A csúcson kell abbahagyni

9.fejezet-Előzmények

Susan szemszöge:

Az ébresztőórám csörömpölésére ébredtem. Szombat volt, ezt félálomban is tudtam, de azt már nem, akkor meg miért ébreszt fel hajnalok hajnalán. Pislogtam párat, majd nagyot nyögve nyúltam ki a kellemesen meleg takaró alól, hogy kinyomjam a hangoskodó tárgyat.
Ezután lustán húztam az orromig a takaróm, és lehunyt szemmel kezdtem gondolkodni, mi lehet ma.
Néhány percig csak feküdtem, és képtelenebbnél képtelenebb dolgokkal álltam elő. Ezt még én sem gondolhatom komolyan, gondoltam.
Már a svájcban élő nagyimmal ijesztgettem magam, de már néhány éve nem láttuk, szóval ezt is elvetettem.
Végül elegem lett a sok hülyeségből, majd megdörgölve a szemeim kászálódtam ki a meleg ágyikóból.
Lassan ránéztem az órára, mert eddig még nem bírtam rávenni magam. Reggel hat óra múlt nyolc perccel.

-Reggelt! Megtisztelnél minket azzal, hogy lefáradsz és segítesz előkészíteni a lovakat?-Jake szinte ajtóstul rontott a szobámba, rosszalló hangja megzavarta reggeli kába nyugalmam. Ekkor viszont minden beugrott, és reflexből csaptam a homlokomra. Ezután megmasszíroztam a fájó helyet, és nagyot pislogva csoszogtam a fürdőszobám felé. A szoba bejárata felől elfojtott röhögés hallatszott.
-Csend! Nem vicces!-förmedtem a fiúra, aki vörösödő fejjel próbált nem megfulladni.
-Tényleg nem emlékszel arra, hogy mikor van a lovad második versenye?-váltott hirtelen komolyabb hangnemre, ám a szája sarkában bujkáló vigyort nem sikerült teljesen eltüntetnie. Kicsit szégyenezve ráztam meg a fejem, de a gondolataim leginkább a lovad szó körül forgolódtak. Öt betű, de ha megfelelő sorrendben pakolod egymás mellé őket, egy olyan szót kapsz, ami rengeteg jelentéssel bírhat. Akárhányszor hallottam eddig, mindig melengető érzés kapott el a szívem tájékán. A világ sokkal rózsaszínűbbnek tűnt, és szebbnek. És mégis bennem motoszkált az enyhe, mégis maró kétely. Jó dolog birtokolni Futárt? Hiszen már Andrewnál sem vágyott másra, csak szabadságra. Olyan akar lenni, mint a szél. Élni, gátlások és béklyók nélkül, száguldani. Talán ezért szeret annyira futni. Ilyenkor érzi csak igazán szabadnak magát. Nehéz közel kerülni hozzá, de annál könnyebb elvesztegetni a bizalmát. A barátsága nem olyan dolog, amit minden sarkon osztogatnak. Ez erős, és egy életre szól. És ezeket a dolgokat a legnehezebb megszerezni.
-Elkalandoztál?-rángatott ki hirtelen mély gondolataimból Jake.
-A verseny!-jutott eszembe azonnal, majd berohantam a fürdőbe, hangosan bevágva az ajtót. Ezzel jeleztem a fiúnak: sietek, békén hagyhat.

Energikusan ugráltam lefelé a lépcsőkön, és futtomban kaptam ki két almát a konyhaasztalon pihenő gyümölcskosárból, ahogy szoktam. Az előbbi fáradtságnak már nyoma sem volt. Izgatottan ugrabugráltam be az istállóba, ahol apu förmedt rám:
-Miért nem tudsz akkor felkelni, amikor kéne?
Lesütöttem a tekintetem, de inkább nem válaszoltam. Jól tudtam, ilyenkor nem szabad apát szabadkozással tovább hergelni. Kötelességtudóan sétáltam el a nyerges irányába, és próbáltam visszafogni a türelmetlenségemet. Legszívesebben rohanva tettem volna meg az utat, de nem akartam megijeszteni a lovakat.
Odabent nem volt senki, így aztán rávetettem magam az egyik sarokban álló takarókra. Kivettem egyet, amit az utazás közben szoktunk a lovakra teríteni, majd istálló-és farokfáslit. Végül Futár világoskék kötőfékét kaptam fel az egyik kis akasztóról, a mellé aggatott vezetőszárral együtt.

