*Estefelé*
Amikor hazaértem, akkor csak leültem és néztem a sorozatomat, de végül úgy döntöttem elmegyek egyet sétálni, mert szeretem ilyenkor nézni, ahogy megy le a nap.
Hirtelen valaki megfogta a vállam amire én megfogtam az illető csuklóját és kicsavartam majd a háta mögé szorítottam, hogy ne tudjon semmit se csinálni. Csak ekkor vettem észre, hogy Dylan volt az.
-A francba is, ilyet többet ne csinálj! - szidtam le, de csak a döbbent arca fogadott.
-Ezt, hogy csináltad? - kérdezte még mindig elképedve.
-Apa tanította pont az ilyen esetekre, de ez most mindegy. Mit szerettél volna?
-Mondjuk, hogy pontosan miért is ráztál le. - érdeklődött, de ekkor megcsörrent a telefonja.
Elég boldognak tűnt, én még nem láttam ilyennek.
Amikor letette akkor egy mosoly kíséretében rám nézett, felkapott és a levegőben megprörgetett. Továbbra sem értettem, hogy mi történt, de azért jó volt egy kicsit elfelejteni azt, hogy amúgy barátnője van, meg, hogy azt sem tudom minek örül.
-Mi történt? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Eric és Matt összejöttek... - kezdte én pedig lefagytam ezért a Dylan-t félbeszakító telefonom csörgését is elfelejtettem. De aztán feleszméltem.
-Szia! - köszöntem Matt-nek.
-Tudod, hogy utállak, de mégjobban imádlak? - kérdezte és szinte hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Igen, sejtettem. Na mondjad Rómeó. - mondtam nevetve.
-Összejöttünk Eric-el és ezt neked köszönhetjük. Mindketten imádunk és mindenképp megháláljuk.
-Nem kell! Örömmel tettem. Az a lényeg, hogy legyetek boldogok. Ja és ha találkozunk akkor nem nyírhatsz ki. - mondtam azonnal, mire egyszerre elnevettük magunkat. Majd egy gyors elköszönés után letettem.
-Te vagy a legjobb kerítőnő akivel valaha találkoztam. - mondta nekem Dylan és megölelt. Picit meglepődtem, de nagyon jól esett. - Nagyon köszönöm, hogy segítettél az öcsémnek.
Suttogta a fülembe mire elmosolyodtam. Amikor elváltunk egymástól akkor mélyen a szemébe néztem. Éppen mondani akartam valamit amikor meghallottam a hangot. Azt a hangot, amit 1000 közül is felismernék. Azt a fület sértő hangot amit Ann kiad. Persze, hogy Dylan nevét sipítozta.
Odarohant hozzá és a nyakába ugorva megcsókolta. Én nem szóltam semmit csak otthagyva őket elmentem. Kicsit sem voltam kíváncsi az ő szerelmükre ami amúgy csak Dylan részéről valós.
DU LIEST GERADE
A Bátyám Barátja - {Dylan O'Brien} [Befejezett]
FanfictionAz élet alapjában véve egyszerű. Hiszen megszületünk, élünk, majd meghalunk. Persze, ezt mindenki megcáfolja, mert hát, olyan nincs, hogy egyszerű az élet. Illetve, az lenne, csak mi tesszük bonyolulttá, bár, sokszor inkább a környezetünk teszi ezt...