Stole my heart /L.S/

10.rész

A hét nehézkesen indult be, folyamatosan lefáradtunk. Sokat dolgozunk, de megérte, mert a fizetésünk, mivel elég népszerű bár, nem volt rossz, sőt!
Párszor a környéken is sétáltunk, volt hogy csak egyedül a fülhallgatóm és zenéim társaságában indultam útnak.  Felfedeztük a helyi mozit is, gyorskajáldákat, egyszóval a legfontosabbakat.
Szeretek Liamékkel lakni. Végtelenül odafigyelőek, már-már túlságosan is. Beosztottuk, hogy ki mikor mosogat, vagy éppen főz. Volt egy sejtésem, ami be is igazolódott. Úgy osztották be a munkákat, hogy nekem a lehető legkevesebb legyen. Tudom, hogy ezt kedvességből csinálták, de nem mehet ez így örök életemig, ezt be kell látnom. Lassacskán túl kell lépnem, és el kell felejtenem dolgokat. Néha úgy beszélek, mintha Louval lett volna köztünk valami. De nem volt, csak barátok voltunk. Mégis olyan, mintha már akkor egy pár lettünk volna. Más fiúra pedig rá sem tudok nézni mostanában.
Lassacskán a gitáromat is elkezdtem pengetni, pedig az utóbbi időben még csak rá sem néztem. Nem is tudom hány éve volt utoljára, hogy játszottam rajta. Azt sem tudom miért hoztam magammal, de most hasznát veszem.
Csak úgy jöttek belőlem a szomorú dallamok, és sorok, amiket le is jegyzeteltem egy kis füzetbe, amit aztán mindig elrejtettem a bőröndöm legmélyére. Írtam egy dalt Louis Tomlinson-nak.
Mikor elöntöttek az érzések azonnal papírra vetettem őket, így lassan összehoztam a dalt. Bárcsak hallaná, hisz minden benne van amit mondani akarok neki, amit érzek iránta. Sosem foglya hallani...

Minden héten volt két szabad napunk, szóval nem panaszkodhatok. Vasárnap mindig zárva van a bár, azon felül egy szabad napot kapunk.
Anyával is szinte minden nap beszéltem egy keveset, és Gemmával is beszéltem. Niallel is sokat írogattam, nagyon kedves, mert rengeteget érdeklődik irántam, hogy hogy vagyok. Neki nem a legkönnyebb most a végzős év, ráadásul megismert egy lányt akivel nagyon sokat lógnak mostanság, bár Niall szerint nem éreznek egymás iránt többet, mint barátság.
Zaynnel meg Liammel arról beszéltünk, hogy meg kéne majd lepni szőke barátunkat szülinapja alkalmából, ugyanis az pár hét múlva hétvégén lesz. Azt tervezgetjük, hogy az nap hazaugrunk, és beállítunk a szöszihez. Nos, remélem tetszeni fog neki a dolog.

A második hetet már rutinosabban kezeltük. Migorral egyre többet beszélgettünk, és már moziban is, meg kajálni is voltunk együtt.
Dorothyt is többször láttam, de nem érdekelt. Elég sokszor pillantgatott rám, minduntalan szúrós tekintettel, vagy éppen újra kihívóan. Mikor ezt Liam is észrevette, eszelős tekintettel nézett végig a lányon, aki olyankor jobbnak tartotta eloldalogni.
A második hetünk után szerencsésen jött a szünetnap. A szombatot kaptuk meg, a vasárnap meg alapból az. Migor erre a szombatra hívott meg magához egy ottalvós bulira. Akkor volt két hete, hogy megismerkedtünk, mégis olyan volt már mint egy kistesó. Rengeteg közös témánk volt. Szeretek vele lenni, mert mindig eltereli a gondolataimat. Szimplán csacsog valami sorozatról, vagy számítógépes játékról, és ez megnyugtat. Olyankor úgy tűnik az életnek nincsenek is olyan nagy problémái.
Úgy beszéltük meg, hogy elmegyünk ebédelni a vörössel, majd megyünk hozzá.
Migor elénk jött, és így indultunk meg egy gyorskajáldába.
Még mindig pokoli hőség volt, pedig már jó ideje elkezdődött a szeptember.
Jobban szeretnék már meleg, kapucnis pulcsikban lenni.

Kajálás közben sok minden szóba került. Ilyenkor általában csak semmiségekről beszélgettünk, de jó is volt így. Én Migor mellett ültem, velünk szemben pedig Zayn, és Liam.
- Milyen filmet nézünk majd este?
- A horrorban benne lennék - válaszolt Mick, Zayn-nek.
Mind egyet értettek ebben, bár én nem szeretem ezt a műfajt. Nem arról van szó, hogy félnék tőlük vagy valami, de szerintem semmi értelmük. Nem értem mi jó bennük.
Végül is csak pár véres szarság rohangál benne ide-oda. Na jó, szerintem nem mű elemzőnek kellene lennem...
- Vacsira anyáék spagettit csinálnak. Megfelel? - vigyorgott a vörös fiú.
- Ez kérdés volt? - simít hasára Liam, és kacagva nézett Migorra. Zayn úgy érezte meg kell ismételnie Li mozdulatát, ezért ő is végigsimított Payno hasán.

Mikor befejeztük az ebédünket, elindultunk Migor vezetésével, és kábé egy negyed óra gyaloglás után meg is érkeztünk a nagy házhoz. Nagyon szépen rendben volt tartva. Virágok díszelegtek mindenfele.
A kertre is beláttunk, ahol kis fák és virágok sorakoztak.
- Na gyertek, szerintem mindenki itthon van - nyitott be, mi pedig libasorban követtük őt. A konyha volt a legközelebb.
- Sziasztok! - köszönt ránk egy nő, valószínűleg Migor anyja.
Sorra bemutatkoztunk neki. Nagyon ismerős volt nekem.  Hasonlított valakire, de nagyon. Azt nem tudom kire hasonlít annyira. Kedves volt velünk, azonnal kérte, hogy tegeződjünk.
- Kócoska? - kérdezte Migor, cipőjét pedig lerúgta magáról.
- Az emeleten játszik. Épített valamit a lépcsőre - mosolygott a kedves nő, Hannah, mire Migor is elmosolyodott. Mind leszedegettük a cipőnket, majd vöröske vezetni kezdett minket a fából készült lépcsőhöz, amit végig szőnyeg borított.
- Jaa, és azt még nem mondtam, hogy itt lakik uncsitesóm is. Imádom a kis kócost! - mosolygott lelkesen - De ne legyetek vele durvák, hirtelenek ...majd elmondom. -
Ahogy a lépcsőfordulóhoz értünk, a szívem elfelejtett verni egy-két ütemet.
Arcomból kifutott a vér, teljesen elsápadtam. Egy kis testet pillantottam meg, kócos barna hajjal, egy halom legó társaságában. Lábaim a földbe, illetve lépcsőbe gyökereztek. Nem tudtam levenni szemeim a szürke melegítős fiúról. Annyi gondolat, kérdés keringett bennem, hogy félő volt, elájulok. Hamarosan érzékeltem, hogy két barátom is megdöbbenten áll, majd közelebb lépnek hozzám. Migor csak értetlenül figyelt minket. A barna hajú pedig...felemelte fejecskéjét, kék szemeit pedig rám emelte.

Köszönöm, hogy ilyen aranyosak vagytok mind, és még mindig itt vagytok! ❤❤❤
(2017.06.08.)