A Bátyám Barátja - {Dylan O'Brien} [Befejezett]

16.rész

*Estefelé*

Amikor hazaértem, akkor csak leültem és néztem a sorozatomat, de végül úgy döntöttem elmegyek egyet sétálni, mert szeretem ilyenkor nézni, ahogy megy le a nap.

Hirtelen valaki megfogta a vállam amire én megfogtam az illető csuklóját és kicsavartam majd a háta mögé szorítottam, hogy ne tudjon semmit se csinálni. Csak ekkor vettem észre, hogy Dylan volt az.

-A francba is, ilyet többet ne csinálj! - szidtam le, de csak a döbbent arca fogadott.

-Ezt, hogy csináltad? - kérdezte még mindig elképedve.

-Apa tanította pont az ilyen esetekre, de ez most mindegy. Mit szerettél volna?

-Mondjuk, hogy pontosan miért is ráztál le. - érdeklődött, de ekkor megcsörrent a telefonja.

Elég boldognak tűnt, én még nem láttam ilyennek.

Amikor letette akkor egy mosoly kíséretében rám nézett, felkapott és a levegőben megprörgetett. Továbbra sem értettem, hogy mi történt, de azért jó volt egy kicsit elfelejteni azt, hogy amúgy barátnője van, meg, hogy azt sem tudom minek örül.

-Mi történt? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.

-Eric és Matt összejöttek... - kezdte én pedig lefagytam ezért a Dylan-t félbeszakító telefonom csörgését is elfelejtettem. De aztán feleszméltem.

-Szia! - köszöntem Matt-nek.

-Tudod, hogy utállak, de mégjobban imádlak? - kérdezte és szinte hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Igen, sejtettem. Na mondjad Rómeó. - mondtam nevetve.

-Összejöttünk Eric-el és ezt neked köszönhetjük. Mindketten imádunk és mindenképp megháláljuk.

-Nem kell! Örömmel tettem. Az a lényeg, hogy legyetek boldogok. Ja és ha találkozunk akkor nem nyírhatsz ki. - mondtam azonnal, mire egyszerre elnevettük magunkat. Majd egy gyors elköszönés után letettem.

-Te vagy a legjobb kerítőnő akivel valaha találkoztam. - mondta nekem Dylan és megölelt. Picit meglepődtem, de nagyon jól esett. - Nagyon köszönöm, hogy segítettél az öcsémnek.

Suttogta a fülembe mire elmosolyodtam. Amikor elváltunk egymástól akkor mélyen a szemébe néztem. Éppen mondani akartam valamit amikor meghallottam a hangot. Azt a hangot, amit 1000 közül is felismernék. Azt a fület sértő hangot amit Ann kiad. Persze, hogy Dylan nevét sipítozta.

Odarohant hozzá és a nyakába ugorva megcsókolta. Én nem szóltam semmit csak otthagyva őket elmentem. Kicsit sem voltam kíváncsi az ő szerelmükre ami amúgy csak Dylan részéről valós.