével. A balon feszült a pulcsi a gipsz miatt, pedig az a pulóver vagy öt számmal nagyobb volt nála; mindenhol máshol lógott rajta. Igazán nem irigyeltem, ugyanis még a suliban sem fért rá az egyeningje, így kénytelen volt egy Lincoln akadémiás logóval ellátott fehér tesipólóban járni (mert csak azon tudta átdugni a kezét).

Ő melegítőben volt, míg én fekete farmerben, és szintén fekete melegítőfelsőben. A kabátomat automatikusan a hátsó ülésekre dobtam, és direkt sportcipőt húztam, mert ez sokkal kényelmesebb volt a vezetéshez, mint a bakancsom.

- Ez őrület! Mi a francot csinálunk itt? Péntek van, suliban kéne lennünk, mi meg elindulunk Loganért, mint valami béna szuperhős filmből a megmentő csapat, miközben amit Logan a legkevésbé akar, az valószínűleg az, hogy megmentsék! - akadtam ki teljesen, és már eskü ki akartam szállni az autóból.

- Tudom, hogy megcsókolt - közölte Ryan, tök nyugodtan ücsörögve.

A kezem már a kilincsen volt, de most teljes testemmel visszafordultam felé.

- Komolyan?

- Ott volt velem a kórházban, amikor kijózanodtam és elmondta - bólintott. - Tudom, hogy Logan nagyon furának tűnhet számodra, és megértem, ha megbántott, de hidd el, valamennyire én is megismertem, és ha valamit is akar, akkor az az, hogy "megmentsék" - rajzolt macskakörmöket a levegőbe. - Legalábbis ha mi ketten vagyunk azok - mosolyodott el. - Nem is a megmentésről van itt szó, csak azt hiszem, jót tenne most neki néhány barát, egy kevés törődés, mittudomén - túrt megint a hajába gondterhelten. - Tudom, hogy megbántott, de azt is tudom, hogy félre tudod tenni, mert itt ülsz mellettem. Rád bármikor lehet számítani, Nina, és ezt nagyon becsülöm benned.

- Köszönöm - sütöttem le a szemem végül, halványan mosolyogva, elpirulva.

- Hány éve is ismerjük egymást? Tizenkettő?

- Van az tizennégy is - nevettem fel, kicsit fellélegezve.

- Tudom, hogy meg tudod csinálni - bólintott ismét hazározottan. - És nehogy azt hidd, hogy csak azért jössz velem, hogy vezess, mert nekem el van törve a kezem! Ha nem lenne eltörve, akkor is jönnél, csak max én vezetnék - vont vállat. - De ez az első dolog, amiért örülök, hogy eltört - nevetett a tarkóját vakargatva. - Jess is mondta, hogy le kell győznöd a félelmeidet.

- Jézusom, mindenki rólam beszél? - emeltem az égre a tekintetem. - De... köszönöm. Azt hiszem, igazad van. Úgy értem, ez csak egy autó, én pedig egyetlen hiba miatt nem bujkálhatok a vezetés elől örökké - sóhajtottam, végre a kormányra téve a kezem.

- Ez a beszéd! - mosolyodott el, amitől látszottak a gödröcskéi. Szőkésbarna haja most nem volt gondosan belőve, elöl kicsit az arcába lógott, kiemelve markáns arcvonásait. Régebben barnább volt a haja, ezért gyanítottam, hogy Jess keze van a dologban. A vastag pulcsija alatt is szinte láttam a bicepszét, és hirtelen megsajnáltam, amiért most egy kicsit szüneteltenie kell a sportot a kartörése miatt.

- Nagyon félek - vallottam be, visszatérve a legelejére.

- És?

- És? - kérdeztem vissza, döbbent arckifejezéssel, mire elnevette magát.

- És mit akarsz csinálni? Feladod az egészet, bemész a suliba és hagyod, hogy Logan az önsajnálatában dagonyázzon?

- Jézusom, Ryan. Hosszú lesz ez az út - mondtam, miközben elfordítottam a kulcsot, ezzel beindítva a motort. Már most elegem volt belőle, meg abból, hogy állandóan igaza volt. De be kell vallanom, tetszett, hogy a laza külső ilyen értelmes gondolatokat takart.