-Szervusz, kislány!-vakargattam meg odaérve a ló homlokát, aki egy elégedett nyihogással adta a tudtomra: végre megjöttél.
A zsebeimet kezdte szaglászni, majd egyre türelmetlenebbül bökdösni. Az almát kereste, amivel minden reggel köszöntöm.
A zsebembe nyúlva kezdtem kotorászni, majd pajkos hangon szóltam az állathoz:
-Itt bizony nincs semmi.
Futár már nem értékelte annyira a poént, és bosszúsan dobbantott az egyik mellső lábával. A hang halkan visszhangzott a zajos istállóban.
Ekkor két kezet éreztem meg a derekamon. A meglepetéstől majdnem felsikítottam, de valaki befogta a számat.
-Hiányoztam?-kérdezte Jake kajánul vigyorogva, és közelebb hajolt. Én hasonló vigyorral az arcomon toltam el, mutatóujjamat az orrára téve.
-Nem vicces-közöltem vele komolyan, de rögtön kitört belőlem a nevetés.
-Valahonnan ismerős a mondat-kuncogott a fiú.-De nem válaszoltál a kérdésemre.
-Igen-vontam vállat.-Örülsz?-villantottam rá egy mosolyt, mire felkacagott.
-Mennem kell. Még Lepkét is fel kell készítenem az utazásra.
-Ezt úgy mondod, mintha valami nagy lelki trauma érné ott-csóváltam a fejem. Jake vette a lapot, és komolyan válaszolt.
-Fogja is. Mivel egy futamban indul Futárral, aki bizonyára lemossa a pályáról.
A hátunk mögött eddig türelmesen álldogáló éjfekete kanca most bólogatni kezdett. Egyszerre nevettük el magunkat.
-Milyen szerény ma valaki-paskoltam meg. Válaszul csak nagyot bökött az oldalamba. Az almát akarta.
-Azonnal-motyogtam, és felé fordulva adtam neki oda a finomságot. Mivel Jake-kel már nem foglalkoztunk, otthagyott minket.
Néhány napja kapta meg a rajtengedélyt, és ma lesz az első versenye. Borzasztóan izgatott, csak nem akarja kimutatni. Engem viszont nem ver át, ahhoz túl jól ismerem.
Eltoltam a reteszt, és sietve láttam munkának. Nemsokára indulunk, holnap van a verseny, addig kirándulunk egy kicsit Franciaországban. Már kicsi korom óta titkos álmom volt oda eljutni, de azt akkor még nem gondoltam volna, a lovam versenye miatt válik valóra. A harmadik nap jövünk haza, ezért hétfőn nem megyek majd iskolába.
Egy puhább szőrkefét vettem elő, és hosszú karmozdulatokkal pucoltam le a koszt a ló hátáról. Mivel nem volt kint a karámban, nem is volt olyan piszkos, így gyorsan haladhattam.
A patakaparással azonban meggyűlt a bajom. Futár úgy gondolta, most is eljátssza egyik kedvenc játékát, a nem-akarom-hogy-felvedd-a-lábam-osdit. Így míg ő jót szórakozott rajtam, én magamban dühöngve próbálkoztam: sikertelenül. Ezzel persze rengeteg időt vesztegettünk el, így amikor anya beugrott megnézni, hogy állunk, elszörnyedve nézett ránk.
-Már majdnem minden készen van. Igyekezzetek!
-Nem akarja feladni a lábát-sóhajtottam.
-Egyiket sem?
-Egyiket sem.
-Akkor csinálj mást. Mire visszatérsz, általában elfelejtik a szeszéjeiket-adott tanácsot, én pedig hálásan bólintottam. Ezután figyeltem, amint távolodó alakja elhagyja az istállót, hogy odabent fejezze be a pakolászást.
Megfogadva amit anya mondott, inkább a takaróhoz nyúltam, és feltettem a hátára.
Ezután a tátsójához léptem, és a farokfáslival foglalkoztam. Ahogyan azt anyu megmondta, ezután visszatérve a patakaparáshoz Futárnak eszébe sem jutott kötözködni.
Ezután sokkal gyorsabban végeztünk, én pedig kivezettem az udvarra. Az állat engedelmesen lépdelt mellettem, büszkén a magasba emelve a fejét.
-Ha megint nem akar felmenni a rámpán, nem tudom mit csinálok!-bukkant fel Mike keseregve.-Amúgy vezetheted, tíz perc és indulunk.
Én is hasonló keserűséggel sóhajtottam.
-Légy jó-suttogtam neki.
Futár először nagyon idegenül méregette a lószállítót, én pedig hagytam, hogy körbeszaglássza. Ezután prüszkölt egyet, majd szinte magától sétált fel,köszönésképp Lepke sörényébe fújva.
Mike elismerően füttyentett a hátunk mögött.
-Ezt meg kell tanítanod nekem is.
-Ő csinálta-mutattam a fekete lóra nevetve.-Néha én sem tudok rajta kiigazodni.