Mikor a Nap sötétbe borul(Twilight Fanfiction)

Találkozás a halállal

Találkozás a halállal

(Edward szemszöge)

A sötétség fedte utcákon könnyebb volt számomra mivel itt már az éj leple alatt tudtam szabadon járkálni és így senkinek se tűnt fel másságom. Ahogy egyre közeledek az óra torony felé úgy egyre több vámpír szagot éreztem. Ám ezek nem az állat hanem ember vértől bűzösek. És akkor elértem a templom vastag, fa ajtaját. Még egyszer hátranéztem nem e követett valaki de egy lélek sem járt már erre és ha igen messze elkerültek. Egy viszonylag erősebb ütés miatt kivágódott az ajtó és emiatt az orromba todúlt rengeteg vámpír illata. Emelett még emberek illatát is érezni lehet ám nagyon gyenge volt már az illat. És akkor eszembe jutott az a híres biológia óra melyen először éreztem Bellám illatát. Az emlékek ugyanúgy fájtak mint maga a tudat hogy nincs többé. Inkább fogadtam volna el minden testi kínt ebben a pillanatban mint hogy még több ideig viseljem el a tudatott hogy nincs velem. Inkább tovább mentem minthogy még egy kis ideig hadjam hogy az emlékeim utat törjenek. Végig haladtam a fekete folyosón majd lementem a kő lépcsőn. Egy hatalmas ablak nyitva volt melyen át nem csak a  város bűzét lehetett érezni de a Nap sugarai is besütöttek ezzel megvilágítva testemet. És erről újabb emlékek villantak. Ahogyan a rétünkön ülünk ám most már hallottam a hangját amint épp elmondja mitől. Most ahogyan hallottam angyali hangját mintha újra és újra összetörték volna. Arcom fájdalmas grimaszba fordult át ahogy hagytam hogy az emlékeim egy percre körüljártak. Majd erőt gyűjtöttem azzal a gondolattal hogy ha sikerül a tervem akkor újra együtt lehetünk. De hogyan kellene őket megkérnem? Töprengésemből egy női hang szakított ki. Észre sem vettem hogy időközben megérkeztem egy díszes előcsarnokba. A fal mellett baloldalon egy fekete kanapé húzódott előtte egy tölgyfából készült kis asztal azon pedig hanyagul szétdobálva mindenféle prospektus. Jobb oldalon egy mamut fenyőből készült íróasztalon egy laptop feküdt mellette egy halom irat, gondosan mappákba rendezve. Mögötte ült egy 20 éves szőke hajú hölgy. Zöld szemét rám emelte én pedig csak biccentettem. Nem volt kedvem udvariaskodni pláne nem egy idegennel. Tovább mentem a hatalmas díszes ajtóhoz majd egy könnyebb lökéssel szabad volt az út befelé. Ahogy beléptem a terembe szembe találtam magam a Volturi három vezetőjével. Az ajtó bal oldalán Félix és Demetrei várakoztak, míg a három fa trón mellett Alex és testvére Jane. A gondolataik mind tele voltak maró gúnnyal és szarkazmussal. Próbáltam kizárni őket ami valamennyire sikerült is. Aro gondolatai mind kíváncsiságot tükröztek míg Caiusnak a közelgő vacsora körül jártak míg Marcus gondolatai semlegesek voltak.

   “Nahát csak nem jó, öreg Carlisle barátom egyik fia? Mi történt Edward? Miért szándékoztad felkeresni társaságunkat? Miben lehetünk segítségedre?” -kérdezte Aro élhet szólóan és gondolatban már azért fohászkodott hogy megtudjon mindent.

   “Aro szeretnélek megkérni hogy ölj meg. Számomra már nincs értelme élnem. Kérlek teljesítsd az utolsó akaratomat.” - mondtam színtelenül.

   “Nocsak, nocsak. Mi történt hogy ennyire a halálod kívánod? Szabad?” -lépett elém hogy aztán megérintse a kezem. Képességének hála megtekinthette mindazt ami velem történt érkezése óta egészen a halál híréig. Miután elengedte kézfejemet azután ismét arcára néztem ám valami nagyon szemet szúrt. Amikor beléptem a terembe Aro szeme fakó vörös volt ám az emlékek hatására pillanatok alatt feketébe fordult. Gondolataiból nem tudtam semmire sem következtetni mert azok csak az én Bellám édes vére körül jártak.

   “Igazán különleges lány és az hogy egyedül jött rá a titkotokra. Egyszerűen lenyűgöző.”

   “Igen de mint láthatod ő nem fog több gondot okozni hisz halott.”

