Elvetett Terv

😱 17. Fejezet: "Azt hiszem szellemet láttam..." 😱

Meg se bírtam mozdulni, ahogyan Adam sem.

Egyre többen bukkantak fel a barlangban és mind olyan furák voltak.

Újból Adam-re néztem.

- Most mi a francot fogunk csinálni? - mondtam rohadtul remegő hangon.

- Ne ijedjetek meg csak mi vagyunk. - szólalt meg egy nagyon ismerős hang.

- Aida őrnagy? - bámultam kikerekedett szemmel azt a nőt, akit már hetek óta halottnak hittem.

Miért nem lehet legalább egyszer nyugisan megoldani egy problémát vagy helyzetet?! Elegem van ebből!

Kínomban már egyre inkább el kezdtem sírni (pedig nem szokásom), de ez nagyon sok volt.

A térdeimre hajtottam a fejemet és úgy imádkoztam, hogy legyen ennek az egésznek vége végre.

Puha kéz érintette a vállamat, de nem néztem fel. Nem akartam a valósággal szembesülni.

- Alice, tudom, lesokkoltak az előbbiek, de kérlek ne ítélj előre...hiszen a legjobb barátnőm vagy!

Erre a mondatra már felnéztem.

Vagy 2 lépésnyit ugrottam hátra egy hatalmas sikoly kíséretében.

Tényleg ő az. Nem tudtam mást tenni, mint a nyakába ugrottam.

- Istenem, annyira hiányoztál! - mondtuk szinte egyszerre. Nevetésben törtünk ki.

Kiderült, páran valahogy túlélték az ideérkezésünkkori harcot és elbújtak. Nem is akarom tudni, hogy hogyan, az a lényeg, túlélték és kész.

De egyvalami háborgatta az agyamat.

- Strooper kapitány, erősítsen meg abban, hogy ugye ugyanúgy ember, mint a többiek? Mert volt egy rémálmom korábban, amiben maga egy zombiszerű lény volt. Aztán azelőtt meg láttam a holttestét az űrhajóra felaggatva, amitől őszintén szólva beszartam. Nem is igazán értem ezek után, hogy mi van. - ömlöttek belőlem a szavak.

- Előszőr is, örülök, hogy egyben vagy Alice, másodszor pedig félig igaz az a zombis dolog. Emlékszem, hogy valamivé átváltoztam. Aztán egy idegen nő mellett voltam, ahonnan megszöktem. Így kerültem ebbe a barlangba. Valszeg ez a nő a harc után megtalált és kinyírt majd visszahozott az életbe. - hangzott a szomorú válasz.

Mondani akartam valamit még, de félbeszakított minket a rádióm hangja.

- ...patt...Alice...patt...megvagytok még? - szólalt meg a rádióból apu. - ...kérlek válaszoljatok. Láttuk a robbanást.

- Ez az édesapád hangja volt? Ő hogy lehet itt? - lepődött meg Strooper némileg.

- Beszivárgott az itt lakók közé és belülről bomlasztotta a hadsereget, ami végül sikerült is neki. De most itt ragadtunk, mert a hajónkat felrobbantották és nincs másik.

Vettem a fáradságot, hogy válaszoljak apunak.

- Szia apa megvagyunk igen, csak találkoztunk pár túlélővel az expedíciónkból. Nem hinnéd el, kikkel találkoztunk. Úgyhogy sokszorosan jól jönne a segítségetek.

- Már úton vagyunk Alice. - zárta rövidre a dolgot apa.

Nemsokára meg is érkezett a felmentősereg és így már többedmagammal jobban biztonságban éreztem magunkat.

Tényleg nem számítottam ennyi emberre.

17. Fejezet vége

Megérkezett a következő rész jó olvasást kívánok hozzá ;)

# Bella #