A csúcson kell abbahagyni

10.fejezet-Újabb siker

Susan szemszöge:

Andrew meglepetten biccentett. Láthatóan mondani akart még valamit, de a torkára fagyott a szó, miután én kimondtam az előbbi mondatot. Halkan megköszönte, majd egy fontos, ám nagyon fájdalmas kérdést tett fel:
-A szüleid viszont gyűlölnek, nem igaz?-a levegő bennem rekedt, így álltam pár másodpercig. Aztán feleszméltem, és rájöttem, lehet, hogy válaszolni is kéne.
-Nem igaz-ismételtem meg a kérdése második felét, és talán nem is sejthette, mennyi energiát emésztett fel az, hogy a hangom akár csak egy kicsit is magabiztosnak tűnjön. Hiszen igaza volt. A hazugság marta a torkom, az igazság pedig belűlről marcangolt, hogy mihamarabb napvilágra kerülhessen, de nem hagytam. Csak visszafojtottam mindent, ennek a mestere voltam. Még a költözés előtt mennyi mindent kellett elrejtenem az emberek elől: csalódottság, magány, szeretethiány, indulat, akarat. És most megint akaratlanul is ebbe a helyzetbe kerültem, pedig megfogadtam, ezt elkerülöm.
-Hazudsz-mondta olyan könnyedén Andrew a szót, mintha csak egyetértene velem. Közölte a kíméletlen tényt, én pedig szembesültem vele: mennyivel rosszabb ezt olyan nyersen hallani!
Az ember addig és úgy csűri-csavarja a szavakat, ahogyan és ameddig akarja, és ezzel úgy módosítja, vagy tompítja a kemény igazságot, ahogy csak tudja. Az emberi nyelv az ördög találmánya, a hazugság nyelve. És nehéz elviselni, ha valaki tényleg őszinte veled. A hazugság kevésbé fáj, a hazugság az önbizalom.
Lehajtottam a fejem, és Futár patáit fixíroztam inkább. A kanca értetlenül figyelte a hirtelen hangulatváltozást, majd töretlen jókedvvel böködött meg, valami nassolnivaló után kutakodva a zsebeimben. Néhány pillanat múlva csalódottan fordult el, ugyanis nem talált semmit. Megsimogattam a nyakát. Nagyon hálás voltam az állatnak, aki a tudta nélkül támogat és vidít fel engem. Akaratlanul cselekedik jót. Ez az, amit az embereknek is meg kéne tanulnia.
Inkább tereltem a témát, de lehet, hogy nem kellett volna. Hoztam volna fel az időjárást! Vagy a pálya minőségét!
-Lenne kedved velünk megnézni a futamot?-amint kijöttek a számon a szavak, már meg is bántam őket. Az előttem zsebretett kezekkel álldogáló férfi tekintete még jobban elfelhősödött, már ha ez lehetséges.
-Ugyan miért?-a hangja hirtelen szárazon, szinte már barátságtalanul csengett. Kezdett megint eluralkodni rajta az az idegbajos hangulat, ami évekig kísértette őt. A hangszíne ijesztően kezdett hasonlítani ahhoz, ahogyan akkor beszélt, az istállóban. Amikor először beszéltünk.
Ösztönösen hátráltam egy lépést. Futár is érzékelte, valami nincs rendben, és ugrásra készen állt mellettem.
Ekkor már Andrew is észrevette magát. Rájött, mit tett. Elérte, hogy azon gondolkodjak, ami már egy ideje nálam egyértelmű volt: megbízhatok-e benne? És minden apró kis pillanattal biztosabb lettem abban, hogy a válasz nem feltétlen igenlő.
Andrew lehajtotta a fejét. Valami bocsánatfélét motyogott, majd elsietett. Döbbenten bámultam utána, majd én is visszaindultam az istállók felé.

-Sok szerencsét!-adtam egy gyors csókot Jake-nek, majd intettem Mike-nak. Mindketten utánam néztek, amint elmentem a lelátók irányába, de a hangosbemondó visszarázta őket. Nyeregbe kellett szállniuk.
