Mr. Ricciardo {Átírás alatt}

19

Utolsó éjszakánkat fogjuk ma itt tölteni, holnap kora délután indulunk haza. Anyának dolgozni kell, így ők már ma elhagyják a házat. Fogalmam sincs, hogy Daniel mivel tudta rávenni őket, hogy maradhassunk, de nagyon örvendtem.

-Vigyázzatok magatokra! - köszönt el anya mosolyogva, miközben megöleltük egymást.

-Vigyázunk! - nyugtattam meg elengedve őt. Ezután sejtelmesen Danielre nézett, hogy megbízik benne és nem szeretne csalódni.

-Holnap mielőtt elmentek, a biztosítékot, vizet és a gázt kapcsoljátok majd le és húzzatok be minden sötétítőt. Nagyjából azt hiszem ennyi, ha valami eszembe jutna akkor írok egy sms-t - Eric kezet rázott Daniellel, engem megölelt és kiléptek a házból. Daniellel az ajtóban álltunk és úgy néztük őket, amint bepakolnak az autóba, beülnek és integetve elhajtanak. Ez is olyan érzés volt, mintha egy párként élnénk itt együtt, anyáék meg csak jöttek látogatóba és már mennek is.

-Na végre! - mosolyodtam el becsukva magam mögött az ajtót. Danielhez fordultam és a nyakába kapaszkodva néztem fel rá - Tök jó így kettesben - lábujjhegyre emelkedtem, majd megcsókoltam.

-Alig voltunk az elmúlt napokban Ericékkel - nevetett fel - Remélem nem haragudtak meg...

-Dehogyis, szerintem ők is örvendtek annak, hogy folyton nem nyaggattuk, nekik is kellett a szabad légkör - elengedtem Danielt és elterültem a nappali kanapéján. A távirányító keresgélése után bekapcsoltam a tv-t és valami szórakoztató műsor után néztem. Valami vetélkedő mellett döntöttem, Daniel csatlakozott hozzám és összebújva néztük a műsort.

-Azt hiszem estig nem mozdulunk ki innen - állapította meg Daniel a nyilvánvalót, miközben a hajammal játszadozott.

-Nem is volt tervben - elvigyorodtam és felnéztem rá. Imádtam a szemeit, a nap huszonnégy órájában tudtam volna figyelni őket. Szabad keze, amelyikre nem voltam rádőlve, az arcomra irányult és most azt simogatta. Kirázott a hideg a meleg érintésétől.

-Szeretlek! - bökte ki egy kis csend után csillogó szemekkel.

-Én is!

Estére elkészültünk és valamikor tizenegyóra után elhagytuk a házat. Nem terveztem ittas állapotba kerülni, de tudtam, hogy pont az ilyen kijelentéseknek az ellentéte szokott történni ilyenkor, mint ahogy a partra leérve is. Daniel már ki is kért egy-egy hetvenkét fokos Tatrateát, aminek csupán az illatától letudtam volna részegedni.

-Nem fogom tudni meginni - rinyáltam a kis poharat fogva.

-Dehogynem... na gyere, egyszerre! - koccintottunk és legurítottuk. Végig égette a nyelőcsövemet egészen a gyomromig. Másodpercekig elfintorodva és becsukott szemekkel próbáltam túlélni az égetést - Na még egyet! Nem akarok órákon keresztúl csak inni. Most beveszünk a testbe és nyomjuk hajnalig - hadarta el a tervét Daniel már a pulthoz is fordulva.

-Oké, de nekem kérjél Cola-t vagy valamit, hogy tudjam elnyomtatni ezt a tömény ízt!

Így is tett, az alkoholos ital mellé kaptam egy Cola-t. Így már egészen tűrhető volt a pia.

A negyedik után már lassan kezdtem érezni a véremben áramló alkoholt. Elég gyorsan neki vágtunk az éjszakának. A pultnak támaszkodva ácsorogtam és nézelődtem a még kevés emberek között. Daniel valami ismerősével találkozott, én pedig nem szóltam bele a társalgásukba.

-Tessék! - nyomott a kezembe Daniel barátja egy poharat. Na vajon mi volt az? Tea, csak nem az, amit délután szoktak inni. Úgy voltam a dologgal, hogy nekem már úgyis mindegy, így egy koccintás után lehajtottam és a pultra csaptam az üres poharat. Daniel meg a srác meglepődve néztek rám és csak utána itták meg saját teájukat.

