Mikor a Nap sötétbe borul(Twilight Fanfiction)

Vissza Forksba

Hazafelé

(Bella szemszöge)

Úgy éreztem hogy akkor abban a percben elveszett az a személy akit néhány perccel ezelőttig önmagamnak hittem. Nem akartam soha többé tükörbe nézni hiszen tudtam volna hogy mit is fogok látni. Önmagam vámpírként de a szemem nem arany színben tündökölt mint a Cullenéké hanem olyan vörösben mint a vér. És mintha minden tükör azt is mutatná mit akarna énem legbelül megjelent egy kép amint épp sötét lepelbe burkolózva igyekszem végig az utcákon, mint egy szörnyeteg aki csak a megfelelő pillanatot várja hogy lecsaphasson. Vártam hogy a friss vér szaga melytől korában mindig rosszul voltam most csábításként hasson rám. Nem akartam hogy ez megtörténjen és azt sem hogy még egyszer valamelyik Cullen a szemembe nézzen. Mert tudom hogy ez mind ott lakozott a szememben és a jövőmben. A mellkasom egyre gyorsabban emelkedik, de levegőt nem kapok még mindig. A fülem egyre jobban zúg és a látásom is cserben hagy mert csak elmosódott alakokat látok mindenhol. De akkor meghallom ahogy valahonét egy angyal hív magához és azt hajtogatja nem lesz semmi baj sem. Hinni akartam neki de nem tudtam. Lassan a látásom és hallásom vissza tér és már meglátom hogy Edward tart a karjaiban miközben én egy fekete kanapén fekszek. Alice Edward válla fölött néz le rám aggódó szemekkel. Nem akartam a szemükbe nézni így inkább Edward arcát kezdtem figyelni de valami azonban nem volt rendben mivel a szeme most nem arany színű volt hanem majdnem fekete. Felemelte a kezem hogy végig húztam az ujjam a szeme alatti lila foltotkon majd a szemének vonalán.

"Nem vagy szomjas?" -kérdeztem rekedten hangon.

"Nem. Kibírom." -mondta Edward de éreztem hogy mekkora erőfeszítés is ez neki.

"Ha akarod oda ülhettek Alice mellé." -mondtam bár inkább meghaltam volna minthogy elmenjek a közeléből.

"Butus Bella." -mondta fejcsóválva.

Furcsa volt ez a mostani helyzet hiszen most szabadultunk ki a Volturi karmai közül és én mégsem voltam boldog. Nem tudom miért, vagy azért mert féltem a holnaptól vagy mert féltem találkozni az egykori családommal. A hatalmas ajtó kinyílt és Jane lépett ki rajta ám a szeme most nem sötét vörös volt hanem élénk vér színű.

Most már szabadon távozhatok de a Mester üzeni hogy ne hogy elfelejtsétek az egyezséget különben olyan ár lesz amit nm tudtok majd megfizetni."

Edward csak bólintott majd felállt és engem is óvatosan felállított. Lassan elindultunk a kijárat felé. Ahogy hallattunk tovább egyre csak kifelé egyre hidegebb volt az alagútban de szerencsére az út nem volt hosszú így emberi tempómban haladva is percek alatt felértünk de nekem ígyís óráknak tűntek. Ahogy kiértünk a templom elé láttam amint a Nap lebukkant a látó határ mögött így szerencsésen el tudtunk jutni a városból. Eljutni és vissza se nézni soha többé azokra a barna falakra melyeken belül olyan titok rejtőzik amit egy átlag ember nem is ismer. Ahogy lassan eloldalaztunk a mű vámpír fogat viselő emberek közt elértünk a barna város falakig ahol észre vettem hogy Alice nincs is velünk.

"Hol van Alice? -kérdeztem felnézve Edward arcára de a szembe nézést még mindig kerültem.

"Elment hogy elhozza a csomagokat onnét ahova elrejtette még délelőtt és hoz egy kocsit is nekünk. "

Edward megfogta a kezem és kihúzott a város falon hogy aztán egy sötét sikátor felé mehessünk ahol egy menő motorú kocsi állt a vezető ülésben Aliccel. Nagy meglepetésemre Edward nem előre ült hanem mellém csúszant a hátsó ülésre. Biztosan csak azért van bűntudata mert ide kellett jönnöm és meg kellett mentenem. Amint beültünk Alice hátrafordult felénk.