Captain's Sister

part 11

Lexie az út során felébredt és kapálózni rugdosódni kezdett. Próbálta magáról lefeszegetni a biztonsági övet és kereste a fegyvereit de azokat elvettük tőle. "Lexei....hé...Lexie..nyugodj meg." Fogtam a fejét a két kezem közé. "Hagyj!" Húzta el a fejét. "Steve vagyok a bátyád. Nem fogunk bántani." Próbáltam nyugtatni a hugom. "Nekem nem...nincs...nincs senkim." Rázta a fejét Lexie. Abbahagyta a mocorgást és maga elé meredt egy pontban. A levegőt kapkodva vette és arcán grimaszok jelentek meg mint akinek iszonyatosan fáj a feje.
"Tudom milyen ez kölyök. De ne harcolj az emlékek ellen. Enged hogy előtörjenek. Az a valóság." Guggolt le Bucky Lexie elé. "Nemtudom....nemtudom." Fogta a fejét Lexie, és elkezdte kezeivel csapkodni a halántékát. "Shhhh....semmi gond...semmi gond.." Ültem le a hugom mellé és elkezdtem simogatni a hátát kőrkörös mozdulatokkal az egyik kezemmel míg a másikkal megpróbáltam leállítani Lexiet a saját maga bántásában. "Tessék...ezt vedd be." Nyújtott oda Buck két fehér kis pirulát a hugomnak. "Ez mi?" Kérdeztem a pirulakat nézvén. "Nyugtató." Mondta Bucky. Lexie átvette és lenyelte a gyógyszert. "Nagy valószínűséggel befog aludni tőle." Mondta Buck felémfordulva. Tényleg így lett. A nyugtató hatott és Lexie szépen el is szenderült a hatása miatt. "Készüljetek...hamarosan landolunk." Szólt hátra Natasha a pilóta fülkéből. A SHIELD kifutójára érkeztünk meg. "Köszi mindent Nat...tartozok neked egygyel." Mondtam neki hatalmas hálával. "Örülök hogy segíthettem. Lexie remek gyereknek látszik." Mosolygott Lexie felé Natasha aki éppen Bucky karjaiban húzta a lóbőrt. Elbúcsúztunk Natasha-tól és hazamentünk a lakásomra. Lefektettem Lexiet a kanapéra és egy pokróccal betakargattam csak úgy mint régen. "Hogy vagy?" Kérdeztem Buckytól aki a konyhában állt kezében egy pohár vízzel. "Én, jól. Te?" Kérdezett vissza. "Megnyugodtam hogy már tudom hogy Lexie jó helyen van." Mondtam rápillantva az alvó hugomra. Estefele Lexie kiálltva, ordítva ébredt és leverte a víz is közben. Felkapcsoltam a villanyt és siettem a nappaliba. "Lexie?...Lexie?..." álltam meg a nappali közepén. A hugom felhúzott lábakkal üllt a kanapé mögött és sírt. "Minden rendben?" Guggoltam le mellé. "Nemtudom...nemtudom mi igaz és mi nem." Szólalt meghalkan szipogva. "Várj itt." Álltam fel és elmentem a dobozért amit Buckyval nézegettünk vagy 3hónappal ezelött. "Nézd, ez itt te vagy...még 1938-ban. Elmentünk egy karneválra és nem mertél felülni az óriáskerékre." Mutattam Lexienek a régi képet amint lassan helyetfoglaltam melette a kanapé háta mögött. "Alexandra Rogers." Mondta. "Igen...az te vagy." Mosolyogtam rá. "Te meg Steve...a bátyám." Nézett a szemembe amint ezeket kimondta. "Úgy van...a bátyád vagyok." Hatalmas örömet éreztem amint kimondta hogy emlékszik arra hogy kije is vagyok neki. Átöleltem Lexiet egy kézzel. A fejét a mellkasomra rakta. Láttam amint emelkedik a mellkasom légvételkor s a feje együtt mozog vele. "Hiányoztál. És nagyon örülök hogy most itt üllhetek veled. Igérem mostantól senki, de senki nem fog bántani." Adtam a szavam a hugomnak. De nem felelt. Lenéztem rá és láttam hogy elaludt. A szám reflexszerűen mosolyra húzódott. Óvatosan hogy ne keltsem fel a karjaimba fogtam és visszafektettem a kanapéra. "Aludj jól." Pusziltam meg a feje tetejét majd visszamentem a szobámba tovább aludni.