A csúcson kell abbahagyni

12.fejezet-A változás szele

Susan szemszöge:

Az út az istállókig szótlanul telt. Meséltem volna neki, mi történt azóta, hogy nem találkoztunk, de semmi érdekes nem jutott az eszembe, vagy olyan, amit az orrára kötnék. Ő sem beszélt, szája sarkában bújkáló kis mosollyal fürkészett mindent. Örült, hogy elfogadom, és nem ítélem el azért, mert egy nagyon nehéz időszakában meggondolatlanul cselekedett. Boldog volt.
Fogalmam sincs miért, de a ménistálló felé irányítottam a lépteimet. Andrew tudatlanul követett. Futárnál kellett volna kezdenünk, és azt is pontosan tudtam, hogy Jake a csődöröknél van. Én mégis arra mentem, hogy újra pattanásig feszítsek minden ideget, amiben már egyébként is bajnok vagyok.
Mikor beléptünk, Andrew udvariasan köszönt a munkáját végző fiúnak, bár az már nem volt ilyen kedves. Megmerevedve nézte a férfit. Egy pillanatig leplezetlen gyűlölettel bámult rá, de aztán összeszedte magát, és egy üdvözlésnek betudható, bár felismerhetetlen morgást küldött a mellettem sétáló felé.
Lelassítottam a lépteim, és hagytam, hogy Andrew elém kerüljön. A háta mögül biccentettem köszönetképp Jake-nek, de ő csak egy szúrós pillantásba sűrítette mindazt, ami kikívánkozott volna belőle.
A tekintetétől megborzongtam. Ő betartotta az ígéretét, én nemhogy megszegtem, még el is feletkeztem róla. Újra a fejrázás taktikáját választottam, hogy megszabaduljak az önmarcangolás szörnyű érzésétől, és Andrew után siettem.
-Öhm...-kezdtem el magyarázni, hogy megtörjem az ellenséges csendet.-Ő itt Vezér, sokra viszi, ha elkezdi a kétéves szezonját. Ő itt... Narancs lenne, de most nincs itt, mint látod. Már idősebb, de nincs sok első helyezése.
A pej ló, Merész mellett pedig az első csikónk, az egyéves Ármány lakik. Igazi egyéniség, nem sokáig tartott, amíg megtanulta kinyitni a boksza ajtaját. Ha teheti, meglátogatja a szénabálákat, a helységet, ahol az abrak van, zárjuk-kuncogtam el magam. A férfi is elmosolyodott. Szeretettel cirógatta meg a csikó selymes orrát, aki kedvesen böködte meg. Meglepetésemre Andrew egy szelet almát vett elő a zsebéből, és kérdőn fordult felém. Bólintottam, Ármány pedig élvezettel ropogtatta el a csemegét. Csalódottan nyihogott utánunk, miután továbbálltunk. Kért volna még, de tudtam kinek tartogatja Andrew az almát.
Az istálló végén visszafordultunk, és a másik épület felé indultunk. Kellemesen éreztük magunkat, én mégsem tudtam szabadulni az érzéstől, amit Jake hátamba fúródó tekintete okozott.

