Más világ

24

Beszéltem volna hozzá, kértem volna, hogy hagyja abba, de nem tudtam...a szám be volt kötve. Az az utálat amit felém táplált most teljesen eluralkodott az eszén. Mert hiszem, hogy ő nem akarna engem bántani, de valamiért még is ezt váltom ki belőle...

Áser mögöttem térdelt két kezét felvezette az oldalam mentén egészen a nyakamig, amit erélyesebben megszorított.
Hirtelen elengedett, két felkaromnál fogva felrántott melkhasához, kezeimet a hátam mögé, és az ő felső teste közé szorítva.
Hogy mit éreztem ? Félelmet, rettegést.

-Most olyat teszek, ami nem a legszebb emléked lesz-suttogta a jobb fülembe ezt az egy mondatot, de ennek a mondatnak hatására bokámat is le tudtam volna pisilni.
Hirtelen bal kezébe vette mind a két kezem, majd jobb kezével megragadta a csípőm. Ezzel még közelebb vonva alsó felemet erekciójához .
Egyről a kettőre már csak azt éreztem, hogy belém nyomta magát. Mert ezt nem lehet másnak mondani, csak nyomásnak ugyanis első próbálkozásra belém sem fért. Szüzességem töretlen bizonyítéka.

-Ne , Áser ezt hagyd abba fájdalmat okozol-próbáltam hátra nézni, hogy némileg hatni tudjak rá de egyszerűen lehetetlen volt.

Erősen szorította a kezeimet ,és csípőmet a másik kezével így feladtam a próbálkozást.
Az érzést amit akkor okozott szinte nem lehet leírni, csak az tudja aki már megtapasztalta. Viszont ha nagyon muszáj lenne körül írni, olyan mintha szét akarnánal szakítani belülről, de ez közel sem adja vissza a valóságot...
Egyszer sem hatotta meg a könyörgésem. Az egész "aktus" nagyjából negyedóra lehetett, majd vége szakadt mindennek. Éreztem, hogy melegség árad át az ő testéből belém, végül rám borult remegő izmokkal.
Vége. Vége van.
Közben végig sírtam.
Aztán olyan történt amire egyáltalán nem számítottam.
Jobb vállamon apró cseppeket éreztem, amik gyorsan szánkáztak lefele a karomon. Mintha esett volna az eső.

-Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom. Ne haragudj rám. A picsába mit tettem ?!!-lemászott rólam felállt, és dülöngélve elhátrált a szoba túlsó végén lévő falhoz.

Ráemeltem tekintetem, szemeiben a megbánás a düh-indulat váltakozott újra, és újra.
Tudom azt, hogy nem volt magánál. Tudom, hogy magára dühös. Tudom azt is, hogy megbánta, és, hogy most tört el bennem valamit...talán véglegesen. Nem tudom...
Lassan felemeltem két remegő kezem, és kioldottam a számra kötözött anyagot.
Én csak dőltem egyet jobbra, és már a földön is ültem az ágynak döntve hátam.
Lenéztem magamra, lábaimon a vér nyomai voltak észrevehetőek.
Majd egy hirtelen görcs kényszerített szemeim ősszeszorítására reflex szerűen oda kaptam kezeim. Folyamatos szúró, és hasító érzés nyilalt az alhasamba.

-Sajnálom sajnálom. Ez nem én voltam. Nem akartam neked fájdalmatokozni-ezt hadoválta folyamatosan már a földön ülve, fejét szorongatva, és zokogva de olyan mértékkel, hogy levegőt alig kapott.

Nem nézett rám, csak a két lába közötti résen a parkettát fikszírozta. Én viszont néztem őt...
Gondolkodás nélkül felálltam, és elcsoszogtam egyenesen elé. Vele szemben leggogoltam két behajlított lábát széthúztam, és leültem vele szemben fejét meztelen mellemre húztam, jobb kezem hajába vezettem és simogadtam.
Nem kell a félreértés, hogy nekem az előbb történtek nem jelentenek semmit, és nem vagyok megalázva. Csak átérzem, hogy nehéz ezzel együtt élni mert ez olyan betegség amit teljesen soha nem lehet kiírtani mert ez benne van...ez hozott dolog születése óta.
Áser két kezét szorosan derekam köré fonta, úgy kapaszkodva belém mintha én magam lennék a megoldás mindenre. Itt én vagyok minden, csak megoldás nem...miattam van ez az egész. Én váltom ki ezeket az indulatokat belőle.

-Nyugodj meg-simogattam tovább.

-Én sajnálom Lara ne haragudj rám...

-Tudom, csak nyugodj meg-elkezdtem ringatózni Áserrel hátha abbahagyja a sírást mert muszáj megnyugodnia.

Közben azon gondolkodtam vajon én normális vagyok ? Más már rég hívta volna a rendőröket, vagy sírva szaladt volna le a barátaihoz...de én nem. Én itt ülök a megerőszakolómmat ölelgetve a mellemen...
Szerintem valami nálam sincs rendben...erre a felismerésre elmosolyodtam. Talán annó az autóbalesetben nem csak a lábaim itták meg a levét, hanem a józan eszem is.