Lakótársak

17.

Jessica

Francba. Fáj a fejem. Reszketek. Nem bírok felkelni. Mintha leláncoltak volna. De honnan ismerős ez az érzés?

- Felébredtél? - kérdezi egy kedves,halk hang. - Azt hittem később kelsz,de akkor felhozom a kávét meg a pirítós kenyeret megcsinálom gyorsan.

Mit mondott? Kávé? Pirítós?

- Hm...- ennyit tudtam csak válaszolni. Fel sem fogom,hogy mit mond.
Szóval itthon vagyok. Pizsamában. Pizsamában? De azt hogy...

- Hugh. - mondom hangosan. - Hogy kerül rám pizsama?

- Átöltöztettelek.

- Hogy mit csináltál?

- Nem vagy meztelen,mint láthatod,de muszáj volt levennem a ruhádat,mert pia szaga volt füsttel keveredve.

Ebben biztosan nem hazudik. Tudom,hogy kint voltam. Ittam. Felhívtam Victort...

- Tessék. Forró kávé tejjel,pirítós és egy kis vaj mellé.

- Mennyi az idő?

- Már délután 4 is elmúlt.

- Hogy mi?! Add a telefonom! Úristen... Kösz. - tárcsázom Victor számát.

- Igen, tessék. - szólal meg rekedt hangján.

- Ugye nem zavarlak?

- Dehogy.

- Szóval a munkába ma bemenjek?

- Igen. Az ügyfél kimondottan mára kérte a csomagot.

- Rendben. Hánykor legyek ott?

- Este tízkor. Az utcákon nem lesz senki ,pár hajléktalant kivéve,de velük nem szoktál törődni.

- Értettem.

- Ne csináld előbb. Karácsony van,ettől függetlenül sokan szoktak még elmenni a családhoz, barátokhoz.

- Jó, jó. Tudom.

- Utána gyere át. Megiszunk egy kis puncsot,mint régen. Most viszont leteszem. Megbeszélésem lesz.

Ezzel a vonal elhallgatott. Nem kell több információ. Tízkor leszállítom a csomagot. Hught leitatom,hogy ne tűnjön fel neki,ha elmegyek.

- Ha végeztél, feldíszíthezjük a fát. - csak bólogatok.

Nekem most leginkább kávé kell. Felveszek valami macinacit meg egy pólót. Pont elég.

- Díszítsük fel azt a fát. Aztán irány a meló.