Sorban mutattam be a kancákat a derűsen sétálgató férfinek, aki általában csak bólintott, de néha megállt, és megpaskolta az állásból kíváncsian kukucskáló állat nyakát.
De például Dominó azonnal kiszagolta az almát, és kidugva a fejét kezdett kutatni Andrew zsebében, aki nevetve adott neki is egy szeletet.
-Kifejezetten kiélesedett a szaglása a finomságokra-vigyorogtam. Itt szerencsére senki sem volt rajtunk és a lovakon kívül, ezt egy apró pihenőnek tekintettem a pálya előtt, ahol Mike és apa edzettek.
-Ebben rendkívül tehetséges. A zsebekbe is megtanult benyúlni-folytatta Andrew.-Hol van?
Rögtön megértettem, kire gondol. Mosolygással rejtettem el azt a kis félszet, ami bennem ragadt a találkozással kapcsolatban. Futár bízik benne. Ennek ellenére aggódtam.
-Hátul. A leghátsó boksz az övé, a pejderessel, Szarkával szemben.
Igen, megtartottuk őket szomszédoknak. Egész jó barátok lettek, néha el-el beszélgettek, mi pedig jókat mosolyogtunk a nyihogó és bólogató lovakon. Nem lett volna szívünk bámelyiküket is másik bokszba áttenni.
Lassan, kínzó lassúsággal értük el Futár állását. Túl akartam esni rajta.
Azon kaptam magam, hogy visszatartott lélegzettel várom, mi történik. Hogy ezt leplezzem, gyorsan vettem egy nagy levegőt, mire köhögnöm kellett. Andrew aggódással a szemeiben tekintett rám, de végül én is megnyugodtam. Volt valami a férfi tekintetében, ami lecsillapított, és akár lágy szellő fújta el a kételyeim. Talán a mély, ártatlan bizalom és hála tükröződött benne.
Futár azonban (bizonyítva felesleges aggodalmam) nyugodtan nézett ránk. Csak egy pillantásra méltatta egykori szenvedéseinek okozóját, majd felém fordult. Hasonló szakértelemmel szagolta meg a zsebeim, mint ahogy az előbb Dominó Andrew-ét, de fejrázva húzódott el.
-Már nem is vagyok olyan érdekes, ha nincs nálam kaja, igaz?-kérdeztem kedveskedve az állatot, aki komoly tekintettel kezdett bólogatni. Nem bírtam visszatartani a nevetést, így halkan kuncogni kezdtem. Andrew csatlakozott hozzám, de Futártól csak egy megrovó pillantást kaptunk. Nem elég, hogy nem kapott nassolnivalót, még komolyan sem vesszük! Ez már aztán több a soknál.
Megragadta a vastag pulóverem, amit a csípős szél miatt vettem magamra, és ráncigálni kezdte.
Leküzdöttem egy újabb nevető-rohamot, és az üstökét simogatva mondtam:
-Bocsáss meg.
Elégedetten figyelt. Ha nem ló lenne, azt mondanám, mosolygott is, de ezt már nem figyelhettem meg jobban, mert Andrew elővette az almákat.
Messzebbről is jól kivehető volt, hogy enyhén remeg a keze, de magabiztos, és lassú mozdulattal közelített a felém már érdeklődését elvesztett állathoz.
Az óvatosan megszagolta a gyümölcsöt, és kicsit még ódzkodva vette el a férfitől. Lassan, ízlelgetve ropogtatta el, nem úgy mint általában. Ezután egy pillanatig habozott, majd nyihogva közölte kívánságát: kér még.
Andrew felszabadult mosollyal adott neki, amikor pedig már nem volt mit, simogatni kezdte. Futár élvezte a kényeztetést, és rémület nélkül adta át magát a jóleső törődésnek.
Elérzékenyülve figyeltem a lovat. Nem fért a fejembe, hogyan képes újra megbízni egy olyanban, aki életének legrosszabb korszakát okozta. Hogyan képes átlépni a lelki akadályokat, lerombolni a falakat, amiket saját maga húzott fel annak idején. Hogyan lehet akkora arany szíve, és hogyan értheti meg mások butaságait. Olyan személyiség, akiről csak példát lehet venni, annak ellenére, hogy nem ember. Sokkal jobb, mint amilyen egy ember valaha is lehet.
-Azt hiszem mennem kell. Nem tartóztatlak fel-szólalt meg egyszer csak Andrew. Mire pislogtam egyet, már az istálló túlsó végén járt. Még annyit sem mondhattam neki, hogy legközelebb is eljöhet. Kicsit mellbevágott, hogy rögtön Futár után itthagyott, de talán kicsit hálás is voltam, amiért megúszhattam a kellemetlenségeket a pályán.
Még paskoltam egyet az ugyanolyan értetlenül néző kanca nyakán, aztán nekiláttam a feladatoknak.