28.rész

3K 178 0
                                    

Nagyon köszönöm mindenkinek a bíztató üzeneteket. Hihetetlenül jól esik, hogy ennyi idő után is itt vagytok velem. Viszont, most egy kis helyzetjelentés.

Mint mondtam, mostanra már jobban vagyok, a kezemen is már csak fásli van. Így belegondolva, szörnyű nyaram volt. Igaz, hogy megismertem Dylan-t, de ez a baleset...

Egyébként, holnap lesz apa temetése. Ahogy sok más ember is, én sem szeretem a temetéseket. Nem elég maga a tény, hogy elhunyt valaki, de még végig is kell nézni, ahogy a föld alá rejtik. Ráadásul a sok rokon - még azok is akiket évek óta nem láttam - részvétet nyilvánít, amely csak jobban fáj. Tudom, hogy együttéreznek, tudom, hogy sajnálják és azt is tudom, hogy az illem így diktálja, viszont fáj. Dylan azt mondta, hogy ott lesz mellettem és nem enged el. Támogatni fog. Egy újabb ok azért, hogy erős legyek. Majd még meglátjuk mi lesz.

Addig is kedves olvasóim, legyetek jók és most mennem kell mert elég későre jár. Bocsánat a rövid részért, de holnap hosszabb lesz, mert elmesélem nektek a történteket. Továbbra is szörnyű, de úgy tűnik érdekel titeket az életem, meg, hogy mi történik velem én pedig, mint ahogy már említettem, nrm hagylak titeket cserben (szerintem a következő részben sírni fogok, szóval úgy készüljetek). Szép jó reggelt/napot/estét! Sziasztok! ♥

A Bátyám Barátja - {Dylan O'Brien} [Befejezett]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora