Captain's Sister

part 14

Hazamentünk és átvettem a ruhákat amiket kaptam. "Mostmár egy 21.századi tininek látszol." Mondta Steve. Elmosolyodtam azon amit mondott és megnéztem magam a tükörben. Tényleg mai átlagos kamasznak tűntem ami fura volt mert most inkább 80 környékén kéne járnom. "Lexie...akarsz velem jönni Peggyhez?" Kérdezett meg egyszercsak Steve. "Peggy él még?" kérdeztem megörülve a lehetőségnek. "Igen...és még mindig gyönyörű." Mondta Steve és az arca halványan de lászott hogy elpirult.  "Szivesen." Bólogattam. Peggy hatalmas példakép számomra. Azelött nem találkoztam bátrabb erősebb és kedvesebb nőnél. Egyedül anya volt még ilyen. Steve-vel beültünk a kis kék bogárhátujába. Utaztunk már egy ideje mikor megszólaltam. "Steve? Kérdezhetek valamit?" Néztem a bátyámra. "Persze." Mondta szemét le se véve az útról. "Veled is a Hydra kisérletezett? Azért nem öregedtél?" Kérdeztem meg. Féltem hogy igent fog válaszolni. Mert az azt jelenti hogy ő is átment mindazon a kínzáson amin én. "Nem...én sikeresen belevezettem egy repülőt a jeges tengerbe és megfagytam...szóval hibernálódtam." Mesélte el Steve. "Vezettél repülőt?" Kérdeztem meglepetten. "Bezony." Bólintott büszkén. "És azóta is Amerika Kapitányként tengeted a napjaid?" Kérdeztem rá. "Igen...de van egy csapat. Egy úgynevezett Bosszúállók csapat ami hősökből áll össze. Majd bemutatlak nekik ha akarod." Mosolygott rám Steve. "Örülnék neki." Mondtam. Mikor utaztunk az üvegen át lestem a kinti világot. Rápillantottam az autó sebesség mérőjére és bevillant egy kellemesnek nem mondható emlék. Kb úgy az elhurcolásom után lehetett 2 évvel, hogy egy ilyen autóval üldöztek csak hogy megmérjék a Hydránál hogy mennyire tudok gyorsan futni miután a Tél Katonájáva transzformáltak. Volt hogy nem voltam elég gyors. De mikor elértem a nekik tetsző gyorsaságot nagy vigyorral mutatták meg nekem a mérőt. A kocsiban üllve pánikolni kezdtem. Úgy éreztem mintha a mellkasomon hatalmas nyomás keletkezne, ami nem hagy levegőt venni. A légzésem szaporább lett, a szívem gyorsabban zakatolt és még a víz is levert. "Lexie?..Lexie? Nyugodj meg...nincs semmi baj." Állt félre az autóval Steve. "Ne...Ne...Ne..." kiálltoztam előre meredő tekintettel. "Lexie...figyelj rám...Itt vagyok. Nem eshet bajod." Fogott szorosan a karjaiban Steve, és a fejem a mellkasára húzta. Hallottam a szívverésének ütemét, ami nyugtatóan hatott. A légzésem kezdett visszaálni normálisba. "Jól vagy?" Kérdezte Steve aggódva amint kezével kisöpörte a szememet eltakaró kósza tincseket. "Sajnálom Steve...sajnálom." mondtam a bátyámnak szememből potyogó könnyekkel. "Ne,Lexie. Semmi gond. Minden oké." Simogatta meg az arcom kedvesen. "Elakarod mondani milyen emlék villant fel?" Nézett rám Steve a kék szemeivel. "Nem..." ráztam meg a fejem. "Semmi gond. Akkor megyünk tovább." Indította be az autót és visszakanyarodott az útra. "Itt volnánk." Állt be egy idősek otthonánál található parkolóba egy fél órás utazás után. Bejelntkeztünk látogatásra majd felfele tartottunk a lépcsőn. "Izgulok." Mondtam Steve-nek. "Átérzem...én mindig izgulok." Suttogta a mondat végét. "Kopp kopp." Nyitott be Steve az ajtón. Szép kis szobába léptünk. Világos volt a helyiség. A nap fénye mindehova elért. Virágok voltak vázákban a bútorokon meg megannyi kép. Peggy egy ágyban feküdt. "Szia Peggy. Hogy vagy?" Hajolt le Steve hogy két puszit tudjon adni Peggy arcára. "Jól vagyok drágám. Örülök hogy eljöttél." Mosolygott boldogan.
"Képzeld Peggy?! Most nem egyedül jöttem." Nézett felém Steve. "Eljött Bucky, az a csibész is?" Ült fel Peggy az ágyban. "Nem...Lexie van itt." Mutatott az irányomba a báyám. Az ajtónál álltam. "Lexie? Te jó ég...semmit nem változtál." Intett Peggy nekem hogy menjek közelebb. Odasétáltam az ágyához. "Üdv Peggy." Húztam mosolyra a szám. "Hogy vagy Picúr?" Kérdezte meg kedvesen. "Jól." Válaszoltam. "Hogy hogy te is ilyen fiatal vagy?" Mért fel a szemeivel Peggy. "Ez egy hosszú történet...de röviden annyi hogy ugyan az esett meg velem is mint Buckyval." Meséltem szomorkásan. "De legalább láhatom az aranyos kis arcocskádat." Simogatta meg a kezem. Peggy keze ráncoskás volt de finom puha tapintású. "Meséljetek. Mit csináltatok. Hallani szeretném." Nézett rám majd Stevere Peggy, mosollyal az arcán. Elmeséltük a mai bevásárlást, meg hogy hogyan találtak rám Steve-ék. Peggy szintén elmesélte hogy vele mi  történ mostanában. Majd mikor kifogytunk a szóból feláltunk a kényelmes fotelből. "Szia Peggy...majd jövőhéten találkozunk." Búcsúzott el Steve az ajtóban állva. "Legyetek jók." Integetett utánunk Peggy amint kiléptünk az ajtón. "Hogy érezted magad?" Kérdezte a bátyám a kocsi irányába haladván. "Jól. Peggy a régi. Örülök hogy láttam." Mondtam majd beültünk az autóba. "Tudod...nem értek valamit. Bucky nem akar eljönni, de te eljöttél." Gondolkozott Steve. "Ott...a..Hydránál. Mindenkinek mást kellett tennie. Talán..neki a serggel kellet valamit csinálnia és szégyelli magát Peggy elött." Világítottam rá Bucky indokára. "Oh...már értem." Bólintott Steve. "Akarsz fagyizni egyett?" Kérdezte és beindította a kis kék kocsiját. "Mondtam én valaha nemet a fagyira?!" Néztem Stevere felvont szemöldökkel. Steve elmosolyodott és már úton is voltunk a lakására hogy fagyizhassunk egy jót.