A csúcson kell abbahagyni

17.fejezet-Váratlan fordulat

Susan szemszöge:

Két perccel később az ujjaim tördelve ültem a konyhaasztalnál. Két tippem is volt, miről akarnak velem beszélni, de valószínűleg mindkettőre sor kerül, méghozzá elég hamar. Túl hamar.
-Miért?-kezdett bele anya, ahogyan ez általában történik.
Sóhajtottam egy aprót. Nem azért, mert fárasztott volna a kérdése, talán csak időhúzásnak szántam, hátha az alatt a sóhajnyi idő alatt ki tudok találni valami használható indokot. De sajnos semmi hasonló nem jutott az eszembe, így csak egy dolog maradt: az igazság. Ha tetszik nekik, ha nem.
Magamban még elkönyveltem, hogy ezzel a döntéssel tulajdonképpen a saját sírom kezdtem el ásni, aztán megszólaltam, a lehető legtöbb magabiztosságot sűrítve a hangomba, amiből jelenleg nem volt túl sok.
-Mert megérdemli. Talán nem úgy tűnik, de legbelül ő is jó ember. Egy végtelenül jó ember. Csak a rengeteg kudarc és pofon az élettől tette keserűvé. És most végre lehámozná magáról ezt. Nem tilthatjuk meg neki, hogy önmaga legyen.
Nem mondtam túl sok mindent. Lerágott csont már az egész ügy, és egyébként sem tudtam volna tovább beszélni anélkül, hogy remegni ne kezdene a hangom. Szóval nem volt értelme.
A két felnőtt ijesztően egyszerre pislogott egy nagyot, majd nézett egymásra. Kétségtelen, hogy nem értettek velem egyet, de az meggyőzte őket, hogy ilyen szemszögből figyelem a dolgokat, és hogy legalább meg tudom indokolni. Így lassan bólintottak, majd végre apa is kinyitotta a száját.
-Ez esetben, ha teljes felelősséget vállalsz érte, akkor szívesen látjuk bármikor. Egészen addig, amíg valami rosszat nem tesz-egészen őszintén mondta ki a szavakat, még akkor is, ha a "szívesen"-nél egy pillanatra elbizonytalanodott. Hiába, ő sem tud jól hazudni, hiszen tőle örököltem.
Nagyon sokféleképpen játszottam le ezt a beszélgetést a fejemben, amíg idesétáltam, de ez egészen biztosan nem volt benne. Mégis, megkönnyebbülés áradt szét a testemben, és egy hatalmas mosoly terült el az arcomon. Pillanatok alatt szeltem át a köztem és a szüleim közt lévő csekély távolságot, és hevesen bólogatba borultam a nyakukba.
-Hát persze! Így is lesz! Köszönöm.
Válaszul csak összemosolyogtak.
Ezután szépen visszaültam a kedvenc székemre, és vártam, mit mondanak még. De ők sunyin hallgattak. Azt akarták, hogy én hozzam fel a témát. Újabb sóhaj szaladt ki a számon.
-Jólvan, tudom. Rajtengedély vizsga. De azt hiszem, úgysem hagyjátok. Ezek után.
Újra összenéztek, ami kezdett ijesztő lenni.
-Tulajdonképpen nemsokára 18 éves leszel-mondta anyu.-Erről te döntesz, nem mi, és... csak azt akartuk megkérdezni, hogyan alakítsuk Futár és a te edzésterved, hogy szerdán ráérjetek, és letehesd a vizsgát. Tulajdonképpen már régen megbeszéltük az időpontot, ha nem bánod. Mert tudjuk, hogy ezt szeretnéd. Akkor is, ha teljesen ellentmondásos, amit most mondtam. Felfoghatod akár az ajándékod egy részeként is-mosolyodott el.
Aznap már másodjára csüngtem a két felnőtt nyakában örömömben, bár elgondolkodtató volt a dolog: ha erről én döntök, akkor miért intéztek el már mindent? Nem mintha bántam volna. Gyorsan egyeztettünk, majd kirohantam, hogy Lucy-nak és Futárnak is elújságolhassam a nagy híreket.

-Szerintem megszállta őket valami-nyammogta Lucy egy szénabálán terpeszkedve, még egyet harapva a müzliszeletéből, miközben közel tíz ló vizslatta esdeklően. Ezután látványosan szemet forgatott, majd körbejárt az istállóban, elosztogatva a mézes finomságot. Majd visszajött hozzám, útbaejtve a szemetest, hogy kidobhassa az immáron üres csomagolópapírt.
Közben kuncogtam, de azonnal abbahagytam, amint a lány visszaült a bálára, ugyanis úgy látszott, még nem fejezte be, akkor is, ha közel két perc volt az előbbi manővere.
-Tudod-elmélkedett.-Hát persze, hogy tudod, ennél mindig szigorúbbak. Talán csak most jöttek rá, hogy tényleg felnőttél, és ez így jön ki rajtuk. Az én szüleim már rég a koleszt keresik-vigyorgott.-Akkor is, ha közel van az egyetem, ahova felvettek. Tényleg, te hova akarsz felvételizni?
Elmosolyodtam. Csakis ő tudott néhány másodperc alatt átváltani komolyból komolytalanná, majd érdeklődővé.
-Még sehova. Egy évet kihagyok, aztán majd meglátom. Szeretnék a leendő karrieremre koncentrálni az érettségi után. Már ha lesz egyáltalán mire koncentrálnom-vigyorodtam el én is.
-Egyébként pedig: ha tényleg el kéne költöznöd, csak gyere ide. Legalább eggyel kevesebb vendégszobát kell kitakarítanunk mindig. Jake-nek is kell takarítania, de utál, ezért nem is igazán megyek be hozzá-kuncogtam.
Válaszul csak szemet forgatott.
-Te buta-kezdte.-Csak vicc volt. Eszük ágában sincs kipaterolni. Sőt! Még rosszabbak, mint a te őseid. Szerintem feltett szándékuk felhízlalni, a rengeteg lekenyerezésképp készített palacsintára gondolva-nyalta meg a szája szélét.
Hangosan felnevettem, a mellettünk lévő bokszban eddig békésen szunyókáló Vezér pedig felháborodottan kezdett nyeríteni.
-Ó, úgy sajnálom, felség. Remélem nem pont a szépítő alvásából keltettük fel-bohóckodott Lucy.
Vezér felvetette a fejét, majd kihajolt, hogy belecsípjen a barátnőmbe. De ekkor megérezte a már rég elfogyott müzliszelet illatát, így felháborodottsága rögtön átcsapott sóvárgásba.
-Nincs több, a többiek megették-nevetett fejrázva a lány, mire a mén csúnya pillantásokat vetve minden lóra nézett körül az istállóban.