A csúcson kell abbahagyni

13.fejezet-Egyetlen mondat

Susan szemszöge:

A szememet dörgölve ültem fel az ágyamban, bár legszívesebben visszadőltem volna a barackszínű felhők közé. A következő másodpercben viszont eszembejutott, hogy miért is kelek fel minden nap ilyen korán, ahol a késő őszben még koromsötét van, és ez azonnal eltűntette az előbbi lusta fáradtságot.
Már felkészültem a hirtelen fényességre, amit az éjjeliszekrényemen lévő kis lámpa felkattintása okozott, de csak sokára tudtam anélkül körbenézni a szobában, hogy erősen hunyorognék.
Elnyomva egy ásítást néztem a lámpa mellett pihenő órára. Tíz perccel múlt hajnali öt óra. A legtöbb ember ilyenkor még az igazak álmát alussza, és elképzelhetetlennek tartja, hogy felkeljen. Én mégis magamtól ébredek fel, mert már megszoktam a koránkelést. És ebben az a legszokatlanabb, hogy nem is bánom. Engem egyszerűen ez éltet. A hajnali napsugarak. A lovak. A friss szalma és a bőrnyergek illata. És minden, ami csak ehhez a csodálatos sporthoz köthető. Attól függetlenül, hogy két éve még a pokolba kívántam az egészet.
Első utam az ajtómra kifüggesztett, teleírt naptárhoz vezetett. Mint minden reggel (vagy hajnalban, ez részletkérdés) ezt nézem meg először az órám után, hogy tájékozott legyek az aznapi programokról. November 14, a szokásos napi feladatok. Csak egy kis firka bővítette a listát: Milli.
Hanem a tekintetem továbbsiklott a többi naphoz. Csak végigfutottam az aktuális héten, és bólogattam, amikor valami fontosabb feladatot fedeztem fel a sorok között. Egészen a vasárnapig, ahol az amúgy is piros dátum piros filccel volt bekarikázva. Jól tudtam, mit jelent a jelzés, mindig így jelöltem a születésnapokat, de csak egyet karikáztam pirossal: a sajátomat. Megdöbbenve álltam az ajtó előtt, azon gondolkozva, hogyan felejtkezhettem el ennyire erről a fontos dátumról. A 19-es gúnyosan lebegett a tekintetem előtt. Igazából valamilyen szinten megértettem, miért nem tartottam automatikusan fontosnak eddig a piros kört. Amíg nem költöztünk ide, egy szülinap csupán egy nap volt a 364 közül. Itt kezdett csak igazán számítani, de a bűvös tizennyolcas szám most más volt. A késői észrevétel azonban egyáltalán nem volt rossz, hiszen nem kellett sem ajándékok után rohangálnom, sem búslakodnom. Hanem teljesen más feladatom lett, ugyanis a születésnapom azt jelentette, hogy elkezdhetem puhítani a szüleimet azért, hogy minél hamarabb letehessem a rajtengedély-vizsgát. És amint ez megvan, végre én is hivatásos zsoké leszek.

Immár frissen, és kitisztult fejjel léptem ki az emeleti folyosóra, ahol legnagyobb meglepetésemre Jake lépett ki a saját szobájából. Néhány hónapja költözött be hozzánk, mert a lakása túl messze volt, és háromnegyed órával korábban kellett kelnie, hogy ideérhessen. Eleinte furcsa volt, hogy eggyel többen vagyunk, de aztán ezt is megszoktuk.
Apu először nagyon szemmel tartotta, mivel pont most költözött át a barátnőjéékhez, de végül ő is megbékélt, mert nem látta jelét semmi olyannak aminek nem is akarta.
Igazából nem is kellett volna aggódnia, mert Jake-kel nem volt szokványos a kapcsolatunk. A suliban lévő párok állandóan egymáson csüngtek, és csakis összekulcsolt ujjakkal voltak hajlandó sétálni. Mi általában csak összefutunk, vagy ha találunk egy kevés időt egymásra, akkor kilovaglunk, vagy beszélgetünk, de az utóbbinál sem kanyarodunk el a lovas témáktól. Néha váltunk egy futó csókot, és ez nálunk így van rendjén. Senki sem panaszkodik, és senki sem akar több időt tölteni a másikkal. Úgy valljuk, hogy nem kell állandóan együtt lennünk ahhoz, hogy a másik érezze, hogy szeretjük. És ez így van rendjén.
-Hát te itt, ilyenkor?-kérdeztem meglepődve, mert ő általában még korábban kezdi a munkát, mint én.
-Így hiányoztam?-kérdezte nevetve, szarkazmussal a hangjában.-Viccet félretéve, elaludtam, szóval csipkedjük magunkat!
Szórakozottan szalutáltam, majd lerobogtam a lépcsőn, be a konyhába a két almáért.

Futár játékosan a hajamba fújt, ahogy átöleltem a nyakát. Ma kifejezetten elemében volt, ami azt jelentette, hogy akár napi két edzést is elvisel. Ez neki jó, de nekünk kevésbé, mert a napirendünk már így is elég szűkös. Ennek ellenére örültem, mert több időt tölthetek vele.
-Jobban szereted ezt a lovat, mint engem-fújta fel sértődötten Jake az arcát, amint elhaladt mögöttünk egy teli, bűzölgő talicskával. Tudtam, nem gondolja komolyan.
Nevetve csóváltam meg a fejem, és nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy Futár büszkén tekint a fiú után. Szarka velünk szemben szintén nagyon jól szórakozott, még úgy is, hogy mostanában egyre jobban megvannak Jake-kel. Aztán sóhajtottam, és a táblázatot nézegetve nekiláttam a munkának.