Captain's Sister

part 7

Lexie Rogers szemszöge:

Amint Peggy Carter megmutatta a sebesültek sátrát munkához is láttam. Hihetetlen, emberek mit tudnak tenni a másikkal egy egyszerű parancs miatt. Sose lennék képes élőlénynek ártani. Voltak sebek amik még engem is megdöbbentettek. Látni lehetett csontot, izmot és  ideget egyszerre. Többségében sebet vartam, kötöztem és pár jó szóval bíztattam a sebesülteket akik az ágyakon feküdtek. Mikor meghallottam hogy Steve-t kiküldték harcolni a hasam görcsberándult az aggodalomtól. Mikor már órák teltek el az aggodalmam egyre jobban nőtt. "Peggy...Hallott valamit a katonák felöl?" Érdeklődtem Cartertől. "Sajnos nem Lexie...de ez a jobb eset ha gond van akkor biztos tudnifogunk róla. Addig meg próbálj meg megnyugodni." Nézett rám Peggy kedves tekintettel. "Oké...köszönöm." Bólogattam amint a tanácsát elfogadni próbáltam. Sokkal nehezebb volt megnyugodni mint azt hittem. Pár óra elteltével katonák gyülekeztek. "Itt vannak...megjöttek." hallatszott egyikük boldog kiáltása. Áttörtem magam a férfiak tömegén, hogy látó teret biztosítsak magamnak. És valóban jöttek. Steve-vel az élen. Éreztem hogy a lelkemről egy tonnás súly vált semmivé. Megynugodtam hogy itt van. Aztán észbe kaptam hogy lehetnek sérültek is közöttük. Gyorsan visszasiettem az ápoló sátorba. Jó pár férfi sérült meg. Többségében golyó okozta gond volt. De mindegyiket elláttam a legjobb tudásom szerint. Az egyik ágyon ismerős arc várt az ellátására. "Bucky." Mosolyodtam el amint megláttam a bátyám legjobb baráját. "Lexie. De jó téged látni." Ölelt magához. "Gyere...ellátom a bajod." Viccelődtem amint steril kötést fogtam a kezembe és Bucky-t leültettem az ágyra. "A fejed könnyebben sérült. Úgy látom csak felületi vágásról van szó." Meséltem Buckynak a sebei kötözésekor. "Akkor rendbejövök doki?" Nézett rám egy kis mosollyal a szája szélén. "Megmaradsz." Mondtam amint elraktam az eszközöket. "Jó ezt hallani." Szólalt meg egy ismerősen csengő hang a hátam mögül. Megfordultam és azonnal a bátyám nyakába ugrottam. "Nekem is hiányoztál." Ölelt magához. "A legközelebbinél én is megyek veletek...így nemfogom halálra aggódni magam." Tudattam Steve-vel amint lerakott a talajra. "Na arról szó se lehet." Rázta meg a fejét. "De van amikor ápolókat is kiküldenek a csatatérre így ott lehetnék melletted." Mondtam lelkesen. "Lexie...ez nem játék...megsérülhetsz." Nézett rám Steve komoly tekintettel. "Igen...úgy ahogy akárki más is." Mutattam körbe a sátorban fekvő sérültek tömegére. "De..én nem akarom hogy bármi bajod essen." Enyhült meg Steve arca. "Képes lennék vigyázni magamra. Titokban Peggytől vettem pár leckét lövésből meg önvédelemből." Osztottam meg a bátyámmal a tényeket. "Lexie..kérlek...maradj itt ahol biztonságban tudhatlak...kérlek. Igérd meg." Nyújtotta ki Steve a kisujját az irányomba. "Oké..rendben. Megigérem." Emeltem fel a kisujjam és kisujjesküt fogadtunk. A bátyám nem ismer eléggé úgy tűnik. Mindig találok valami kibúvót a dolgokból. "Lexie. Szép munkát végzel itt a sátorban." Dicsért meg az elsősegély sátor vezetője. "Készvolnál frontra menni?" Nézett rám felvont szemöldökkel. "Még szép. Bármikor." Húztam ki magam büszkén. "Akkor kapd magad mert most Amerika Kapitány oldalán mehetsz embereket menteni." Mosolygott rám a nő. "Köszönöm." Mondtam amint összeszedtem az általam hasznosnak vélt eszközöket és beraktam egy táskába. Kicsit félvén attol hogy Steve nem fog örülni annak hogy én vagyok az akit sérültek ellátására küldenek lépkedtem egy csapat katona felé. "Amerika Kapitány és az ő osztaga előre ment a frontra. Most rajtunk a sor hogy ugyan ezt megtegyük. Gyerünk emberek, gyerünk." Kiáltott egy komor arckifejezésű férfi. Felültem egy kocsira és én is robogtam a frontra a bátyám után.