Mike szorosabbra fogta Lepke szárát, amint a ló izgatottan fickándozott alatta. Már kimondottan tapasztalat ló volt, de még mindig úgy várta a startokat, mint egy fiatal, tüzes csikó. A fiú megszorította a vádlijával , és néhány kis kört írt le Futár mellett. Ő még tényeg fiatal volt a versenyzésben, de a mellette köröző kancához képest maga volt a nyugalom szobra. Egy hosszú prüszköléssel engedte ki magából a néhány másodperccel ezelőtt vett nagy levegőt. Próbált a hátán elhelyezkedő Jake-re pillantani, mert észrevette, hogy a fiú tartása túl ideges. Nincs ellazulva úgy, ahogyan azt ő megszokta, és ez idegesítette. Azt hitte, Jake nem csak az első versenye miatt ilyen ideges, hanem valami komoly dolog fenyegeti őket. Így ez a néhány perc elegendő volt ahhoz, hogy Futár egy nyugodt kancából riadt lóba csapjon át. Kitágult orrlyukain keresztül gyorsan vette a levegőt, magasba tartott farkával ide-oda csapkodott. A fejét felvetve hangosan, élesen nyerített. A lehetséges veszélyt kereste. Ilyen idegesen nem jó futnia. Jake egyre jobban elvesztette a türelmét, amiben az izgalma sem segített sokat. Köröket írt le a lóval, akár Mike Lepkével, és ez hatni is bizonyult, de nem kellőképpen. Ez mind a lelátóról látszott, én pedig tudtam, ennek csak az vet véget, ha Jake megnyugszik.
A nyüzsgést egy pillanatra megtörte a hangosbemondó mély hangja, ami a versenyzőket utasította, ideje a startgépbe állniuk. A lovak általánosan nyugodtan álltak be, Futár pedig fejét még mindig a magasba tartva a hatos bokszba tartott. Odabent nem láttam, mi történt, de a rajt után kivágódtak az ajtók, a lovak pedig vágtába kezdtek. Lepke az ötödik helyen volt, Futár a tizenkettőből a tizedik volt, de ezt a helyet sem tartotta stabilan. Ritka rossz startja lett ez, és nagyon fel kell kötniük Jake-kel a gatyaszárat, ha nyerni akarnak. Mégpedig akarnak. Ezek mind sikeres, tapasztalt versenylovak, akiknek már megszokott ez a nyüzsgés. És az én lovacskám hiába született ide, egy kezdőnek nehezebb a dolga.
A zsokéja mereven ült a nyeregben, és szinte visszafogni is elfelejtette. Futár hol felgyorsult, hol lelassult, és még mindig ideges volt. Amikor pedig Jake rövidebb szárat akart fogni, éles nyerítéssel adta a tudtára nemtetszését. Mivel a fiú nem engedett neki, bakolt egyet. Egy pillanatra úgy tűnt, Jake kirepül a nyeregből, de végül visszanyerte az egyensúlyát. Utolsók voltak, nyolc hosszal lemaradva a tizenegyedik lótól.
-A mezőny az utolsó kanyarhoz közeledik, Arany még mindig az első, Spartan szorosan mögötte-a bemondó recsegve vázolta az állást.-Az utolsó helyen Futár, aki most versenyzik először a nyertes kategóriában, és úgy néz ki, ez nem az ő napja.
Még ne mondj semmi ilyet, mert felsülsz, gondoltam. Lábammal a földön doboltam, és a mellettem ülő anyámnak suttogtam, mint a menni fog, és a többi.
Jake ekkor kezdte jobban a keze közé kapni a dolgokat. Jobban kikönnyített, ajka mozgott. A lónak beszélt. Futár, mintha csak értette volna, akár egy puskagolyó, lőtt ki. Az eddigi lassú hátulmaradás egyáltalán nem fárasztotta ki, így a futásban kezdeti intenzitásukat elvesztett lovakat könnyedén előzte meg. Hamarosan a nyolcadik helyen volt.
-Futár egyre jobban jön fel. Nagyon erős a véghajrája, érdemes vele vigyázni-a hangosbemondó szinte meglepetten kommentálta az eseményeket. Elégedett vigyor ült ki az ajkaimra. Én megmondtam.
Lepke még mindig ötödik volt, de a hatodik helyre csúszott, amint a fekete kancám megelőzte. Egyre gyorsabban száguldott, patái alig érintették a földet, amint előre repült. Nyakát előrenyújtotta, úgy futott. Jake megpaskolta, és újabb bíztató szavakat suttogott a fülébe.
Mivel lent álltunk, a menetszél megcsapta az arcunkat, kicsit felfrissítve minket a nagy melegben, ahogyan a mezőny elhaladt az orrunk előtt. Jake örömittasan vigyorgott felénk, Mike úgyszint. Ám amikor közvetlen előttem galoppozott el, rámkacsintott. Néhány pillanatig kényelmetlenül fészkelődtem miatta, de úgy tűnt, senki más nem vette észre. Így hát vállat vontam, majd felpattanva szurkoltam tovább.
