Kártyán nyert szerelem

3. fejezet

Se éjjelem, se nappalom nem volt azóta a pillanat óta, hogy megláttam a lányt. Oszkárt megint a föld nyelte el, ami annyira feldühített, hogy azt hittem, felrobbanok. Megbíztam Szabit, hogy figyelje a lányt, és számoljon be nekem minden lépésről: hová megy, mikor, milyen ruha van rajta, hogy áll a haja, mit csinál stb. A legapróbb részletekig mindent, de mindent tudni akartam róla. Nem hazudhattam magamnak, és be kellett látnom, hogy tisztességes úton nem fogok tudni a közelébe férkőzni, megismerkedni vele. Most először bántam, hogy a lányhoz képest züllött életet éltem és elég idős voltam. A harmincötödiket tapostam, a lány pedig legalább tizenkét-tizenhárom évvel fiatalabb volt tőlem, ráadásul keresztény... Szabi beszámolt róla, hogy Oszkár lánya rendszeresen jár templomba és egy iskolában hittant tanít. A helyzet nagyon kilátástalannak tűnt, ami megint csak haraggal töltött el! Olyan nincs, hogy ne legyen az enyém! A nevét még mindig nem tudtam, ezért elneveztem magamban Angyalnak. 

- Főnök, nem azért, de minek kell még mindig figyelnem Oszkár lányát? Oszkár egyáltalán nem lép vele kapcsolatba - kérdezte egyik nap Szabolcs. Az irodámban ültünk és ő éppen az aznapi megfigyeléséről adott számot. Nem tetszett, hogy ezt firtatja, de nem akartam vele veszekedni, mert egyébként nagyon is kedveltem Szabit, és nem érdemelte meg, hogy rosszul bánjak vele. Ezért csak egy kitérő választ adtam neki.

- Sosem lehet tudni. Legutoljára Oszkárt az ő társaságában találtuk meg. Hátha...

- De arra mi szükség van, hogy mit csinál a lány? Ennek mi köze van Oszkárhoz? - értetlenkedett emberem tovább. Látta, hogy idegesít a kérdéseivel, ezért mentegetőzve hozzátette: - Bocs, Zoli, nem akarlak bosszantani, csak tudni szeretném, mire megy ki a játék. Ha Oszkárról van szó, talán kereshetném máshol. Vagy miért nem kapjuk el a lányt és hozzuk be ide? Ha arra gyanakszol, hogy Oszkár újra beszélni fog vele, talán jobb lenne a lánytól magától megkérdezni...

Ez a verzió már nekem is megfordult a fejemben, de egyelőre ezt még nem akartam bevetni, mert akkor biztos, hogy Angyalhoz nem tudnék egyáltalán közel férkőzni. Elképzeltem, amint ő itt...ebben a barlangban....ő a szőke hajával, gyönyörű, ártatlan kék szemeivel.... Nem, sehogy sem illett bele ebbe a környezetbe. Egy nagy sóhaj fakadt ki belőlem. Miért nem lettem én tisztességes ember? Olyan, amiről a nevelőszülők papoltak?! Miért nem hallgattam rájuk?! Akkor most nem kellene azon agyalnom, hogyan ismerkedjek össze egy ilyen kaliberű lánnyal. Annyi más nő van még körülöttem, akiket egy csettintésre megkaphatok... Miért kell nekem egy álom után szaladnom?

- Fogd Danit és, ha kell, a föld alól is ássátok elő Oszkárt! Beszédem van vele! - adtam ki az utasítást Szabinak.

- Rendben, főnök - állt fel és már indult is az ajtó felé.

- Szabolcs - szóltam utána, mire ő rögvest megtorpant és felém fordult. - Ez alkalommal ne kövessetek el hibát!

- Úgy lesz, Zoli! - bólintott határozottan, majd kiment.

Nem számítottam arra, hogy a két fiú ilyen hamar előkeríti az öreget, de estére Oszkár reszketve állt előttem. Ez volt az első alkalom, hogy jobban megnéztem magamnak. Ugyanolyan vakító szemei voltak, mint a lánynak, és valószínűleg Oszkár fiatal korábban szőke volt... Odaléptem hozzá és lenyomtam a székre. Ő riadtan nézett körbe, körbe.

- Mondd csak, Oszkár, mennyivel is tartozol nekem? - kérdeztem nyájasan.

- Én...ö...sokkal....már nem is tudom.... - hadarta idegesen. - De megadom, ígérem!

- Jól van - veregettem meg a vállát barátságosan. Érintésemre ijedten rándult egyet. - Üzletet ajánlok neked, kedves barátom.

Szavaimtól elkerekedtek a szemei, majd résnyire húzódtak neki és gyanakodva méregetett. Nem volt hülye, hogy ne tudja, nem azért vagyok vele ilyen kedves, mert annyira kedvelem, hanem mert akarok tőle valamit.