Elvetett Terv

😵 8. Fejezet: Rémálomba fulladt tudomány 😵

*Álom*

"Furcsa ködbe burkolózott minden. Aztán valami feltűnt ebben a tejszerű ködben. Egy épület vagy ahhoz hasonló sziluett. Közelebb megyek és akkor látom, hogy ez egy városfal. Nem tudtam mire vélni a látványt, mert az utolsó emlékem az volt, hogy egy cellában ülök a legjobb barátommal karöltve.

Apropó Adam. Ez az előbbi elég érdekes volt. Nem tudtam, hogy ilyen gyengéd érzelmeket táplál irántam. Ez a csók.......na jó elég a csöpögésből! Ennyire nem vagyok érzelgős. Annak viszont örülök, hogy mégsem vagyok egyedül ezen a bolygón, mint azt a felébredésem után gondoltam. Bárcsak itt lenne, hogy kirántson ebből a ködből. Szinte megfojt ez az anyag..."

- Alice *köhög* Alice élsz még?? - hallottam meg egy hangot a semmiből. - Alice kérlek ébredj, különben megfulladunk!

Lassan felfogom, Adam az aki szólongat. Nagy nehezen kinyitom a szememet, de alig látok valamit. Pislogok még néhányat és akkor esik le hogy a földön fekszem, Adam meg felettem (nem, nem azért).

- Mi...mi történt? - kérdezem Adam-et, miután teljesen össze tudtam szedni magamat.

- Az után a kellemes pillanat után (itt szúrós szemmel néztem rá, így nem folytatta tovább)...olyan ünneprontó vagy Alice..., szóval hirtelen valami fojtó, tejszerű anyag kezdett el beszivárogni a szellőzőnyílásokon keresztül.

Aha, szóval az mégsem álom volt. De akkor mi volt az a városfal??

- Valami hasonlót álmodtam Adam - kezdtem, mire elkerekedett a szeme - de volt benne egy városfal is. És azt nem tudom mi a szösz volt.

- Városfal...városfal... - gondolkozik Adam, aztán eszébe jut valami - Ennek a "városnak" amiben most vagyunk, van valami külső védelmi vonala, egy kőfal. Csak nem azzal álmodtál?

- De, pont hogy ezt, amit elmondtál; a ködöt meg ezt a falat. - nyugtáztam a dolgot, de még nem minden volt tiszta - és mik voltak azok a lépések?

- Lépések? - kérdezett vissza.

Ebben a pillanatban viszont meghallottuk, hogy egy csapat, nem inkább egy hatalmas csapat ember vagy valakik a cellánk irányába futnak. Egyre erősödött zaj. Közben el kezdtünk újra köhögni.

- Adam...*köhögtem*...vigyél...ki...innen... - alig tudtam kiejteni a szavakat.

Újra elöntötte a helyiséget egy füstszerű anyag, de most erősebben. Valószínűleg az a hülye k*rva (már elnézést), biológiai fegyverrel akar el tenni minket láb alól, hogy folytathassa tovább a mocskos kis kísérletezgetéseit rajtunk. Hiszen sokmindenre fel tudják a testünket használni a halálunk után...

Váratlanul egy erőteljes férfihang szolalt meg a cellánk közvetlen közelében.

- Hahó, van itt valaki?? Kérem válaszoljanak. - mondta a "testnélküli" hang.

Nem sokkal később, ahogy közelebb vánszorogtunk, valamelyest tisztán ki tudtunk venni egy alakot, sőt több alakot a rácsok előtt. Végül megláttuk az előbbi hang tulajdonosát.

- Hála a jó istennek, hogy még éltek. - szólalt meg a férfi a rács előtt - a nevem Kuprum Acida és a közrendért felelős katonai helyőrség parancsnoka vagyok.

Összenéztünk Adammel, aztán Acida parancsnokra.

- Látom rajtatok, hogy nem igazán tudjátok, hogy mi történt az elmúlt órákban. - mindketten ráztuk a fejünket. - Akkor elmondom. Miután a bázisunk két vezetője veszekedett, Clover asszony úgy döntött, hogy Tianak urat félreállítva teljhatalmat szerez magának, és ezt mint ti is tapasztaljátok, nem éppen a békésebbik úton próbálja elérni. Mi pedig - körbemutatva vagy több száz emberen - nem bírtuk tétlenül nézni, így fellázadtunk, amivel mi is ellenséggé valtunk a szemében. Most pedig gyertek, mert nem akarjuk, hogy a magát japán császárnőnek képzelő őrült p*csa (hoppá, megint kicsúszott egy nem éppen szép szó :D - a szerk.) egyeduralkodóvá nőhesse ki magát!

Szemrevételezte a zárat, de újfent egy számkombinációs zár a probléma.

- Alice - szólt ezúttal csak hozzám Acida parancsnok - elcsíptem a főnökök között egy olyan beszélgetést, miszerint te képes vagy bármilyen zárat feltörni...igaz ez?

- Igen... - válaszoltam hatalmas hörgések közepette.

Adam szintúgy nem volt jobban.

- Jajj elnézést kérek, itt az ellenszer. - elővett két fecskendőt és beadta nekünk.

Máris jobb lett a közérzetünk.

- Kibaszott HIV vírus.......fel tudnám dugni a seggébe annak a ribancnak. - jutottam végre normális lélegzetvételhez. - Biztos, hogy nem leszünk betegek?

- Természetesen nem. - hangzott a megnyugtató válasz. Majd gyorsan hátra szólt valakinek. - Min Seo Gi őrnagy, legyen szíves húsz emberrel szedjen még össze annyi fegyvert, hogy ezeket a szerencsétlenül járt srácokat fel tudjuk szerelni!

Az őrnagy bólintással jelezte, hogy megértette a parancsot, majd 20 emberrel a nyomában elviharzott.

- Szóval számkombinációs zár van az ajtón. Hadd nézzem meg. - nyúltam ki a rácson és az ujjaimmal tapogattam ki a billentyűzetet. - 3x3-as ahogy érzem.......na lássuk...érzem, hogy mely billentyűket nyomták le...2...0...2...3...0...5...1...9.....valami? - kérdeztem bizonytalanul.

- IGEN, ez működött! - láttam a határtalan örömöt a parancsnokon. - te tényleg olyan brilliáns vagy mint mondják Alice.

Azzal kinyílt a cella ajtaja és vagy jó pár ember kezét éreztük a vállunkon és ölelését magunkon.

Na akkor indulás! - adta ki a vezényszót a parancsnok.

Félig megkönnyebbülten öleltük egymást Adammel.

Rá kellett döbbennünk, hogy az esztelenül végzett tudományos munka néha rosszul végződhet. Rémálom lehet belőle.

8. Fejezet vége

Sziasztok itt az új rész egy új mellékszereplővel, remélem tetszeni fog nektek és ugyanúgy sokan olvassátok majd el :)

Köszönöm az eddigi rengeteg (jelen állás szerint 129! olvasást), sokat jelent nekem, hiszen csak éppen hogy most kezdtem írni ide és hogy ennyien elolvassák, az remekül fel tudja dobni a hangulatomat :) 😁🤘