Captain's Sister

part 3

"Elj ha..ez a Stark egy zseni. Az ott egy repülő autó." Ámuldozott Lexie a találmányok láttán. "Steve..tudod ügye hogy nincs bajom Lexievel..sőt olyan mint ha a hugom lenne...de nem értem miért kellett magaddal hoznod őt is?! Azt hittem pasis est lesz?" Lépett mellém Bucky egy lány kiséretében. "Nem hagyhattam otthon egyedül. Még gyerek." Mondtam egyszerűen szemeltartván az ide oda szaladgáló izgatott hugom. "Amúgy most kire várunk?" kérdeztem mikor már egy ideje egy helyen várakoztunk. "Az egyik barátnőmre..A szőke fiúk a gyengéi." kacsintott rám Bucky aznapi randi partnere. Egy két perc múlva megérkezett a nekem szánt partner. Látszott rajta hogy kissé csalódott amikor megpillantott. "Steve? Szerinted egyszer találkozhatok Howard Starkkal? Megkérdezném hogy hogyan lehet az hogy az autó repül. Meg a megannyi találmánya is érdekel." Mondta boldogan Lexie miközben vigyorgott mint a vadalma. "Semmi sem kizárt." borzoltam össze a haját játékosan és rámosolyogtam. "Gyere Rogers a szép lányok táncolnának egyett." Szólt oda hozzám Bucky és intett hogy menjek oda ahol ő van a lányokkal. Őszintén semmi kedvem nem volt hozzá hogy most szórakozni menjek és aztán észrevettem egy helyet ahol katonákat toboroztak. Még egy esély, villant fel bennem. "Buck..nekem mennem kell..Lexie beteg hazaviszem." Mentem oda a legjobb barátomhoz. "Nekem úgy tűnik hogy jól van." Mutatott Bucky az ugrándozó Lexire. "Ha lázas mindig ilyen." hazudtam csak hogy ne kelljen velük mennem. "Oké..rendben..majd én elmegyek mindkettőtökkel táncolni." Vigyorgott széles mosollyal Bucky miközben tovább tervezte az estét a lányokkal. "Lexie gyere megyünk." Álltam meg a hugom mellett és megfogtam a kezét hogy most már ne mászkáljon el. "Megint engem használtál kifogásnak, igaz?" Nézett rám felvont szemöldökkel és egy mosollyal az arcán. "Meglehet." Mondtam ártatlan tekintettel és elindultunk a katonákat toborzó hely felé. "Figyelj itt kell maradnod kint amíg én bent leszek. Nem beszélsz senkivel és végkép nem mész el senkivel." kötöttem Lexie lelkére a dolgokat. "Nem vagyok már kisbaba. Tudok vigyázni magamra és megleszek addig amíg te ott vagy." fonta karba a kezét és kiegyenesedett csak hogy magasabbnak látszódjón. "Szoríts." tettem keresztbe az ujjaim majd megindultam egy függőnyel eltakart helyiségbe hogy megnézzék alkalmas vagyok-e katonának. "Rengeteg gondja van. Vézna, nem igazán hiszem hogy jó az állóképessége, aszmával küzd.." nézegette a lapom a férfi aki eldöntheti a jövőm. "Igen Uram de már jobban vagyok és az álló képességem megvan." Szólaltam meg védekezés gyanánt. "Hányszor próbálkozott? 5ször 6szor? Mindenáron katona akar lenni a háborúban?" kérdezte az elöttem ülő férfi miközben felmért és az állát dörzsölte. "Igen Uram. A hazám javára szeretnék válni. Valami jót akarok tenni érte." Mondtam büszkén. A szívem a torkomban dobogott. Izgatott voltam mert most éreztem hogy lehet hogy nem utasítják el a kérelmem hogy harcolhassak. A férfi felállt és kisétált. Ott maradtam egyedül a gondolataimmal. Fogalmam sem volt hogy miért távozott szó nélkül. Egyszercsak egy szemüveges kissé kopaszodó borostás férfi lépett be a függönyön át. "Üdvözlöm. A nevem Abraham Erskine." Mutatkozott be a férfi. Akcentussal beszélt..talán faranci azthiszem. Kezében egy sárga dossziét tartott. Leült velem szembe egy székre. "Katona akar lenni hümm?" Nézett rám kérdőn és kinyította a dossziét. Bólogattam csak, nem szólaltam meg. "Volna egy program ahol katona válhat magából. Benne lenne?" Kérdezett rá egyszerűen. "Mi..miféle program?" Érdeklődtem meg a lehetőség részleteit. "Egy úgy nevezett Super Soldier azaz Szuper Katona program ahol egy kis gép és egy szérum segítségével megnöveljük a testizmait, az állóképességét meg mindent ami egy kiváló katonának kellhet." Kezdte el részletezni a program menetét. "Benne vagyok. Részt vennék a programban." Fogadtam el az ajánlatát. "Kiváló. Aludja ki magát. Holnap itt találkozunk reggel 7kor." Állt fel boldogan és kinyújtotta felém a kezét egy kézrázásra. "Uram..kérhetek valamit?" kérdeztem mielött kézfogásra nyújtottam volna a kezem. "Persze..mi lenne az?" Emelte kicsit feljebb a fejét kiváncsian a kérésemre várván. "A hugom. Ő lehetne ápoló annál a seregnél amiben benne lennék? Így tudnék rá figyelni." kértem meg a szívességre. "Mennyi idős?"  kérdezett rá. "17, Uram. De nagyon becsületes és ügyes gyerek." Meséltem büszkén Lexieről. "Akkor nincs akadáj ennek a kérésnek. Holnap hozza őt is magával." Ráztunk kezet és boldogan szaladtam ki Lexiehez hogy tudassam vele a jó hírt. "Lexie..Lexie..bent vagyok...bent vagyok a seregben." öleltem magamhoz a hugom hatalmas boldogsággal a lelkemben.  "Steve, olyan büszke vagyok rád. Veled már biztos megnyerik a háborút." Nézett fel rám Lexie csillogó szemekkel. "És tudod mit?" Hajoltam le a szintjére hogy szem magaságban legyünk. "Te is jössz velem. Ifjú ápoló." simogattam meg az arcát amire hihetetlen de jobban mosolygott. "Én is segíthetek a fronton?" kérdezte izgatottan a hír hallatán. "Igen. Te mented meg a sebeseülteket." kócoltam össze a haját mosolyogva majd elindultunk haza. Otthon elmeséltem neki mindent a programról ami miatt bekerülhetek a katonasághoz. "És ez..ez biztonságos?" Kérdezte Lexie aggodalom ittas hangon. "Igen, nincs mitől tartani." próbáltam megnyugtatni a hugom. "Oké..." mondta halkan egy kis fej ingatás közben. "Megyek aludni..javaslom te is tegyél így." Puszilta meg az arcom és a elbúcsúzott lefekvéshez.