Mr. Ricciardo {Átírás alatt}

20

Daniel csak percekkel később bukkant fel. Joe-val elbeszélgettünk, nem volt baj, viszont idegesített, hogy mégis Erinnel miért kellett elmenjen.

-Mit beszéltetek? - vontam kérdőre azonnal, ahogy mellém lépett Daniel.

-Van egy kicsi baj... - hajolt a fülemhez - Lehetséges, hogy megmutatja a rólunk készült képet az igazgatónak...

-Hogy mi? - néztem rá kikerekedett szemekkel. Éreztem ahogy az adrenalin elönt és józanodom egy kicsit - Remélem, hogy viccelsz!

-Sajnos nem. Valamit minél hamarabb ki kell találnunk! - körbe nézett nem-e látja Erint - Azt akarta, hogy feküdjek le vele! Elhiszed ezt?

-Basszus, valamiért úgy hallottam azt mondod: "Azt akarta, hogy feküdjek le vele." - utánoztam őt mélyítve a hangom. Nem szólt, csak idegesen nézett - Aha, akkor jól hallottam...

Felbecsülhetetlen sok düh tombolt bennem. Hogy képes valaki ilyesmire? Főleg egy olyan személy, akiben éveken keresztül megbíztam és a legjobb barátnőmnek hittem?!

-Srácok! Ne haragudjatok, de nekünk mennünk kell... - szólt oda a barátainak, akik egyből lehurrogtak minket, de látták rajtunk, hogy valami komoly dolog lehet a háttérben, mert nem nagyon próbáltak marasztalni. Aztán Daniel felém fordult - Haza megyünk, és nagyon gyorsan kieszelünk valamit!

Nem kellett kétszer mondania. Megragadta a kezemet és valahogy kibotorkáltunk a tömegből.
Mégis hogy lehet ezt az Erin által formált lavinát megállítani? Lehetőleg úgy, hogy ne süllyedjünk le az ő szintjére.
Némán tettük meg az utat a házig, szerintem Daniel is nagyban a megoldáson agyalt.

-Mi lenne, ha felmondanék? - kérdezte már otthon, az ágyon ülve.

-Szerintem az nem sokat segítene, attól minden ugyanúgy megtörtént...

-Hogy a francba lehetne ellene fordítani ezt az egészet? - tehetetlenül hátra dőlt az ágyban. Már elég sok ötletet felhoztunk, de valahogy egyik sem tűnt a legjobbnak.

Öt perc csend után hirtelen felálltam az ágyról és kacagni kezdtem.

-Teljesen hülye vagyok, hogy elfelejtettem - mondtam a homlokamra csapva - Pfú, ez most nagyon felcseszett...

-Mi? Mondd már! - türelmetlenkedett.

-Nyolcadikban Erin elment pár nála idősebbel egy házibuliba - Daniel szeme csak úgy csillogott, érezte, hogy ebből valami jó fog kisülni - Hát mit is mondhatnék, Erint elég durván leitatták és csinált pár érdekes dolgot. A srác, aki levideózta, nekem akkoriban egy nagyon jó barátom volt, és átküldte Skype-on. A poén az egészben, hogy Erin nem tud a videó létezéséről. A lelkére kötöttem a srácnak, hogy szabaduljon meg a videótól és ne mutassa meg senkinek, mert fordított esetben ő sem örvendene - a végére érve alig maradt bennem levegő - Jajj Daniel, most ha tehetném, akkor agyon csókolgatnám ezt a srácot, amiért elküldte nekem - örömömben ugrálni kezdtem előtte.

-Hé, hé... nyugi - vonta össze szemöldökét mosolyogva - Egyelőre elégedj meg velem - azzal elkapott a derekamtól fogva és behúzott az ágyba.

Valamikor délben, amikor lassan a mellettem fekvőhöz fordultam és a hátához bújtam kifli pózban, Daniel mocorogni kezdett. Felébredt, és az első szava egy káromkodás volt. Hát igen, átéreztem.

-Jól vagy? - kérdeztem kissé megemelkedve.

-Nem igazán - kezével a halántékát kezdte masszírozni, hátha attól jobb lenne a helyzete.

-Megpróbálok felkelni és hozni gyógyszert - nyöszörögve eltávolodtam tőle és csiga lassúsággal felültem, majd a lábaimra álltam.

A táskámban volt csodaszer, víz pedig az ágy mellett. Ennél több nem is kellett. Mindketten nagyokat kortyolva nyomtuk le a tablettát és feküdve vártuk a hatását.

Mikor már szalonképesek voltunk, összecsomagoltunk, készítettünk reggelit és indulhattunk is haza.
Az úton végig énekeltünk, úgy éreztem magunkat, mint két gyerek. Nevetgéltünk, beszélgettünk és hülyéskedtünk. Kész élvezet vele utazni, mire hazaértünk tiszta ránc lett az arcom.

Anya nem volt még otthon, aminek egy részt örvendtem is, viszont erkezésem után úgy félóra után kattant a zár. Röviden elmeséltem neki, hogy mit csináltunk, persze a tömény ivászatot és az Erines dolgot kihagyva a sztoriból.

-Örvendek, hogy kaptál magadnak egy rendes férfit! - elmosolyodott és a szobája felé vette az irányt.

-Igen, én is - csiripeltem boldogan. Váltottunk még pár szót, utána úgy mentem a laptopomhoz, mint a golyó. Bekpcsoltam, felléptem Skype-ra és vissza kerestem egy temérdek beszélgetés közül azt a bizonyos videót. Már kezdtem feladni, amikor végre megtaláltam. Csak az elejébe néztem bele, elég volt ahhoz, hogy az emlékezetem folytassa. Annyit mondhatok erről az egészről, hogy Erin itt veszítette el a szüzességét, és vele együtt a józan eszét. Hehe.

Gyorsan írtam Danielnek, hogy előhalásztam a videót és a biztonság kedvéért ki másoltam egy stickre, mert eddig úgy tűnik, hogy a szerencsém nagyon véges... és ki tudja? Az is lehet, hogy holnap bejelenti a Skype, hogy megszűnik.

    Mikor írsz neki?

Jött az üzenet Danieltől. Biztos, hogy izgul. Nagyon remélem, hogy ezzel meg tudjuk fogni Erint. Küldtem is vissza a választ.

    Most.

Készítettem egy képernyőképet a videóról és elküldtem neki Telegramon, mert ott egy idő után eltűnnek az üzenetek. Még csak annyit írtam utána, hogy: "Sajnos úgy kell játszanom, ahogy te... Biztosan van egy halvány emléked erről a bizonyos buliról, ahol minden is megtörtént. Gondolom nem lenne jó, ha a szüleid, vagy az iskola tudna róla. Csak annyira kérlek, hogy tüntesd el a rólunk készült képet, és tartsd a szád. Szép napot! 🙃"