Offline

>> Három <<

L O G A N

Nina belibbent a terembe, engem meg otthagyott az ajtóban, földbe gyökerezett lábbal. Nem semmi a lány. Egyszerre tűnik közvetlennek és nyitottnak, és egyszerre sejtelmesnek és elérhetetlennek. Barna haja kócosan volt összefogva, kék szemei kedvesen csillogtak, és szeplői táncot jártak az arcán, amikor nevetett. Szerettem nézni, ahogy nevet, még a fogszabályzója is jól állt neki.

Hiába nézett egész nap mindenki minket, amikor együtt voltunk, egyedül ő volt az, aki nem bámult engem. Teljesen természetesen viszonyult hozzám, mintha én is csak egy átlagos srác lennék, nem pedig az új srác.

- Rendben, Logan - futotta át az átnyújtott lapjaimat új töri tanárom, Mr Graham Buckner. - Leülhetsz - biccentett, és el is kezdte az órát. Simán elaludtam volna, ha nem néz rám minden második alkalommal, és ha a többi időt nem a diákok bámulása tette volna ki. Nina rám se hederített, kivéve egyszer, amikor Buckner arról érdeklődött, hogy tanultam-e már az anyagot az előző sulimban.

- Nem, uram - közöltem, és hatásos pillantást vetettem Ninára, amitől elfordult. Ezt is neki kell majd megtanítania nekem. Szegény Logan eléggé le van maradva - húztam gúnyos vigyorra a számat a gondolatra. Hamar elkomorodtam, mert úgy semmi nem volt poén, hogy mindenki engem bámult.

- Na, mi a következő? - lépett hozzám Nina óra után.

- Francia - fintorogtam. - Kétszázegyes terem.

- Tudom - vágta rá Nina vigyorogva. - Nekem is franciám lesz - nyögte be, mire hitetlenül felnevettem. - Gyere - mosolygott rám, és kivezetve a teremből elindult a lépcső felé. - Hogyhogy franciát tanulsz? - pillantott rám, beszélgetést kezdeményezve.

- Az előző sulimban nem választhattunk, csak beosztottak minket a nyelvi órákra - írtam le szűkszavúan.

- Aha - bólintott. A szemöldökét ráncolta és a copfját birizgálta; nyilvánvaló volt, hogy valamin gondolkozik. - Hova jártál suliba?

- Egy állami suliba Spokane-ben - válaszoltam közömbösen, de lestem a reakcióját. Nyílt szemeivel rámnézett, mintha azt ellenőrizné, hogy igazat mondok-e, aztán megint a szemöldökét ráncolta. Észre sem vettem és már a franciateremnél álltunk.

- Akkor hogy kerültél ide? Ráadásul végzősként - állt meg velem szemben. Könyveit a mellkasához szorította és rájuk hajtotta az állát, úgy nézett fel rám. Nem volt köztünk nagy magasságkülönbség, csak épp elég.

- Elköltöztünk - válaszoltam, ami csak egy része volt az igazságnak. Nem hazudtam, de nem is mondtam el mindent.

- Aha - biccentett, aztán jókedvűen belépett a terembe. Én is halványan elmosolyodtam, és az jutott eszembe, milyen hosszú ez a nap.

A francia tanár, Madame Dessauge nem mondanám, hogy örült nekem. A jegyeim felől érdeklődött, és fintorgott, amikor elárultam, hogy a hármas a legjobb teljesítményem. Képzelem, miket gondolhatott.

Ha egy mal állami iskolában ilyenek voltak a jegyei, miért hiszi, hogy a Parfait (Tökéletes) Akadémián majd jobb lesz?

Inkább csak egy üres helyre küldött, és már el is kezdte az órát. A Lincolnban eddig egyik teremben sem ültek az összes széken. Elég kevés diák járt ide, főleg a North High-hoz képest.

Aztán lehet, hogy mégiscsak sikerült elaludnom, mert arra keltem, hogy Nina megkocogtatta a vállam. Semleges arckifejezést öltött és már megint azt kérdezte, hol lesz órám. Elvigyorodtam és összeszedtem magam. Már csak ketten voltunk a teremben, plusz Madame Dessauge.