Mikor a Nap sötétbe borul(Twilight Fanfiction)

Család

Amint beléptünk az ajtón mindenki ment volna a dolgára de nekem beszélnem kell velük.

"Figyeljetek beszélhetnénk egy kicsit?" -kérdeztem zavartan.

Mindenki érdeklődve nézett rám. Edward csak a kanapék felé húzott majd miután leültünk Carlisle csak bólintott.

"Csak meg akartam köszönni hogy az elmúlt napon támogattattok. Tudom hogy nem voltam épp jó hangulatban de ti mégis támogattattok. És ezért nagyon hálás vagyok. Köszönöm." -mondtam miközben hálásan végig néztem mindenkin. Egytől egyig mosolyogtak.

"És Bella. Tényleg sajnálom hogy fel kell hoznom de meg kell beszélnünk hogy mi is történt." -mondta Rosalie amin egy kicsit meglepődtem hiszen eddig azt hittem hogy utál de most csak színtiszta megbánás uralkodott szemében.

Éreztem a mellkasomba feltörő fájdalmat de most próbáltam nem rá koncentrálni. Mégis akaratlanul is de megragadtam a mellkasom.

"Bella? Kibírod? Vagy majd később visszatérjünk rá?" -kérdezte Edward aki bizonyára látta hogy a mellkasom szorítom.

"Kibírom és egyszer amúgy is tudnom kell majd. És inkább most mint majd később szakítsuk fel a sebet." -mondtam mire bólintottak.

"Mint ugye az kiderült Charlie tegnap este halt meg. Miután tegnap eljöttél velem azután körü belül egy órája hívták a rendőrségről hogy baj van. Ugyan is tegnap este egy csapat rabló tört be a Forksi bankba. Charliet is riasztották aki oda ment a helyszínre, és mivel ő vezette a támadást ő ment be elsőnek a rablók által lezárt épületbe." -mondta el Alice a történtek előzményeit.

Arcomon már végig folyt néhány könnycsepp és tudtam hogy most kezdődik igazán a történet. Sírtam és a mellkasomban levő fájdalom egyre nagyobb volt de nem érdekelt. Csak az hogy végre megtudjam mi is történt pontosan.

"Szóval ő és három rendőr bementek és lelőttek 4 támadót de az egyik elrejtőzött és amikor Charlie nem figyelt lelőtte. A többi rendőr persze azonnal végzett a támadóval. Rögtön mentőt hívtak és addig is meg nem érkezett próbálták újra éleszteni és amikor megjöttek a mentősök ők is harcoltak az életért. A kórházba érkezés pillanatában azonban feladta a harcot." -fejezte be Carlisle a történetet.

Arcomról egyre jobban potyogtak a könnyek, gyenge kezeim már elfehéredtek úgy szorítottam a mellkasom. Edward ott ült mellettem majd a mellkasomon pihenő kezem elvette onnan és az ő két kezébe zárta. Jól eset a hideg érintés és az is hogy itt van mellettem.

"Semmi baj Bella. Minden rendben lesz. És hidd el tudom milyen valakit elveszteni." -mondta Edward nyugtatóan.

Tudtam hogy igaza van. Ugyan kell még egy kis idő hogy végleg lezárjam a történteket és ehhez az első lépés az ha örök búcsút veszek tőle.

"Mikor lesz?" -kérdeztem Alicera nézve.

Ő csak szomorúan elmosolyodott majd válaszolt.

"Holnap 11 órakor." -mondta.

"Rendben. Addig meg próbálom rendbe szedni magam." -mondtam.

"Semmi baj kincsem." -mondta Esme miközben ide jött elém.

"Mindenki megérti hogy min is mész most át, ott leszünk veled." -mondta Esme nekem pedig újra potyogni kezdet a könnyem ám most nem a fájdalom miatt hanem a meghatodotság miatt.

"Köszönöm." -mondtam és Esme vissza ment Carlislehoz.

Felálltam Edward mellől és oda mentem a nappali közepére. Mindenki értetlenül nézett engem miközben végig néztem rajtuk.

"Rosalie Hale. Az első pillanattól csodálom a szépséged. Tudom hogy soha nem beszéltünk igazán és hogy nem is igazán kedvelsz de tudom hogy a magadra öltött hideg maszk mögött egy olyasvalaki rejtőzik aki mindent megtenne a családjáért.

Jasper Hale. Igaz hogy téged sem tudtalak még megismerni de mégis tisztelem benned azt hogy amilyen nehéz volt számodra az első pillanattól kezdve annyira próbálsz küzdeni magaddal. És az ahogy mindig felvázolsz egy- egy tervet és a különös harci tudás. Ez mind nagy tapasztalatot igényel.

Emmett Cullen. Egy hatalmas maci külseje és egy nagyon jó indulatú szív. Mindig próbáltál a legkomolyabb helyzetből is viccet csinálni, örömmel nézted a bénaságaimat de te így vagy jó. Te vagy a család nagy plüss macija akin mindenki képes nevetni.

Alice Cullen. Egy "kicsit" hiperaktív barátnőm. Mindig ott voltál mellettem amikor szükség volt támaszra. Igaz hogy a vásárlási mániád miatt már szenvedtem de te így vagy tökéletes. Mindig fülig ér a szád és bármiben segítesz amiben kell.

Edward Cullen. Rólad már nem is tudom mit kéne mondanom. Teljes szívemből szeretlek és képes lennék meghalni is érted. Mindig mikor baj történt testeddel védtél, szíveddel szeretnél. Benned megtaláltam az igaz szerelmet.

Esme és Carlisle Cullen. Tudom hogy ti ketten már az első pillanattól kezdve a lányotokként fogadtatok el és már én magam is úgy érzem hogy tényleg azok vagytok. Mindketten már az első pillanattól kezdve elfogadtatok és szeretettek. Köszönöm Anya, Apa.

És nem csak nektek. Mindanyiotoknak azt hogy itt vagytok és hogy elfogadtatok családtagként." -fejeztem be a hosszúra nyúlt monológot. Mindenki felállt és ide jöttek elém és egy olyan sort alkottak amelyben pont úgy állnak ahogy elmondtam őket sorba. Carlisle kezében egy nagyon régi barna fa doboz van.

"Isabella Marie Swan. Tudjuk hogy az egész lényünk miatt sok mindenen mentél át, jó és rossz napokon egyaránt és most, ezután az egész után amit mondtál mindannyian úgy érezzük hogy jogod van felvenni ezt itt." -mondta Carlisle és kinyitotta a dobozt.