Futár egyre nagyobbakat lélegzett, amik már a fáradás jelei voltak. Nagyon nehéz ellenfelekkel versenyzett. Például Arany már sok versenyen indult, és könnyen győzött mindben. Úgy tűnt, meg is őrzi veretlenségét, ezzel még magasabbra tornázva az összeget, amennyit ért. Mintha én ebben mérném egy ló értékét, gondoltam keserűen. Hát igen, sajnos ilyenek is akadnak a sportágban.
-Futár a második helyen van, de úgy tűnik,nem elégedett ezzel. Egyre közeledik Aranyhoz, aki fáradni látszik. Közben Futár már csak két hosszal van lemaradva. Arany zsokéja kétségbesetten pálcázza a lovát. Másfél hossz. Futár csak úgy szárnyal! Talán mégis ez lesz a szerencsenapja. Legyőzi a nagy Aranyat. Ötven méter-a hangosbemondó teljesen felpörgött, mert a pályán valódi küzdelem bontakozott ki. Én a magam részéről ordítva skandáltam a fekete kanca nevét, és elégedetten tapasztaltam, néhányan csatlakoztak hozzám.
Futár meghosszabbította a lépteit, de  csak lassan került közelebb az aranysárga telivér ménhez. Ösztönösen vájtam körmeim a markomba, én nehezen vettem a levegőt. Hiszen mindenki hallott már Aranyról, aki másfél éve fut, de még mindig veretlen. Egyesek úgy gondolják, Kincsem nyomdokaiba léphet, de most aztán kereshet új álmokat, a tulajdonosával együtt.
-Húsz méter! Micsoda küzdelem!
Szinte halálos csend volt egy pillanatig. Futár egy nagyobbat rugaszkodott, és elhúzott Arany mellett. Fél hossz előnyt szerzett a rövidke húsz méter alatt. A következő másodpercben a tömeg őrjöngve ugrott fel. A szemeim az öröm édes könnyei marták, amiket a ruhám ujjával itattam fel. Hangosan szipogtam egyet, és lerohantam a lelátóról.
Durván törtem utat a könyökömmel az újságírók szemtelen tengerében. Jake levakarhatatlan vigyorral az arcán kászálódott le a kényelmetlen versenynyeregből, lábaival puhán landolva a talajon. Nem érdekelt, hogy a firkászok tömege mind minket fotóz, a fiú nyakába ugrottam, és majdnem feldőltünk.
-Együtt vannak? Ki az új zsoké? Látni fogjuk még? Mik a terveik a tehetséges kancával?-a kérdések csakúgy záporoztak felénk, de nem érdekelt.
-Nem nyilatkozunk-közöltem szárazon, de nehezen ütöttem meg ezt a hangnemet. A nagy öröm miatt akár dalolva is közöltem volna az újságírókkal, hogy hagyjanak békén.
Futár felé fordultam. Átöleltem a nyakát, és a sörényébe temettem az arcomat. Hagyta, hogy szipogjak párat, majd szeretetteljesen megböködött. Felemeltem a fejem, ahogy jobban szemügyre vettem. A csillogó fekete szőrzeten fehér hab világított, az állat maga zihált. Mégsem fáradt ki teljesen, és szerintem boldogan futott volna tovább a végkimerülésig.
-Megcsináltad!-suttogtam a kanca nyakát masszírozva.-Te vagy a legjobb. Kétségtelenül.
Miután kiömlengtem magamat mind a mellettem álló fiúnak, mint a lovamnak, ugyanazt a száraz hangot megütve szóltam a körülöttünk sürgölődöknek:
-Elmegyünk-egy fokkal könnyebb volt így beszélni, de még mindig a nehezemre esett. A jókedv és a büszkeség repesett bennem, de bizonyos dolgokban-mint például ennél is-nem voltak egymás pártján.
A minket körülvevő tömeg felsóhajtott, majd feloszlott. Elindultunk, hogy a zsűri újra lemérhesse az ólomsúlyokat, és a zsokét. Erre azért van szükség, hogy minden ló egyforma terheléssel futhasson. És ezt szigorúan ellenőrzik, mint mindent ebben a sportban. Hiszen sokak csalással jutnak fel a dicsőséges győzelemhez, de megbukni egy teszten hatalmas szégyen. És ez a pletykáknak köszönhetően, mint a győzelmek is, hamar eljutnak mindenhová. Egy új ló győzelme pont akkora szenzáció lehet, mint egy pozitív doppingteszt. Így három lehetőséged van: pozitívumként, vagy negatívumként szerepelsz az újságban, esetleg megbújsz a háttérben.
Mindenesetre,nem is foglalkozik igazából lóversenyzéssel az, akit még nem interjúvoltak meg. Itt is választhatsz: önként, vagy nem önként. Mosolyogva emlékeztem vissza egy tavalyi esetre, bár akkor korántsem tűnt viccesnek.
