A csúcson kell abbahagyni

Prológus

Susan szemszöge:

-Milyen voltam?-kérdeztem aputól, közben kényelmesen hajtva Dominót, egy fiatal, legyes szürke kancát. A férfi mellett megállítottam, ő pedig csak feltartott hüvelykujjal, mosolyogva fejezte ki pozitív véleményét.
-Nagyon jó. Dominóval rekord 500 méteren.
Leszálltam a lóról, és megpaskoltam a nyakát, amelyet a fáradtság ellenére is peckesen tartott. Apu pont ezért vette meg. Sok benne a büszkeség, a becsvágy, a nyerni akarás... tökéletes keverék egy nyerteshez.
Ekkor Mike, a tenyészet hivatalos zsokéja jelent meg, és leszedte az állatról a nyerget, majd egy könnyű takarót terített rá, az izzadtság és a csípős őszi levegő miatt. Én pedig levettem a kobakom és a gerincvédőm, apa kezébe nyomtam a pálcám, és egy könnyű kötőféket feladva Dominóra elindultam lemozgatni őt, ahogy a profi helyeken szokás.
A tenyészetünk rendkívül sikeres és feltörekvő volt, a szüleim pedig reménnyel teliek. Ahogy én is. Minden álmom, hogy zsoké lehessek, és már olyan közel vagyok hozzá. Már csak a rajtengedély-vizsga hiányzik.
-Min gondolkodsz? Csak nem rajtam?-húzogatta a szemöldökét Mike, mire én csak szemet forgattam. Nálunk ez már rutin. Ő bókol vagy benyög valami hasonlót, én szemet forgatok. Ennek ellenére jó barátok vagyunk, bár már nem egyszer próbálta a tudtomra adni, ő többet akarna ennél. De nekem ott van Jake, így úgy teszek, mintha észre sem venném ezeket a megnyilvánulásokat. És elviselem, hogy a barátom szúrós szemmel méreget minket, minden egyes alkalommal.
Egy kézbe fogtam a vezetőszárat, majd csettegve egyet-kettőt, elindultunk a gyümölcsös menti ösvényen. Mike szorosan mellettem jött, és próbálta átkarolni a vállamat, de én csak félresöpörtem a karját, összeszorítva a fogam, nehogy ráordítsak. Néhányszor már megtörtént, de nem lovak előtt. Egy: nem tanítok nekik olyan csúnya kifejezéseket, amiket ilyenkor használok. Kettő: nem ijesztem meg őket. De ezek szerint ezt a fiút semmi sem tudja elrettenteni.

Néma csendben sétáltunk. Visszaérve az istállóhoz, visszavezettem a legyes szürke kancát a bokszába, majd elmentem a legutolsó állásig, ahol nem más lakott, mint Futár. Futár, a lovam.
Megvakargattam a füle tövét, ahol a legjobban szerette, és előhúztam a zsebemből egy almát. Kettétörtem, és néztem, ahogy elrágcsálja. Még utoljára átöleltem a nyakát és beszippantottam jellegzetes illatát, majd elindultam a házba, megírni a leckémet.

Andrew szemszöge:

Tanácstalanul álltam a börtön előtt. Merre is kell menni anyám háza felé? Végül sikerült felidéznem, és elindultam a helyes irányba, azon gondolkodva mit is mondjak majd neki. Tudtam, hogy ő hívta a rendőrséget azon a bizonyos napon. Tudtam, hogy segített annak a lánynak, és a barátainak. De nem tudtam haragudni rá, mert igaza volt. Ki tudja, miket tettem még volna Susannel, ha nem hallom meg a szirénákat.
Két évem volt gondolkodni a tettemen. A miértjén, mindenén. És két év alatt rájöttem, mekkora idióta vagyok. Elhatároztam, hogy bocsánatot kérek attól a lánytól, és Futártól is. Soha nem fognak megbocsátani, ez nyilvánvaló, de tudnom kell, hogy vannak. Eddigi életemnek annyi helyrehozhatatlan darabkáját kell még helyrehoznom, de ez lesz az első.

Itt is az első rész, remélem ezt az évadot is ugyanúgy fogjátok szeretni, mint az elsőt. Köszi hogy elolvastad!