-Nem vagy semmi - nevetett Daniel, miközben magához húzott - Fél órája még alig tudta leerőszakolni magán, most meg...? - ezt már a haverjának újságolta.

-Akkor ez azt jelenti, hogy jöhet még egy kör? - kérdezte felvont szemöldökkel. Ha jól tudom, akkor Joe-nak hívták.

Azonnal nemet intettem, még csak az hiányozna. Persze erre ők nevetni kezdtek.
Még mindig Daniel hóna alatt álldogáltam, karjainkat egymás köré tekerve, és úgy néztem a gyülemlő tömegre. Egy ismerős alak bukkant fel, hunyorítanom kellett, hogy tisztán lássam az arcát. Erin.

Mire reagálni tudtam volna, addigra mily meglepő, észrevett. Egy: Ott álltam ittas állapotban, kettő: Daniel mellettem volt szorosan és három: Erin minket nézett. Arcán düh, meglepettség és féltékenység söpört végig. Belőlem pedig ki ment az erő, már hiába fordulnék meg, hiába rohannék el, mindegy lenne.

Természetesen Erin nem futamodott meg, felénk tartott. Daniel pólóját kezdtem cibálni hevesen, mire rám, majd abba az irányba nézett, amerre én. Biztos voltam benne, hogy kissé elsápadt a barna bőre ellenére is.

-Mr. Ricciardo - mosolya mű volt - Jó estét! - rám tekintett - Chloe... szia - a hülye is tudta volna, hogy belülről mardossa a féltékenység és az utálat irántam - Hát veletek meg mi van?

-Chloe berúgott, eléggé... - Daniel próbálta játszani a józant, de nem ment tökéletesen - Gondoltam vissza viszem a szállására.

Erin amolyan na-tudod-kinek-add-be-ezt-a-dumát fejet vágott és ezzel tudtuk, hogy befellegzett nekünk.

-Nem kell színészkedni, Chloe elmondta anno, hogy van köztetek valami - gúnyosan vigyorgott rám - Mikor eljöttél hozzám panaszkodni, hogy Daniel átvert, én hülye elhittem és kárörvendve élvezkedtem. De tessék, kikbe botlik az ember?! - kacagni kezdett - Nem lepődtem meg annyira, főleg, hogy tegnap Gina látott titeket együtt. Gondoltam, hogy nincsenek azért ekkora véletlenek - hirtelen lekomolyodott és elöntötte a sötétség a szemét - Amint lejárt a vakáció, Daniel kurvára repülni fog a suliból, és vele együtt te is! - mutatott ránk szavait köpködve. Nem ismertem rá, mintha egy teljesen más Erin állt volna előttem.

-Nem, Erin - csóválta meg a fejét Daniel - Menjünk ki beszélgetni. Chloe, várj meg itt.

Nem tetszett ez nekem, nagyon nem. Már épp ellenkezni akartam, de nem tudtam, hiszen eltűntek.

-Ez ki volt? - kérdezte összezavarodottan Joe.

-Egy hülye csitri, aki régebb a legjobb barátnőm volt - válaszoltam legyintve.

Daniel:

Bármit képes lettem volna megtenni azért, hogy Erin ne köpjön senkinek. Nem akartam elszakadni Chloetól, és ha idáig kihúztuk nagyobb baj és lebukás nélkül, nem fogja elcseszni egy féltékeny...., inkább nem nevezem meg, hogy mi.

-Mit akarsz? - kérdezte karját kirándítva a fogásomból, ahogy egy csendes helyre érkeztünk.

-Te mit akarsz cserébe, ha azt szeretném, hogy ne járjon a szád és képet se lássa senki? - a nyelvem kissé botladozott, de érthetően beszéltem.

-Hm... - szélesen elvigyorodott, nekem pedig rossz előérzetem támadt - Szerintem erre a kérdésre te is tudod magadtól a választ - jelentette ki közelebb lépve. Nagyot nyeltem és próbáltam nem undorral a fejemen ránézni.

-Felejtsd el! Annyira azért még nem bolondultam meg! - indultam volna vissza Chloéhoz, de megtorpantam, mikor megszólalt.

-Akkor gondoskodom arról, hogy a rólatok készült képet az igazgató is lássa - egyet kacsintott és lelépett. A lábaim a földbe gyökereztek.