A csúcson kell abbahagyni

19.fejezet-A csúcson kell abbahagyni

Susan szemszöge:

Hajnali fél négy volt, mikor levánszorogtam a szobámból, közben hangosan ásítozva, hogy tudtára adjam az egész háznak: nincs tetszésemre, hogy ilyenkor kell felkelnem.
Míg én félig lehunyt szemmel próbáltam nem legurulni a lépcsőn, Jake robogott mellém, egy bőröndöt cipelve.
-Jó reggelt, Sue!-nyomott egy puszit az arcomra, majd továbbsietett.
-Még hogy reggel?!-próbáltam utána kiabálni, de a hangom még mindig rekedt volt.-Éjszaka van, nem reggel!
Puffogva és irigykedve értem el a konyháig, ahol anyu egyetlen pillantást vetett csak rám, és a kezembe nyomott egy kávésbögrét.
-Neked is szia!-mosolyodtam el elismerően. Na végre, valaki tudja mi kell nekem.
Lassan hörpöltem a meleg folyadékot, továbbra is azon gondolkodva, miért van az, hogy nekem fél négykor kell kelnem, mikor csak tízkor kezdődik a verseny, Lucy pedig miért teheti meg, hogy nyolcig lustálkodjon.
A kávé máris kezdte megtenni hatását, mert ahogyan az agyam kezdett kitisztulni, inkább kivertem a fejemből Lucy-t és az alvást, és dúdolászni kezdtem, hogy ne is jusson többet eszembe.
-Jó kedved van?-lépett be abban a pillanatban Mike.
Felnevettem.
-Inkább csak el akarom terelni a gondolataim, mielőtt meggondolom magam és visszamegyek aludni-válaszoltam, majd egy ásítással nyomatékosítottam a mondandómat.
-Te tudod-kacagott fel ő is, majd ahogyan elhaladt mellettem, nem tudta megállni: összeborzolta a hajam (már ha lehetett volna még borzosabb). Reflexből kaptam el a karját, és szúrósan néztem rá.
Néhány pillanatig csak egymás szemébe bámultunk. Régen egészen gyakori volt, hogy jól összekócolt, de amióta AZ történt, hozzám sem ért.
Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, aztán eszembejutott: számít ez? A múlton nem tudok változtatni.
Elvigyorodtam, majd elkezdtem kicsavarni a karját.
Mike azonnal kapcsolt, és elrántotta, majd újból felnevetett. Mielőtt elhagyta volna a helységet, újból beletúrt a hajamba, amire nekem már csak sértődötten fújtatni volt időm. Mégsem sajnáltam a frizurám, arcomra halvány mosoly költözött. Ez a rövid, mégis jelentőségteljes esemény feldobta a reggelem.

A fürdőben álltam, és a hajam kötöttem. Mi majdnem készen voltunk, már csak a lovakat kellett bevezetni a szállítóba.
A számból két hajtű lógott, és halkan dudolásztam, amikor egy fülsiketítő mennydörgés rázta meg a házat. Meglepetésemben majdnem lenyeltem a hajtűket, és a kis ablakhoz sétáltam. Mára ugyan nem ígértek esőt, de az eget fekete viharfelhők takarták, és nem úgy látszott, hogy távozni készülnének. Reménykedtem, hogy a körülbelül százötven kilométerre lévő pályánál nincs ilyen idő. Nem volt hozzá sok kedvem, hogy az eső elmossa az első versenyem.
Mintegy végszóra, az ereszen halkan kopogni kezdett a csapadék, először ritkán, majd egyre gyorsabban. Néhány perc múlva úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék.
Mire leértem a földszintre, már kisebb tócsák virítottak az udvaron.
Arra gondoltam, milyen esélyeink lesznek a felázott talajon. Pozitívan próbáltam megítélni a helyzetet: ha végig az élbojban maradunk, és kissé lassítok a kanyaroknál, még akár nyerhetünk is. A legtöbb lovat az eső és a sár nagymértékben lelassítja.
Újra elmosolyodtam, amint elképzeltem magam és Futárt, amint elsőként robogunk át a célvonalon.

-Jó reggelt apu!-nyomtam egy puszit az említett arcára, aki egy nagy bögre teával és a reggeli újsággal üldögélt a nappaliban. Jellemző. Míg mi gürcölünk, addig ő csak teázik és olvasgat.
-Jó reggelt kicsim! Nézd csak mit találtam!-apu magabiztosan vigyorogva nyújtotta nekem az újságot, egy sportcikknél kinyitva.
Olvasni kezdtem. Az elején igazából kevésbé kötötte le a figyelmem, de aztán már én is hasonló ábrázattal ültem a kanapén, mint a mellettem lévő.
"Hamarosan vége egy újabb szezonnak a lóversenyzésben. A zsokék, edzőik és lovaik az utolsó versenyekre készülnek, mielőtt az időjárás ellehetetleníti ezt a tevékenységet.
Emberek ezrei gyűlnek a pályákra, hogy kedvenc versenylovukra fogadhassanak még utoljára.
Városunk legújabb sztárja, Futár is újra pályára áll, méghozzá új zsokéval a nyergében. Az újságíró csak annyit tud az új lovasról, hogy nő, viszonylag fiatal, és igazán nagyszerű csapatot alkotnak a kancával, legalábbis az edző elmondása szerint. Az adott versenypályára szinte azonnal elkelt az összes jegy, ugyanis nemcsak Futárt és a kezdő zsokét láthatjuk versenyezni, hanem Arany is nevezett volt.
Azonban a két napja frissített indulók listáján a díjnyertes mén már nem szerepel.
Sem a zsoké, sem az edző, sem pedig a tulajdonos nem nyilatkozott az újságnak, az egyetlen megerősített tény, hogy Arany nem szenvedett el sem sérülést, sem betegséget az utóbbi időben.
Talán félnek, hogy a fekete kanca lemossa őket a pályáról?"