Egy fiatal újságíró túljutott a biztonsági őrökön, és Liliom, egy régebbi lovunk bokszába zárt be. Addig nem engedett ki, amíg nem válaszoltam néhány kérdésére. Nem szeretem a firkászokat, így jó sokáig tartott, mire bármit is kiszedett belőlem.
-Min virulsz úgy?-vágott hátba Mike hirtelen, kizökkentve a gondolataim közül.
-Csak eszembejutott, milyen körülmények között adtam interjút tavaly, Hollandiában.
Mike elröhögte magát, én pedig vele együtt nevettem, felszabadultan. Minden gondom elfelejtettem, pedig kettő is figyelt a háttérből.
Hirtelen Jake bukkant fel, és ugyanúgy csapott a fekete hajú fiú hátára, mint ő fél perccel ezelőtt nekem, csak sokkal nagyobbat. Ezzel adta a tudtunkra, mindent látott. Mike kis híján arccal végezte a homokban, engem pedig úgyszint kis híján újabb röhögőgörcs kapott el. Bizonyára minkét srác kinyírt volna, ha bezavarok gyerekes és értelmetlen versengésükbe. Jake szinte felégette Mike-ot a tekintetével, szinte én is megrémültem. Ő értette a célzást, és elkotródott.
Ezután eljött az idő, hogy Jake bukjon orra majdnem. A "kedves" hátbavágás faladója most Andrew volt. Valószínűleg az ő üzenete is ugyanaz volt, mint a barátomé, de most egyáltalán nem találtam viccesnek a helyzetet. Hátráltam néhány lépést.
-Mit akarsz?-a rideg hangszínt mostmár egyáltalán nem volt nehezemre megütni, és ettől én is megrémültem, nem csak a két előttem álló. Andrew volt az, akivel semmi pénzért sem találkoztam volna, de most megint itt volt. Megborzongtam.
-Bocsánatot kérni. Nem kellett volna úgy beszélnem. Néha nehéz szembenézni a múlttal, én pedig így reagálok rá. Megérdemlem, hogy elküldj, de csak azt akartam, hogy tudd, nem volt szándékos.
Nagy levegőt vettem. Egyik felem a képébe akarta üvölteni, ezt mégis hogy képzeli, a másik viszont úgy akart volna a nyakába ugrani, mint ahogy Jake nyakába ugrottam a firkászok körében. Nem tudtam dönteni, a középutat pedig egyszerűen nem éreztem jónak. Inkább csendben maradtam, amíg valami választ nem találok, de magamat ismerve, ez eltarhat egy darabig.
Mégis, néha egy szót sem kell szólni, és az ugyanazt jelentheti, mint amit az első felem szeretett volna tenni. Így Andrew megfordult, és lehajott fejjel ment el.
Egy másodpercig csak tétlenül néztem, amint a furcsa barátság csupán egy mondat miatt összeomlani látszik, de aztán erőt vettem magamon és a hangszálaimon, amiken erősen meglátszott a szurkolás eredménye, és utánakiáltottam:
-Várj!-a férfi arca kis mosolyra húzódott, ahogyan megfordult, és újra felénk vette az irányt. A fülemben még a kiáltásom visszhangzott, de legyűrtem, és újra szóra nyitottam a szám.
-Semmi sem történt. Jobban kéne bíznom benned-az óvatos mosoly sugárzó örömmé kezdett körvonalazódni Andrew arcán.-És holnap hazamegyünk. Ha gondolod, holnapután beugorhatsz hozzánk.

-Semmi sem történt? Azt hiszem, van mit mesélned!-Jake dühösen összehúzott szemöldökkel méregetett.-Meghívtad magunkhoz! Azt hittem, még nem őrültél meg teljesen!
A fiú kissé letört a békülés okozta kedvemből. Afféle hidegzuhany, ami segít a gondokra koncentrálni inkább. Andrewnak két ember maradt a földön: én és Helen.
-Bízz benne. Értem. Kérlek Jake, ismerd meg! Két év telt el azóta, és elég ránézned, hogy lásd: mindent megbánt. Tényleg nem történt semmi, az is az én hibám volt. Olyan dolgot mondtam, amit nem kellett volna, aztán megijedtem a következményétől. Kérlek, Jake!-a hangom rekedt volt, ahogyan a barátomnak könyörögtem. Az beletúrt barna hajába, és lehajtott fejjel válaszolt.
-Megkapja az új esélyt. Érted.

Megint késtem, nagyon sajnálom, de nem voltam itthon. Legközelebb igyekszem, most lesz is időm rá. Köszi, hogy elolvastad!