Mr. Ricciardo {Átírás alatt}

18

Lassan fordultunk meg egy magunkra erőltetett mosollyal. Előttünk egy kíváncsi tekintetű lány lenge öltözetben ácsorgott.

-Szia Gina... - ejtettem ki nevét felhúzott szemöldökökkel.

-Szia - kifejezéstelen arccal nézett rám, de a tanárunkra már mosolyogva pillantott - Jó napot! Ketten vannak? - száját kissé megnyitotta és elmosolyodott.

-Nem, én anyumékkal, épp a múzeumba tartunk. Pont összefuttunk Da... Mr. Ricciardoval - javítottam ki észrevétlenül magamat feszengve.

-Ó, akkor jó sokan vagyunk itt a suliból, találkoztam még két tanárral és egy csomó diákkal - válaszolta vörös haját a füle mögé simítva. Nagyot nyeltem.

-Nekem mennem kell... jó szórakozást, szia... viszlát! - elköszöntem tőlük és a múzeum felé vettem az irányt. A lépcsőkre ültem le, ahonnan halványan láttam, hogy egy nagyon rövid beszélgetés után már elköszöntek egymástól és Daniel a másik irányba igyekszik. Néhány másodperc múlva pedig jött egy üzenetem.

Daniel: A központnál leszek a könyvtár előtt.

A fagyimat ízlelgetve álltam fel és megkerültem a múzeumot, ahonnan néhány percnyire volt a célpontom.

-Egy pillanatban azt hittem, hogy a szívem leáll - fakadtam ki az előbbi incidensre utalva, ahogy Danielhez értem - Az a rohadt nagy baj, hogy tuti elfogja mondani Erinnek a találkozásunkat - abba hagytam a fagyi nyalását és a napszemüvegemet feltoltam a fejemre - És akkor a múltkori átverésünk, mi szerint szóba sem akarok állni veled, mind hiába lesz...

-Gondoljanak, amit csak akarnak... húzzunk vissza a házba és felejtsük el ezt a találkát az osztálytársaddal - legyintett idegesen - Elegem van, hogy nyugodtan nem lehet sétálni valahol, ahol valamelyik csitri fel nem tűnik véletlenül. Van még a jövőhét vakációnak, szépen összepakolunk és elutazunk Long Beachre, az négy órára van innen, ott már csak nincs egy ismerős sem! - láttam rajta, hogy felhúzta az agyát ez a Ginás dologon.
Némán ballagtunk egymás mellett, aztán ahogy elhagytuk a központot és kiértünk a város szélére, megenyhült ő is.

-Ne haragudj, csak...

-Semmi baj, teljesen megértelek - vetettem rá egy mosolyt, erre ő magához húzott és nyomott egy puszit a fejemre, én pedig karommal átfogtam a derekát és így ballagtunk. Ahogy a ház közeléhez értünk, akkor parkoltak le anyáék is Daniel autója mellé. Anya szemmel láthatóan kíváncsian mért végig minket, szinte biztos, hogy látta amit összebújva bagtatunk. Szerencsére nem csinált jelenetet, de biztos rá fog kérdezni, ha ketten maradunk.

-Merre voltatok? - engedett el azonnal Daniel zavartan.

-Erre-arra, átruccantunk a közeli falucskába is és ott beültünk egy vendéglőbe - válaszolt mosolyogva Eric. Az ő tekintete is érdeklődve cikázott közöttünk.

Eric az ajtóhoz lépett és kinyitotta azt, épp beakartam menni, de anya megszólított:

-Segítenél a csomagokkal?

Daniellel összenéztünk, tudtuk jól, hogy kérdőre vonás lesz.

-Persze... - az autóhoz sétáltam, a kezembe pedig egyből kaptam egy nagy tasakot.

-Szóval... - leállt a pakolászással, felegyenesedett és rám mosolygott - Ilyen jóba lettetek Daniellel? - szemöldökei az égbe szöktek, de semmi negatív érzelmet nem olvastam le az arcáról, ami valamennyire nyugtató volt.

-Igen, nagyon jó fej...

-Örvendek! De tényleg! Mennyi idős is?

Na basszus. Most hazudjam le, vagy valljam be? A huszonhét még palacsintából is sok, nem, hogy évszámból.