>> Negyven <<

10.8K 910 119
                                    

L O G A N

- Értem, hogy miért szeretsz ennyire idejönni - sóhajtotta Nina, amikor kiszálltunk a Kerry Parknál.

Hajnali négy volt és vaksötét, ami miatt őrületes látvány fogadott minket. Balra, a fákon és bokrokon túl felhőkarcolók kivilágítva, közöttük magasodott a Space Needle, szemben és jobbra fordulva pedig az óceán. Washington állam szigetei is ott álltak valahol a nyílt vízen.

És ha magam mellé néztem, végképp azt láttam, akit látni akartam.

Átöleltem Nina vállát, aki megborzongott, pedig neki volt annyi esze, hogy kabátot hozzon.

- Visszaülhetünk a kocsiba, ha akarod - biztosítottam, de megrázta a fejét.

- Jól vagyok - mondta, és szorosan összehúzta magán a kabátot, aztán a fejét a vállamra hajtotta, mosolygásra késztetve engem. - Hé, el is felejtettem, hogy ez nálam van - húzta elő az egyik zsebéből csodálkozva a sapkáját. Azt a bizonyos sárga sapkáját.

- Imádom ezt a sapkádat - vigyorodtam el, és kivettem a kezéből. - Rád tehetem?

Válaszul nevetve bólintott, mire ráhúztam a fejére. A haja ki volt engedve, és eddig össze-vissza szállt a szélben, úgyhogy megigazítottam egy kicsit; az arcából oldalra húztam az elszabadult tincseket a füléhez.

A sapkáján hagytam a kezem "véletlenül" (pont olyan volt, mint amikor New York-ban koriztunk), és elvesztem csillogó tekintetében, ami egyre komolyabbra vált. Azon gondolkoztam, hogy akarhatnék ennél többet, de elképzelni sem tudtam, mi lehet ennél több. Ha valaki bemeséli nekem ezt az egészet októberben, gúnyosan odadobom neki, hogy "persze", és otthagyom.

Azt még talán elhittem volna, hogy barátnőm lesz ilyenkor, na de hogy ez a különleges lány... És pontosan az teszi különlegessé, hogy nem tud róla. A kedvesség természetesen áramlik belőle, és néha olyan érzésem van, hogy vidámság folyik az ereiben. Az a titok, hogy jó a közelében lenni. Szebbé varázsolja a napjaimat, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor mivel áll elő.

- Nina.

- Hm? - fürkészett kék szemeivel.

- Szeretlek - vallottam be egyszerűen.

- Mi? - kérdezett vissza Nina döbbenten, elengedve a pulcsimat, amibe eddig kapaszkodott.

- Jól hallottad - mosolyodtam el. - Lennél a barátnőm... hivatalosan?

- Igen, igen, igen! - vigyorodott el, és a nyakamba ugrott. - Azt hiszem, én is szeretlek - mormolta a pulcsimba, ami ismét csak tompán hallatszott. Felnevettem, és szorosabban fontam a dereka köré a karom, a fejére támasztva az állam. Nyomtam egy puszit a sapkájára, és a tekintetem megállapodott az óceánon.

- Szeretlek - ismételtem. - És sajnálok minden hülyeséget, amit elkövettem.

- Ne sajnáld - vette el a fejét a vállamról, hogy a szemembe tudjon nézni. - Ne sajnáld, mert idevezetett minket - érvelt, mire a szívdobogásom lassulni kezdett.

Újra az ajkára nyomtam az enyémet, mire ő belemosolygott a csókba, ugyanazt a reakciót váltva ki belőlem.

Talán életemben először, de végre tényleg a helyemen éreztem magam: mellette.

- Figyelj... Nem gáz, ha ugrálok egy kicsit? - érdeklődött Nina félve. Mintha félne, hogy kinevetem. Vagy hülyének nézem. Esetleg itthagyom. Pedig ha tudná, hogy hogy iszom a szavait...

Nina az a lány, aki csettint és én ugrom.

...hoppá.

Már kezdem érteni, miért hívnak papucsnak a fiúk.

OfflineWhere stories live. Discover now