A csúcson kell abbahagyni

4.fejezet-Egy lépés előre, két lépés hátra

Susan szemszöge:

Ekkor valaki megfogta a vállam. Az, akinek képes voltam megbocsátani, de még mindig tartottam tőle. Meg sem kellett néznem, ki az. Elég volt a mellettem lépdelő Futárra pillantanom, és ideges topogásából, szapora légvételéből, kitágult orrlyukairól, és magasba tartott farkából azonnal leesett az idegen kiléte. Ne csináld már! Hisz megváltozott!, szidtam magam. Mosolyogva fordultam felé.
-Hát eljöttél-szóltam, gondosan ügyelve arra, mit mondok. Már számtalanszor kért meg, tegezzem.-Milyen futam volt?
-Káprázatos. Egyszerűen zseniálisan futott.
Megsimogattam a kanca nyakát. Hát persze, hogy zseniális volt. Futva újra végigmértem. Már határozottan nyugodtabbnak tűnt.
-Csak a mezőny volt gyenge-vontam vállat lustán. Andrew furcsán nézett rám. Nem rég kezdtünk igazán megismerkedni, de máris a vesémbe lát.
-Ne mondd ezt, ha nem így gondolod. Különösen ha nem is igaz. Ezek a lovak már gyakorlottak, csak mindig lecsúsznak a győzelemről.
Sóhajtottam. Igaza volt. És bár kénytelen-kelletlen, de bevallottam neki.
Ekkor valami olyat tett, amire nem számítottam. Lassan megemelte a kezét, és megérintette Futárt. Annyira gyengéden, hogy az állat észre sem vette, ezért felbátorodva simított végig a nyakán. A ló bizonyára azt hitte, én simogatom, és felém fordította a fejét. Ám ekkor benne is realizálódott, nem én voltam. Megremegett. Egy pillanatig szinte vártam, mikor törik ki, de nem tette. Meg sem mozdult. Kicsit arra emlékeztetett, amikor először hagyta, hogy Jake hozzáérjen. Csak most sokkal közelebb volt ahhoz, hogy jól Andrew karjába harapjon. De nem tette. Vagy, hogy ágaskodva elvágtasson. De nem tette. Vagy, hogy teljesen megbokrosodjon, és jól oldalba rúgjon mindkettőnket. De nem tette. Csak állt és várt, mit tesz a férfi, aki megkeserítette néhány évét. Az újabb lépésre szánta el magát, szó szerint. Egy apró lépéssel közelebb ment Futárhoz, megsimította a pofáját, a szemébe nézett majd jó nagyot lépett hátra.
-Merész-suttogtam szinte már elismerően, kifújva ezzel az egy szóval a visszatartott levegőt. Andrew csak biccenteni tudott, válaszolni már nem, ugyanis egy ijedt női hang törte meg a pillanatnyi csöndet.
-Susan!-anya hangja élesen zengett a levegőben, és olyan ideges hangnemet használt, hogy az már szinte sikításnak hatott.-Mit csinálsz? És te?-mutatott fújtatva Andrewra.-Te mit képzelsz magadról? Hogy gondoltad? Azonnal tűnj innen, és meg ne lássalak többé a lányom vagy a lova körül!
Magából kikelve kiabált, és különböző szitkokat szórt Andrewra. Beugrott az a pillanat, ami még egy hónappal ezelőtt történt. Akkor gondolkodtam el rajta, mennyire megváltozott. Akkor fogadtam meg, hogyha ő nyit felém, én készen állok ugyanezt tenni.
-Ne mondj ilyeneket. Andrew, kérlek, ne menj el. Anya. Nem látod, hogy megváltozott? Már nem fog bántani minket. Nem fog semmi rosszat tenni. Azért van itt, hogy helyrehozza a hibáját. Mindenki megérdemel egy második esélyt. Kérlek, add meg neki te is-szinte már könyörögtem az ideges nőnek, és direkt ugyanazt mondtam neki, mint akkor Jake-nek. Mert tényleg így gondoltam, ez nem csak üres mese volt. Lehet hogy már én sem leszek képes úgy ránézni, mint egy átlag emberre, de nem érdemli meg, hogy gyűlöljék. Tudtam, hogy egyszer úgyis lebukunk, és már nem leszünk képesek tovább titkolni, hogy a birtokra jár, de nem így gondoltam. A nő, akit anya csak nagyon ritkán engedett a felszínre törni, eltűnt, és már tényleg az állt előttem, akit annyira szerettem. Hideg pillantást mért a tanácstalanul ácsorgó férfira, biccentett, és olyan gyorsan tűnt el, mint ahogyan előbukkant.
-Köszönöm-nézett rám hálával teli tekintettel Andrew, miután anya hallótávolságon kívülre került.-Azt hittem, hagysz elmenni.
Mosolyogva ráztam meg a fejem.
-Miért tettem volna?-kérdeztem kedvesen.
Válaszként ő is csak megrázta a fejét, és még utoljára ránézett Futárra.
-Holnap találkozunk. Viszlát, Bajnok.

Ez ugyan rövidebb lett, mint az előző, de remélem nem baj. Köszi, hogy elolvastad!