Elvetett Terv

🚔 6. Fejezet: Bebörtönözve 7 mérföld mélyen 🚔

Sziasztok :) Előszőr is ne haragudjatok, hogy eddig nem folytattam a történetet, még tart a vizsgaidőszakom és rájöttem, mellette nem megy gyakran az írás :/ szóval ezért most dupla rész lesz :D

Jó olvasást továbbra is mindenkinek ;)

Nem találtunk kiutat. Adam-re néztem, de enélkül is tudtam, ennyi volt.

- Ezt elcsesztük. - gondoltam magamban.

Miután körülvettek minket, két-két erős kéz megragadott mindkettőnket majd hosszú métereken keresztül csak vonszoltak minket, miután egy hatalmas pofont lekevertek nekünk, mert nyilván szabadulni akartunk az őrök szorításából.

A tömeg zúgolódott, mert nem értettek egyet ezzel a bánásmóddal. Megpróbáltak nekünk segíteni, de őket is pofonvihar érte.

- Menjetek arrébb! - ordították az őrök.

Nem tudom, mennyi ideig tartott az eszméletvesztésem, de mikor újra kinyitottam a szemem, rácsok néztek vissza rám.

- Mi a fene... - mondtam.

Körbe néztem és megállapítottam, hogy egy igen rendes cellában vagyunk. Nem egy sima rácsos ágy volt valami gagyi matraccal, mint néhány hazai börtönben. Szóval abszolút emberhez méltó körülmények voltak.

- Még tisztálkodósarok is van! - adtam hangot a meglepődésemnek.

Erre Adam mocorogni kezdett. Gyorsan odamentem hozzá, mert láttam, hogy engem keres a szemével.

- Szia. - kezdtem mosolyogva. - Minden oké?

- Igen...bár mégg sajog rgy kissé az arcom, de asszem megmaradok. - mondta végül széles mosoly kíséretében Adam. - Uhh hol a fenében vagyunk?

- Egy rendes cellában. Egy nagyon rendezett cellában. Ennyire komfortosat én még esküszöm nem láttam.

- Ja de kicsit olyan, mint a gumiszoba (elmegyógyintézetben - a szerk.), nem lehet átlátni a szomszédba. Zavaró, hogy ennyire el vagyunk szeparálva mindenkitől. - mondta keserűen Adam.

Rásandítok, majd előtőr belőlem a röhögés. Egyre erősebben. Végül már Adam sem bírta tovább és ő is velem nevetett.

- Jesszusom, mit gondoltunk mi, hogy mi a szart csinálunk majd itt? - kérdezte Adam a röhögéstől. - Tiszta őrültekháza.

- Akkor jó helyen vagyunk. - válaszoltam vigyorgások közepette.

- Hallod Alice; nagyon bátor voltál, a helyedben nem biztos, hogy így neki tudtam volna támadni annak a kettőnek. - mondta engem nézve Adam. - Tudod mit? Gyere ide.

Odatelepedtem mellé, ő pedig átölelt. Mennyire jó volt azok után, hogy min mentünk keresztül. És még nem tudhattuk, mi lesz ezután.

Gondolatainkból két ismerős hang szakított ki.

- Szóval ébren vagytok. Minő meglepetés. - mondta gyúnyosan Clover.

Nyoma sem volt a hangjában a korábbi kedvességnek.

- Mit akartok tőlünk? - kérdeztem a szokásos flegma stílusomban.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy pofátlanul válaszolj. Inkább el kéne azon gondolkozni, hogy mit miért tesztek. Az iménti események komolyan elgondolkodtattak minket a további sorsotokat illetően. - kezdte fenyegetve Clover. - És az még hab a tortán, hogy kém is volt közöttünk.

Ekkor Tianak mellélépett és rátette a kezét Clover vállára.

- Ezt talán mégsem kéne... - kezdte, de Clover leállította.

- Nehogy már még meg is szánd őket! - fordult ingerülten Clover Tianak felé.

- De! És ezt halálkomolyan mondom. Senki nem ért vele egyet ugyanis. Míg ide lettek hurcolva, számtalan kísérlet irányult arra, hogy megszöktessék őket, de nem sikerült. - vette fel a kesztyűt Tianak.

- Ezek kezdenek összeveszni... - súgtam oda Adam-nak. - De ez csak a mi malmunkra hajtja a vizet.

Ő egy apró bólintással válaszolt, mert nem akartuk felhívni magunkra a figyelmüket.

Eközben a két vezető veszekedése kezdett elfajulni. Majd Tianak elbődülése riasztott fel a félálmomból.

- AZT AKAROD, HOGY PUCCSOT HAJTSANAK VÉGRE ELLENÜNK? TÉNYLEG EZT AKAROD?! - küvöltötte a maradék nyugalmát elveszítve Tianak. - Azt hittem, hogy nem akarsz általanos pánikot. Vagy ami még rosszabb, kinyíratni magunkat.

- Ilyennek ismersz? - kérdezte provokatívan Clover.

- Nem. De rá kellett jönnöm, egyáltalán nem ismerlek. Ami szégyen annak tekintetében, hogy 700 évet lehúztunk egymás mellett. - mondta lenyugodva de annál csalódottabban Tianak.

- De akkor sem adjuk meg magunkat! Ne akarj hősködni! - majd felénk fordulva, de Tianak-nak címezve csak ennyit mondott Clover - Gyorsan véget kell vetnünk ennek a problémának, ami duplán sújt bennünket.

Azzal vetett még egy lesújtó pillantást Tianak-ra és elviharzott. Tianak még mondani akart nekünk valamit, de végül meggondolta magát és ő is elment.

- Ezzel most mit akart mondani? - töprengtem.

- Csak a biológiai fegyverük maradt a balhé után. - válaszolt nekem Adam.

Felnéztem és egy aggódó szempárral találtam magam szemben, mintha mondani akarna valamit.

6. Fejezet vége