Ahogyan ezt a pár szót kimondtam úgy éreztem magam mint akkor amikor tudatosult bennem hogy vége. Azt hittem hogy a magányosan töltött évek után soha többé leszek magányos de tévedtem.

   “Az a helyzet Edward hogy ez egy nagyon komoly döntés, meg kell vitatnom a fivéreimmel.”

Sajnos gondolataiból semmire nem tudtam következtetni mert gondolatban még mindig azért fohászkodott hogy megízlelhesse Bellám vérét. Hátat fordítva kimentem a teremből vissza az utcára ám a Nap világította főre hanem a mellette húzódó sikátorba. Besétáltam a sötét zsákutcába végéig majd hátamat a falnak vetve gondolkodni kezdtem. Hogy dognak dönteni? Teljesítik a kérésem és ha igen milyen hamar? Minden perc elvesztegetett idő ezen a romlott világon és persze minden perccel távolabb vagyok Bellától. És ezzel együtt egyre több a fájdalomban eltöltött idő. És mi van akkor ha nemet mondanak? El kell érnem hogy megtegyék. De hogyan? És akkor a sikátor előtt egy csoport ment el nekem pedig égni kezdet a torkom. Ekkor pedig eszembe jutott hogy elmehetnék egy remélhetőleg utolsó vadászatra. Hiszen már korában is megízleltem a családunk számára tiltott gyümölcsöt. Hiszen már hetek óta nem vadásztam így pont időszerű lenne és ha ezt a vàros főterén tenném meg a Volturinak nem lehetne ellenvetése. De mi lesz a felemésztő bűntudattal? Ha az áldozatom egy szörnyűségeket elkövetett ember is akkor se tudnék a tulajdon szemembe nézni. És akkor ahogy korában Bella arca felderengett most Carlisle arca bukkant fel. Ahogy szemeit néztem rájöttem hogy képtelen lennék még egy embernek ártani. De akkor mit tegyek? Hogyan tudnám ezt elérni? És ekkor az utcáról meghallottam az emberek zűrös hangját majd a gondolataik alapján rájöttem mi is ez a zűrzavar. Ma délelőtt 11 órakor kezdődik a Szent Marcus nap ünnepség. A hagyomány szerint évszázadokkal ezelőtt törvényeket iktatott be és ördögűzéseivel elérte hogy Voltera szent hely és a vámpírok nem tehetik be a lábukat. De ezzel támadt egy még jobb ötletem. Egyszerűen és drámaian le lehet tudni. Egyszerűen kimegyek a Napra hiszen az egész város és a legérdemesebb az lenne ha mindezt akkor amikor a Nap a legmagasabban áll. Tehát délben találkozom a halállal.

Út a Pokol felé

(Bella szemszöge)

A repülőtér forgalmas parkolójában az utasok és gépkocsik között egy sárga Porsche jelent meg, hátulján és elején “Turbó” felirattal. A kormány mögött barátnőm ült. Idegesen dudált nekem ezért nem törődve a figyelő, fürkésző pillantásokkal beültem mellé előre. Ahogy bekapcsoltam az övet Alice máris nagyobb sebességre kapcsolt. Láttam amint a reptér majd az egész város eltűnik mögöttünk.

   “Ha jól sejtem ezt nem most bérelted ki az autó kölcsönzőnél.”

   “Gondoltam most az egyszer nem lesz akkora baj.”

   “Most nem baj.”

Az ablakon kifelé nézve csak a zöld elsuhanó csikót láttam ahogy a mezők és rétek egybefolytak. Mivel nem tudtam semmit sem kivenni így tekintettem visszafordítottam Alice felé. Pár pillanatig figyeltem arcát majd láttam ahogyan tekintette üveges lesz ahogy a jövőbe tekintett.

   “Mi történt? Mit látsz?”

   “Van valamiféle ünnepség a városban. Hányadika is van ma?”

   “Nem tudom, talán 27.-e.”

   “Nos ez enyhén ironikus. Ma van Volterai Szent Marcus napja. A legendák szerint egy keresztény egyház fő Marcus atya az 500-as években ördögűzésével és törvényeivel kitiltotta a vámpírokat a városból.”

   “És akkor innét erednek a mítoszok a fa karókról meg fokhagymákról?”

   “Igen valószínűleg.”

Ahogy tovább haladtunk egyszer csak ismét Alice szólalt meg.

   “Ott van Voltera.”

Mondta miközben a szél védőn mutatott kifelé egy dombon álló barna város fal felé mutatott. Valami megmagyarázhatatlan volt a levegőben, valami olyasmi kimondatlan mint:

   “A HALÁLOD HELYSZÍNE”