Mikor a Nap sötétbe borul(Twilight Fanfiction)

Válaszra várva

Amint bent voltunk a templomban megcsapott a hideg. Bent legalább 10 fokkal hidegebb volt és ezen a vizes ruháim sem segítettek. De most ez érdekelt legkevésbé. Edward felém fordult, a szeme fekete volt akár az ónix.

   "Hát mégis csak élsz." -mondta mosolyogva.

Hallani a hangját valódi csengését sokkalta jobb volt mint a saját magam kergette hallucináciok. Éreztem bódító illatát és mégsem mondtam semmit, csak bólintottam. Nem akartam magam jobban bele élni mert ha ezt túl éljük akkor utána is el fog hagyni és akkor csak még nehezebb lesz minden. Abban sem voltam biztos hogy azután még normális leszek e valaha. Edward hirtelen a háta mögé rejtett és szemével az sötétséget kezdte el figyelni. Elöszőr nem értettem mit néz de utána megláttam a két alakot előjönni. Az egyik magas volt, vonásai és egész testalkata Emmetre emlékeztetett. Haja fekete volt, mely rövidre volt vágva. A másik alacsonyabb volt, kevésbé izmos, barna haja az ég felé állt.

   "Edward. Aro kíván beszélni veled."

Nem tudtam honnét tudták szerelmem nevét de most ez nem volt fontos. Hangjukban valami hivatalos csengett ám nekem a kezemen felállt a szőr a rémülettől.

   "Nem szegtem szabályt szóval attól tartok a meghívást most visszautasítom."

   "Hát attól tartok a Mester nagyon csalódott lesz." -mondta az alacsonyabb vámpír.

   "Csak sikerült túl tennie magát rajta." -mondta Edward gúnyosan.

"Ami az illeti nem akar semmit sem tenni csupán el akar köszöni ha már nem maradsz."

   " Nos akkor még talán elköszöntek."

   "Azt biztos örömmel fogadná"

   "Akkor te Bella menny nézd meg az ünnepséget." -mondta miközben fejével az ajtó felé intett. Nekem eszembe jutott hogy mit is ünnepelnek ma és éreztem hogy elsápadok.

   "A lány velünk jön és majd mi gondoskodunk róla" -mondta a magasabbik. Ahogy vörös szemeibe néztem tudtam hogy valószínűleg nem beszélgetni akar.

    "Azt jobb ha elfelejted."

Akkor a hátam mögül meghallottam a templom ajtajának nyikorgását majd meghallottam barátnőm hangját.

  "Ugyan fiúk ma ünnepel az egész város. Akkor mi miért okoznának botrányt." -kérdezte ártatlan hangon. A két vámpír szemben velünk elkomorult majd meghallottam egy újabb hangot hallani lehetett.

   "Elég legyen. Félix, Demetrei! Aro kérdezi hogy miért nem érkeztettek már meg."

Megpillantottam egy szőke hajú angyal arcú lányt. Elnézve arcát úgy gondoltam nem lehetett több 15, 16 évesnél mikor átváltott. Hangja csillingelő akár egy mesteri harang. Ám minden jó tulajdonságát elnyomta az élénk vörös szeme. Nem tudtam ki ő de ahogy megjelent mindenki nyugodt lett.

    "Bocsánat Jane."

Tehát így hívják a 3 vámpír. Félix, Jane és Demetrei.

    "Indulás!"

Mindenki sorban elindult. Előttünk ment Jane majd én és Edward mögöttünk Alice és végén Félixék. Csak sejtettem hogy talán Félix volt az aki hirtelen Edward mellett termett és átnyújtott neki egy fekete földig érő köpenyt. Ahogy haladtunk egyre lejjebb egyre hidegebb volt a levegő. Ahogy haladtunk beértünk egy díszes terembe. A fal mellett baloldalon egy fekete kanapé húzódott előtte egy tölgyfából készült kis asztal azon pedig hanyagul szétdobálva mindenféle prospektus. Jobb oldalon egy mamut fenyőből készült íróasztalon egy laptop feküdt mellette egy halom irat, gondosan mappákba rendezve. Mögötte ült egy fiatal hölgy.

   "Jó napot Jane."

Ahogy tovább mentünk Edwardhoz hajolva kérdeztem.

   "Ez a nő halandó?"

   "Igen."

   "Akkor miért...? Vámpír akar lenni."

Mondtam elgondolkodva.

     "És az is lesz vagy desszert." -mondta Jane.

Ahogy tovább haladtunk beléptünk egy hatalmas díszes terembe és éreztem hogy valami lesz majd itt.